Oximoronos gondolatsor…

(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárt tükrös)
A csend az években, hónapokban kísérőjükként velük sunnyog,
A csend az órákban és percekben csak rohan, soha el nem kullog…
A csend az években, hónapokban kísérőjükként velük sunnyog.

(Zárt senrjú -láncban életkép-töredékek… csokor)
Lett légyen az bár,
Cserepeket röpítő…
Csend is megy vele!
*
Lett légyen az bár,
Hókristály, zord surrogás…
Csend is megy vele!
*
Lett légyen az bár,
Rántottasütő napfény…
Csend is megy vele!
*
Lett légyen az bár,
Szerelmi viszálykodás…
Csend is megy vele!
*
Lett légyen az bár,
Pap, celebrált miséje…
Csend is megy vele!
*
Lett légyen az bár,
A halottak napi est…
Csend is megy vele!
*

(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárt tükrös)
A csend az években, hónapokban mindenhol ott van, és nem szorong,
A csend az órákban és percekben is kap szót, mi ha kemény, az gong…
A csend az években, hónapokban mindenhol ott van, és nem szorong.

Vecsés, 2018. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – Alloiostrofikus versformában.

Tiszta ruhába öltözött a bűn,
hogy ne ismerjen rá többé senki.
Elvegyült a jók között keserűn,
nem tudta magát itt rájuk kenni.

Ki kéne találni valami cselt,
hogy sikerüljön amit szeretne.
Volt barátja, akit kedvelt,
szemével így a rontást kereste.

Meg is látta a hit rabságában.
Tőle tartott, ezért hát elszelelt.
Ivott egyet a düh kocsmájában,
átöltözött, és újra útra kelt.

Tenyerébe borította arcát a nyomor.
Bármerre is néz sok embert bajba sodort.
Látja düledező vályogviskók falait,
hallja szegény emberek keserves dalait.
Reménytelen küzdelem ró arcra ráncokat,
éhség és szomjúság von köréjük láncokat.
A kevély jólét ezen csak mulat nagyokat.
Kizárja arany kastélyából a bajokat.
Földre söpri asztaláról a maradékot,
ami mosolyra fakaszthatna néhány arcot.
Zsíros kezét saját patakjában mossa le,
a hatalom és önzés költözött a szívébe.

Tizenhat éves voltam mint néztem
hogy apám magyar könyveit dédelgeti.
Én már akkor tépődtem magyarságom
és új hazám szokásai és értékei között.
mert saját egyéniségem meg kellett védeni.

Apám megjegyezte hogy már nem is
vagyok e családnak része, hanem csak
úgy viselkedek mint egy udvarias vendég.
Magyarnak lenni külföldön nekem nem volt elég,
mert buzdítva hívott egy egész új nemzedék.

Céljaim már különböztek a szokottnál
és arra törekedtem hogy itt az idegenben
minél hamarabb beilleszkedjek.
Más lett a felfogásom, nézetem,
de magyarságom mégsem feledtem.

Politikám, ízlésem, szeszélyeim sokat változtak,
de még húsz évvel szüleim halála után
még mindig csak kutatok és keresek,
és messze szűlőföldemtől búsan, komoran,
és egymagamban, idegen vizeken evezek.

Apám elkeserítette gyermekkoromat
mert önzőn csak önmagára gondolt és
éveken keresztül anyámat megcsalta.

Ifjú koromban úgy éreztem magam
mint egy hajadonfőtt őrült egy forgószélben,
ki sárkányokkal és szélmalmokkal viaskodik.

Férfi koromban kezdett benőlni a fejem lágya,
és éveken át, mint egy elszánt szemetes, lassan
túladtam mindenen ami egy józan élettel szembe áll.

Most, hogy megöregedtem,
tapasztalatimmal úgy bánok
mint egy főkönyvelő a folyószámlájával,
vagy mint egy sakkmester a sakkfiguráival
kit legyőzni már nem lehet.