Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia… + HIAQ -ban és tízszavasban.
Születni, meghalni,
Ez az élet menetrendje,
Közte élni kell’ ne...
***
Születésemkor szüntelen áradó árny-fény masszában
Ébredtem az újdonsült világomra.
Életemben ezt a masszát átéltem, minden napokban
És
Így készültem jövő túlvilágomra...
Csak ilyen masszát kaptam életemben... nagy adagokban.
***
Kapsz jót keveset, rosszat nincs kivel, hogy megosszad,
Hátad beleroskad.
Vecsés, 2017. szeptember 27. – Szabadka, 2017. október 4. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a HIAQ –t és a 10 szavast, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit.
Születni, meghalni,
Ez az élet menetrendje,
Közte élni kell’ ne...
***
Születésemkor szüntelen áradó árny-fény masszában
Ébredtem az újdonsült világomra.
Életemben ezt a masszát átéltem, minden napokban
És
Így készültem jövő túlvilágomra...
Csak ilyen masszát kaptam életemben... nagy adagokban.
***
Kapsz jót keveset, rosszat nincs kivel, hogy megosszad,
Hátad beleroskad.
Vecsés, 2017. szeptember 27. – Szabadka, 2017. október 4. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a HIAQ –t és a 10 szavast, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit.
Versben és apevában meditált a szerzőpáros…
Esteledik, napi elmúlás közeledik
Lassan, az esti sötét is itt lesz, feldereng.
Még látszik, hogy a dombon a vár magasodik,
Nehéz nap után, megy és kicsit, elszendereg.
Nap
Korong
Alant jár.
Est sötétje
Közeledik már.
A dombról búcsút
Int ódon vár.
Lassan rá
Álom
Hull.
*
Percek felébrednek, hogy siessenek vagy sem,
Sötét lepel is készül, hogy leterítsen-e mindent.
Táj, sötétülő bíborvörösben... csak nézem.
De, a szín is elmegy aludni, itt is hagy majd, mindent.
Lesz
Álom,
Vagy mégsem?
Múló percek,
Majd elárulják.
Alomba merül
A táj. Sötét
Takaró
Mindent
Fed.
*
Sötétben ébred a szerelem is, majd ural mindent,
A vágyak is felkeltek, eljöttek, hogy tobzódjanak.
Reggelig tart az uraskodásuk, elérnek mindent,
A várfalak még vakolatra várva, álmodoznak.
Éj
Ébreszt
Szerelmet,
Vágy nő, szárnyal
Csillagos égig.
Ódon vár meg csak
Álmodozik,
Új ruhát
Venne
Már.
Vecsés, 2017. augusztus 1. – Szabadka, 2017. szeptember 19. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a versszakok alá az apeva párokat, szerző- és poéta társam Jurisin Szőke Margit.
Esteledik, napi elmúlás közeledik
Lassan, az esti sötét is itt lesz, feldereng.
Még látszik, hogy a dombon a vár magasodik,
Nehéz nap után, megy és kicsit, elszendereg.
Nap
Korong
Alant jár.
Est sötétje
Közeledik már.
A dombról búcsút
Int ódon vár.
Lassan rá
Álom
Hull.
*
Percek felébrednek, hogy siessenek vagy sem,
Sötét lepel is készül, hogy leterítsen-e mindent.
Táj, sötétülő bíborvörösben... csak nézem.
De, a szín is elmegy aludni, itt is hagy majd, mindent.
Lesz
Álom,
Vagy mégsem?
Múló percek,
Majd elárulják.
Alomba merül
A táj. Sötét
Takaró
Mindent
Fed.
*
Sötétben ébred a szerelem is, majd ural mindent,
A vágyak is felkeltek, eljöttek, hogy tobzódjanak.
Reggelig tart az uraskodásuk, elérnek mindent,
A várfalak még vakolatra várva, álmodoznak.
Éj
Ébreszt
Szerelmet,
Vágy nő, szárnyal
Csillagos égig.
Ódon vár meg csak
Álmodozik,
Új ruhát
Venne
Már.
Vecsés, 2017. augusztus 1. – Szabadka, 2017. szeptember 19. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a versszakok alá az apeva párokat, szerző- és poéta társam Jurisin Szőke Margit.
