Emlékezni, arra sétáltam…

Egyet gondoltam, kettő lett belőle, elindultam, az erdőnkbe vagyok… megérkeztem.
Még egyet gondoltam, meg sem álltam a szálkás öreg padig, öreg, törött, mállik… pechem.

Emlékek padján ültünk Julcsi!
Neked, nem volt kedved beszélni…
Egyedül álmodtam,
Hozzád, csak vonzódtam…
Betegségem érdekel téged?

Csak úgy eltűntél az életemből, lehet, hogy nem is szerettél?
Csak szótlanul leléptél, netán van, mit ellenem elkövettél?

Most nem vagy itt, de emlékezek,
Szerető szíved add, még kérlek…
Tovább is vágyok rád,
Ó, lelked, ha adnád…
Körülmények hidegen hagynak?

Felállok és sétálok egy kör, eme kis tisztáson
Közben csak rád gondolok, szeretve, kicsit sem bántón…

Posványba lett szeretet, Julcsi!
Sárba lett a múltunk taposva.
Szeretnélek akár,
De nem akarod már…
Sártócsába veszett szeretet…

Visszaértem és elméláztam a padot hosszasan nézve,
Ő az élő tanunk, hogy itt, szerettük is egymást… Mivégre!

Vecsés, 2021. december 21. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus trió LIMERIK csokorban és versben…

Biztos képzett katona, mert precízen előőrsöt alkalmaz,
Napsugarak hiányában -az őszünk gyors-rossz időt alkalmaz…
Biztos képzett katona, mert precízen előőrsöt alkalmaz.

Néma, egyenes sorok,
A színkavalkád meg vigyázban!
Léleknek szépség.

Engem megnyugtatná, ha télen is láthatnám a csillagos eset,
De a válasz: mit akarsz Te, ott a nyár, akkor láthatod eleget…
Engem megnyugtatná, ha télen is láthatnám a csillagos eset.

Megálljt nem ismeri az
Enyészet, oly’ rengeteg dolga…
Szép az enyészet?

Kövérre hízott, meg nyurga jégcsapok lógnak ereszen,
Csak azt nem értem én, hogyan tűrik meg egymást egészen…
Kövérre hízott, meg nyurga jégcsapok lógnak ereszen.

Jégcsapok nem enyésznek,
Mint főúr, hasat növesztenek.
Lesz enyészetük…

A jégcsapok lógása már véglegesen jelzi, nyár elzavarva,
Mert, ha itt volna, még a sok jégcsap sorban -röptében- elolvadna…
A jégcsapok lógása már véglegesen jelzi, nyár elzavarva.

Köd óvatos… sompolyog!
Mint egy lidércfény zárózóna!
Júj és őszinte!

Vecsés, 2021. december 1. –Kustra Ferenc József- íródott: 3 soros-zárttükrösben és senrjonban

A közeledő tél…

Nem is küldött üzenetet a tél,
Pedig tudta, hogy ember tőle fél.
Hideg előre jött… ez már a tél?

Hideg ölel át,
faggyal ad csodát,
hűti szíved forró szavát.
*
(3 soros-zárttükrös)
A tél-korai hajnal, vékony köddel takaródzik,
A fákon nagy varjúsereg a ködben tollászkodik…
A tél-korai hajnal, vékony köddel takaródzik.

A tél, még csak lassan jövögető, mint tántorgó részeg
És mi tudjuk, ha kijózanodik, bizony, nem lesz félszeg.
Ködtől már nem látjuk az eget... át nem látható réteg.

Téli hajnalon köd sóhajt,
megsúgja, mit óhajt,
szeretetnek fejet hajt.
*
Aztán úgy tűnik, miközben jön, józanodik,
Süvítő és hideg szélvihar tolakodik…
Az égbolt a felhők mögött alakoskodik.

Elveszik-e a remény?
Puhul-e a csepp, kemény kezén?
Élet telén.
*
Ez a tél, lehet, hogy nagyon keménykezű lesz,
Mint egy képzett mesterember, ért a torzképhez...
*
(Fél haikulánc)
Titkolt szorongás,
Támad-e a „keménykéz”?
Üzenet nélkül?
Szeretet fájdalmat olt.
Tiszta lélekben nincs folt.

*
Titkolt szorongás,
Nem csap-e be üzenet?
Csak úgy letámad!
Lesz még boldogságálom,
Lesz holnap, a világon.
*
Titkolt szorongás,
Egyből oly' vad hideg jön?
Mindent hó borít?
Lesz még nyári délután,
Napfény a vihar nyomán.

Vecsés, 2018. július 29. – Mórahalom, 2018. augusztus 18. – Kustra Ferenc József– a verset, meg a 3 soros-zárttükrös –t és a fél haikuláncot én írtam. A 10 szavasokat és a tankák versét szerző-, és poéta társam Farkas Tekla.

Párás ablak, odakint hideg fuvallat.
megrázza magát az öreg tölgyfa,
táncol a falevél, színe aranysárga.
Hullik szépen sorba, befestve a földet,
aludni készül a természet.
Érzed a szellőt? Végy egy nagy levegőt.
Hisz ilyet nem látsz máskor,
csak mikor a világ álomba szenderül!
A természet aranyban pompázik,
színeiből szépség sugárzik.
Komoly lesz minden, ködös a táj.
Ez adja az ősz igazi hangulatát!
esőcseppek mossák a fák ágait,
s a szél álomba rázza lombjait.

Olyan mély csönd van
Ma éjjel a tizedik napon.
Még a fülem sem súg
Nagyon.
Lent a folyó vize csendesen zúg.
Alig hallom
Ahogy a kövekhez csapódik
A sekély parton.
Szinte mozdulatlan
A hónak meglehetősen
Langyos téli levegő,
És a szétszakadt felhők között
Álmokkal takaródznak a csillagok.
Olvad a fagyos paplan
És holnapra bizonyára
Jócskán megcsappan.
Hangtalan oson az idő
Megnyúlt árnyéka
És a sötétben megveti ágyát
A fogyadozó hold.
Takaródzik mint a csillagok.

Ma egyedül vagyok.

A falon csüngő
Ásítozó lámpa
Lágy fénye vissza verődik
A zsugorodó fehér kristályokról,
És a csönd egyre csak hízik.

Haszontalan volt a napi hólapátolás.
Bár az időt is
Valamelyest tovább dobáltam.
Az is egyre csak olvad.
Apad mint a hó.
Elszivárog lassan.
Beleivódik a múltba.