Bőszen fakulok,
Őszön fanyalgok.
Ködben nem látok,
Bőrt én nem váltok.
Minden csak régik,
Vitál csak késik.

Megújhodás a jövő,
Eljő? Még tán' nem késő?

Budapest, 2006. január 12. – Kustra Ferenc József

Csak elgondolkoztam…

Szívem lobogott,
Mögöttem lég, porzott,
Vágy kicsit okoskodott.
Nem, kicsit se mocskoskodott,
Senki sem akaratoskodott,
Vágy helyén, folyóparton tobzódott.
Szerelemben senki nem huzakodott,
Sőt, az élet közben békésen mormogott,
Közben senki se, semmit nagyon el nem rontott.
Így valahogy volt, valamelyest jó életrészlet,
De az már hol van, mert, nagyon elkallódott, hová lett?
Ez nem szépített múlt, hanem reális... a beépített.

2018. július 29. – Kustra Ferenc József - A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! A rímképlet -A. Balra zárt legyen.

Betonrengetegben céltalanul, botorkálva... bandukolok,
Pillantásommal beton réseibe bele-bele akadok…
A kezdődő naplemente sugara is megtörik,
Üres gondolataimból talán, minden törlődik…

A nap lassacskán lemegy, és engemet is sötétbe temet,
Hogy ezt elviseljem, kell tanúsítani az önfegyelmet!
Arcomra nem kell… semmi, még fekete maszk sem,
A sötétség beborít… ad igazit nekem…

Az este izgalmakat ígér, csend már tobzódik... sötéten át,
A sötétség sűrűsödik, végleg eltapossa... napfény nyomát.
A sötétedő este, akar... csak csábít a hívó szavával…
Bandukolok, nem látok, tapogatok, éjsötét… húz magával!

Vecsés, 2014. február 24. – Kustra Ferenc József

...karcolatok az életedben
leíróan, képletekben!

Mozzanatok az érthetetlen
értelemben.
Sóhajokban, félelemben.
Szembogárban, kézjegyekben.

Álarcosak az érthetetlen
értelemben.
Alkonyokban, rejtjelekben.
Porokban, tengerekben.

Szeretők az érthetetlen
életekben.
Megrészegült szerelemben,
élet-adó érzelemben.

Csillagokban az érthetetlen
végtelenben.
Nyomot hagyni emberekben, emlékekben, életekben...

...örökké a végtelenben!

Lágy dallamokat játszó
vágyak tüzében.
Ihletmámortól parázsló,
kósza gondolat.

Tollhegybe kúszik,
s papíromat elöntve,
emlékeket idéz a mozzanat.

Érzésekből erőt merít,
tükörképem mosolyog.
Elfordulok, múltba repít,
s látomásban andalog.

Emlékeim mozaikba rendezem,
s gondolatban elmerülve,
hallgatózom csendesen.