Egyszerű, hétköznapi, viharos gondolatok…
Mint egy szétlőtt makadámút az életutam,
És már régen rájöttem, ez csak előfutam...
Ó!
Csodák
Csodája,
Minden ragyog
A kék ég és Föld.
*
Életfronton sincs lehetőség, hogy állandóan múlassunk...
A nagy és figyelmetlen örömbe, könnyen belehalhatunk!
Mily
Kellem,
Tavasz van.
Szívben ébred
Bűbájos érzés.
*
Villámok erősszakosan ölelik az erdőt,
Tovább fenyegeti a gaz reszketőt, remegőt!
Te,
Drága!
Fényedben
Úszik lelkem,
Jó, hogy velem vagy.
*
Hajjaj,
Nagy itt a baj!
Anyám otthon, csendben vár, biztosan nem örül,
A hülyeségeimbe lassan beleőrül...
Mily
Csodás!
Hevesen
Ver, kalapál
Szívem, keblemben.
*
Kukoricásban
Dagonyáz a vaddisznó!
Csak szárazság van...
Fitt,
Derűs
Életem.
Szívem zenél,
Lelkem zsong veled.
*
Játszótéren, juj, kemény a beton.
Szülő az, ki tanulságot levon!
Most
Szemem
Mosolytól
Csillog, villog.
Ugye itt maradsz?
*
Csendben ültem fönn az eperfán,
A kék-madár meg csak meredt rám.
Hívtam őt, de a szárnyával megcsapott
Lóra kapott és oly' gyorsan ott hagyott...
Jó
Nekem
Így veled,
Ha menned kell,
Csak ne örökre.
*
Voltam én katona is, békében, nem voltam fronton,
Pedig, lehet, hogy nem volna gondom, semmilyen fronton...
Térj
Néha
Be hozzám,
Én várok rád.
Ó, te! Boldogság...
*
Szép lelkem elsőre beköltözött egy romvárba,
Így talán mehetett volna akár mozdonygyárba.
Már tudom, a váram egy szétnyilazott roncstelep,
Szó szerint semmi nincs, így lehet enyém... címszerep.
Nem kell ajtót zárni, a fő-falak is kupacban,
Ezt éljem, ha tudom… remek, végzetes gubancban.
Vecsés, 2018. február 25. – Szabadka, 2018. február 27. – Kustra Ferenc- A verset én írtam, az apeva csokrot, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A csokor címe:”Érte élni érdemes”.
Mint egy szétlőtt makadámút az életutam,
És már régen rájöttem, ez csak előfutam...
Ó!
Csodák
Csodája,
Minden ragyog
A kék ég és Föld.
*
Életfronton sincs lehetőség, hogy állandóan múlassunk...
A nagy és figyelmetlen örömbe, könnyen belehalhatunk!
Mily
Kellem,
Tavasz van.
Szívben ébred
Bűbájos érzés.
*
Villámok erősszakosan ölelik az erdőt,
Tovább fenyegeti a gaz reszketőt, remegőt!
Te,
Drága!
Fényedben
Úszik lelkem,
Jó, hogy velem vagy.
*
Hajjaj,
Nagy itt a baj!
Anyám otthon, csendben vár, biztosan nem örül,
A hülyeségeimbe lassan beleőrül...
Mily
Csodás!
Hevesen
Ver, kalapál
Szívem, keblemben.
*
Kukoricásban
Dagonyáz a vaddisznó!
Csak szárazság van...
Fitt,
Derűs
Életem.
Szívem zenél,
Lelkem zsong veled.
*
Játszótéren, juj, kemény a beton.
Szülő az, ki tanulságot levon!
Most
Szemem
Mosolytól
Csillog, villog.
Ugye itt maradsz?
*
Csendben ültem fönn az eperfán,
A kék-madár meg csak meredt rám.
Hívtam őt, de a szárnyával megcsapott
Lóra kapott és oly' gyorsan ott hagyott...
Jó
Nekem
Így veled,
Ha menned kell,
Csak ne örökre.
*
Voltam én katona is, békében, nem voltam fronton,
Pedig, lehet, hogy nem volna gondom, semmilyen fronton...
Térj
Néha
Be hozzám,
Én várok rád.
Ó, te! Boldogság...
*
Szép lelkem elsőre beköltözött egy romvárba,
Így talán mehetett volna akár mozdonygyárba.
