Tenyerébe borította arcát a nyomor.
Bármerre is néz sok embert bajba sodort.
Látja düledező vályogviskók falait,
hallja szegény emberek keserves dalait.
Reménytelen küzdelem ró arcra ráncokat,
éhség és szomjúság von köréjük láncokat.
A kevély jólét ezen csak mulat nagyokat.
Kizárja arany kastélyából a bajokat.
Földre söpri asztaláról a maradékot,
ami mosolyra fakaszthatna néhány arcot.
Zsíros kezét saját patakjában mossa le,
a hatalom és önzés költözött a szívébe.

Tizenhat éves voltam mint néztem
hogy apám magyar könyveit dédelgeti.
Én már akkor tépődtem magyarságom
és új hazám szokásai és értékei között.
mert saját egyéniségem meg kellett védeni.

Apám megjegyezte hogy már nem is
vagyok e családnak része, hanem csak
úgy viselkedek mint egy udvarias vendég.
Magyarnak lenni külföldön nekem nem volt elég,
mert buzdítva hívott egy egész új nemzedék.

Céljaim már különböztek a szokottnál
és arra törekedtem hogy itt az idegenben
minél hamarabb beilleszkedjek.
Más lett a felfogásom, nézetem,
de magyarságom mégsem feledtem.

Politikám, ízlésem, szeszélyeim sokat változtak,
de még húsz évvel szüleim halála után
még mindig csak kutatok és keresek,
és messze szűlőföldemtől búsan, komoran,
és egymagamban, idegen vizeken evezek.

Apám elkeserítette gyermekkoromat
mert önzőn csak önmagára gondolt és
éveken keresztül anyámat megcsalta.

Ifjú koromban úgy éreztem magam
mint egy hajadonfőtt őrült egy forgószélben,
ki sárkányokkal és szélmalmokkal viaskodik.

Férfi koromban kezdett benőlni a fejem lágya,
és éveken át, mint egy elszánt szemetes, lassan
túladtam mindenen ami egy józan élettel szembe áll.

Most, hogy megöregedtem,
tapasztalatimmal úgy bánok
mint egy főkönyvelő a folyószámlájával,
vagy mint egy sakkmester a sakkfiguráival
kit legyőzni már nem lehet.

Láttad nagy királyok rút bukását.
Szende szüzek erényének romlását.
Hallottál csatatéren halálsikolyt.
Hullámzó hangzavarban csendes tébolyt.

Nagy, büszke bérced méltósággal áll itt.
Világnak búja, derűje nem csábít.
Csak vihar tépázza meg a hegytetőt,
mely csókod lehelte éggel egybenőtt.

Látni fogod még jövő szenvedését.
Még szunnyadó, új hitek ébredését.
Sírásra fakaszt majd búnak emléke,
mely hegyoldalról patakként árad le.

Látni fogsz te még szépet, felemelőt.
Vidám aratókkal teli búzamezőt.
Szerelmes dalt éneklő deli legényt.
Magas, büszke bércekről írt költeményt.

(3 soros-zárttükrös)
Megöregedtem, én vagyok a peches életem olimpiai bajnoka…
Utóvédharcot is magam folytatok, mivel én vagyok életem csahosa.
Megöregedtem, én vagyok a peches életem olimpiai bajnoka…

Az életem belém férkőzött, mint Madridba az ötödik hadoszlop.
Nehéz nekem a saját életem... bizony, még belőlem mindig csak lop.
Az életem belém férkőzött, mint Madridba az ötödik hadoszlop.

Nem kegyes a lét,
Lassan-lassan fel emészt.
Nem volt szerencsém.
Voltak csodás álmaim,
Létem zúzta szárnyaim.
*

(10 szavas)
Mennék én tovább, de hová?
Ilyen öregen, már csak… sehová.

Út előtt állok...
Hová vezet... induljak?
Éveim kötnek.
Szállnom tovább kellene,
Harcolni léttel, szembe?
*

(Sedoka)
Erőm már fogyott!
Teljes érték hiánya!
Napsütés, csak megtéveszt.

Dominancia
Nálam az erőtlenség!
Felhőkből Nap kukucskál.

Napfény nem segít,
Erőm fogy, testem alélt.
Létem őszbe ért.
Nem forrt össze tört szárnyam,
Társra hiába vártam…
*

(10 szavasok)
Ha öreg fa lennék, már roppanna a törzsem,
Ágaim… létem

A létem, már elég régen érdes,
Lelkem beletörődő, nem mérges.

Nincs más hátra, élni kell létet
Sőt lehet… emelni tétet…

Létem lejtőjén,
Csoszogok... még élnem kell!
Bár, lét terhe nagy.
Szárnyalni még szeretnék,
Fenn, hol az ég azúrkék.
*

(Sedoka)
Izzadva érzem,
Hűvös szellő becsapott.
Hazug frázist lerakott!

Létem izzadós,
Hónaljam, nincs mi hűtse.
Lélek nehezen érti.

Sivár a létem,
Éltető nedű fogytán.
Lelkem nem érti.
Szállni már sosem fogok,
Lét konok, könnyem csorog.
*

(3 soros-zárttükrös)
Bíztam az életemben, vágytam, hogy jó legyen…
Megtaposott életem... testemen-lelkemen.
Bíztam az életemben, vágytam, hogy jó legyen…

Jót is reméltem,
Rosszat kaptam tengernyit.
Létem lesz vesztem.
Hittem az életemben,
Ám szárnyam… csökevényben.
*

Saját életem veszejtett el?
Mi történt... már hetven évemmel?
Saját életem veszejtett el?

Vecsés, 2013. január 7. – Szabadka, 2018. július 14. – Kustra Ferenc – A vegyes formákat én írtam, alájuk a tankákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A tankák címe:”Létem zúzta szárnyaim”