Ugyan azt csinálom magammal,
Nappal és éjjel is, szerelmem, csak szenvedek,
Mert ezek a fájó emlékek kínoznak, és nem is hagynak engem aludni!

Próbálom mással eltölteni ezt a kis időt,
Próbálok változni, mert te nekem megnyíltál,
Kinyitottad kék szemedet és beléd estem,
De abba a pillanatba már le is hunytad lelkednek tükrét.

Ezekben a napokba és sötét estékként
Ugyan az az ember voltam, mint régen rég!
Mindent megadnék egy rohadt percért!
Mert hiányzik a szerelmed és annak szemei.

Egyedül alszom, egyedül kellek fel már megint...
Piás szaggal a padlóra esve keresem a megváltó füvet,
Mellyel betéphetek, de nincs is mivel!
Mert még kell a józan eszem, még?

De kellenek azok a piszkos poharak is, amibe borok végtelene volt!
Mintha már ez is számítana, bárcsak a szívem dobogna!
A csodás szemeidért és a hatalmas szívedért.
Zuhanok megint, hova?, talán a mély ivászatba!

Azt hittem hogy ha verseket írok rólad,
Azzal elmúlik minden gondolat, de csak erősebb lettél!
Adjak fel egy olyan csatát, melyet már rég
Megnyertél és csak kínzol vele?!

Mit ér már ez, a piámon és verseimen kívül?
Nincs semmim, csak gondolatok rólad!
Rohadt szerelem, beléd estem, beléd zuhantam!

Kell egy válasz, kell egy szó, egy kis cselekedet,
Adjam fel rövid kis életemet?! miért is? még a világnak kellek!
De neked már nem, ezért tudok csak bánatosan inni,
És a szerelmünkről meg örökké tudnék írni.

Hároméves, mikor testet ölt benne a félelem.
A pince, mert az sötét és nyirkos, mint apa keze,
mikor úgy ér hozzá éjjel.
Arca kavargó massza, szája mély üreg. Félni kell.
Kis karja tehetetlen kaszál a sűrű rettegésben,
anya sem segít, hasztalan sír, szavak nincsenek.

Gyűrött rongydarab az egyetlen vigasz.
Reggelre minden jó lesz.
Anya jön, mosolytalan, az ő szeme csak szomorú.
Tétován simít, hangjában részvét, ahogy szól.
Minden rendben kisfiam.

A fájdalom olykor
Lélekbe fúró lehet
De erősnek kell lenned
Hogy magadat tartani tudd.

A fájdalom nem ismer határokat
Mindig csak te érzed úgy, hogy ismer
De ha észre veszed magadat,
Tudni fogod, hogy ez csak védelem a számodra.

Elgondolkodhatsz rajta,
Van e bárminek is értelme
De ha nem próbálod meg
Soha nem tudod mi lett volna ha.

A fájdalom oly szúró érzés
A fájdalom oly folytogató
De torkod szakadtából üvöltve
Se tudod elmondani mit érzel ilyenkor.

A fájdalom ugyan megerősít
De az addig lejárt utad kimerít.
A lélek olykor feladná,
De a szív inkább megpróbálná.

Ki érzi ezt az oly szorító érzést
Ki ismeri mikor a fájdalom csak legyengít
Ki az kinek a tűrőképessége oly nagy
S ki az ki inkább feladja?

Csak nézz magadba
Te hova tartozol?
Szíved mit mondd neked?
Na és az eszed?

Te kire hallgatsz?
A szívre ki fájdalmasabbá teszi a világot?
Vagy netán
Az eszedre, ki hazugságból nyújt falat?

Jól gondold meg
Hogy a szív szavára hallgatsz e
Vagy inkább az ész szavára
Amivel megtagadod saját magad.

Szívem sötét rejtekében elrejtőzöm én.
Fájó emlék gyötör, lelkem legmélyén.
Álmaimban is néha feltűnik,
Belém mélyeszti karmát, majd eltűnik.

Álmomban madár voltam.
Oly kecsesen száltam
Mert minden az enyém volt!
Amerre tekintesz, a föld és az égbolt,

Forró álmaimból felébresztettél.
Átöleltél, majd a nyakamba leheltél.
De ez is álom volt, mint minden jó...
Ami éberen megmaradt arra nincsen szó.

Üres az ágyam, magányosan álmodok benne,
Lassan telik az éjszaka, mintha idő sem lenne.
Az idő megállt számomra, beleolvadtam én.
Magányom felemésztett, s én gubbasztok a legmélyén.

Szívem sötét rejtekében elrejtőzöm én.
Fájó emlék gyötör, lelkem legmélyén.
Álmaimban is néha feltűnik,
Belém mélyeszti karmát, majd eltűnik.

Írta: Poór Edit

Megérintet versed,
Korábban már gyógyult sebet,
Viharként tépte fel szívemben!
Ahogy olvasom versed,
Betűk, halványodnak előttem,
Arcomon könnyek peregnek!
Fájdalom tüze ég lelkemben,
Gyötrelemtől maró érzés szívemben!
Téren ? időn át, nagy küzdelmet vívtam ám!
Szívem és lelkem, még gyógyulásra vár.
Érzem, mily óriás az űr szívemben,
Versed megérintette lelkemet.
Reménytelen a gyógyír e világban,
Talán boldogabb leszek a másvilágban.
Más érzi tüzét két ragyogó szemednek,
Nélküled, küzdelmek között szenvedek!