Már tudom, a váram egy szétnyilazott roncstelep,
Szó szerint semmi nincs, így lehet enyém... címszerep.
Nem kell ajtót zárni, a fő-falak is kupacban,
Ezt éljem, ha tudom… remek, végzetes gubancban.
Vecsés, 2018. február 25. – Szabadka, 2018. február 27. – Kustra Ferenc- A verset én írtam, az apeva csokrot, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A csokor címe:”Érte élni érdemes”.
Néztem ki az ablakon…
(Senrjon)
Tudhatnám van-e neki
Komoly ok, nyájasságban ríni?
Könnyei hulltak.
*
(Senrjú duó)
Láttam, változott
A nyájassága gyorsan.
Könnyek kopogtak.
Jaj! Felfigyeltem,
Szuszogás érdes hang lett!
Csak nézek! Hörög…
*
(Apeva)
A
Vihar
Mutatta
Már vicsorát.
Neki állt följebb.
Vecsés, 2021. június 12. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
(Senrjon)
Tudhatnám van-e neki
Komoly ok, nyájasságban ríni?
Könnyei hulltak.
*
(Senrjú duó)
Láttam, változott
A nyájassága gyorsan.
Könnyek kopogtak.
Jaj! Felfigyeltem,
Szuszogás érdes hang lett!
Csak nézek! Hörög…
*
(Apeva)
A
Vihar
Mutatta
Már vicsorát.
Neki állt följebb.
Vecsés, 2021. június 12. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
Őseim szavával beszélek.
azok a szívós harcosok kiknek otthona
Az uráli és altaji hegyek közt volt,
és kik Ázsiát úgy ismerték mint a vonalakat
melyek a tenyerükbe voltak vésve.
Sőt, még az ők ősei szavával is beszélek,
kik Atlantiszt uralták, és kik részesei
e ókori és sejtett regének.
Nem ismerek más istent mint szívemet,
azt az élő, lüktető hús-harangot.
Szemeim ős hiteknek tág ablaka,
És a fejemben a nap fénylik,
mert önmagamnak vagyok a hajnala.
Ragadjátok el testem és máglyán égessétek el,
Az én lelkem a csillagok között bolyong,
és örök fényük toromnál tüzel.
A jövő gyermeke vagyok, saját
holnapom ígérete, attól elnézve hogy
Atlantisz és Ázsia a véremben folyik.
Egy ezer álom és épp annyi éjszaka
most mint egy árvíz összeesküdik,
és mint egy egyedüli hosszas hang,
fenyeget torkomból kitörni,
hogy elmossa egy ezer év törmelékét,
és bármi mást mit ideje eltörölni.
De uralkodok önmagamon,
és erőmet fegyelmezem,
mert a földhöz vagyok kötve
és nagyon is csak ember vagyok.
Arra a nagy összeolvadásra várok
amikor az emberi és isteni végül együtt ragyog.
azok a szívós harcosok kiknek otthona
Az uráli és altaji hegyek közt volt,
és kik Ázsiát úgy ismerték mint a vonalakat
melyek a tenyerükbe voltak vésve.
Sőt, még az ők ősei szavával is beszélek,
kik Atlantiszt uralták, és kik részesei
e ókori és sejtett regének.
Nem ismerek más istent mint szívemet,
azt az élő, lüktető hús-harangot.
Szemeim ős hiteknek tág ablaka,
És a fejemben a nap fénylik,
mert önmagamnak vagyok a hajnala.
Ragadjátok el testem és máglyán égessétek el,
Az én lelkem a csillagok között bolyong,
és örök fényük toromnál tüzel.
A jövő gyermeke vagyok, saját
holnapom ígérete, attól elnézve hogy
Atlantisz és Ázsia a véremben folyik.
Egy ezer álom és épp annyi éjszaka
most mint egy árvíz összeesküdik,
és mint egy egyedüli hosszas hang,
fenyeget torkomból kitörni,
hogy elmossa egy ezer év törmelékét,
és bármi mást mit ideje eltörölni.
De uralkodok önmagamon,
és erőmet fegyelmezem,
mert a földhöz vagyok kötve
és nagyon is csak ember vagyok.
Arra a nagy összeolvadásra várok
amikor az emberi és isteni végül együtt ragyog.
