Könnyeim lágyan csillantak a fényben
mint a felvillanó apró gyöngyszemek,
aztán búcsút intve eltűntek a szélben,
már csak sós ízét érzem nyelvemen.

Ajkamhoz érve szelíd mosolyt csalnak
arcomra, s eltűnnek mint a képzelet,
szemembe szikrázó napfényt varázsolva
mielőtt végleg búcsút intenek.

Már nem fáj semmi sem! Oly könnyű a lelkem
boldog mosollyal száguldok feléd,
s szelíden sóhajtva, fejed megsimítva
csöndesen suttogom: itt vagyok! Ne félj!

Nem hagylak magadra bármi is történt,
megbocsájtottam minden bűnödet!
Ha én is elmegyek ki marad melletted?
ki fogja őrizni a lépteidet?

Nem kérek semmit, csak gondold át újra
s engedd hogy vezessem kóbor léptedet,
Hiszen én vagyok az egyetlen a földön
ki minden hibáddal együtt is szeret!

Kerestelek a csöndes félhomályban
az alkonyatból nyúló éjszakában,
mondd meg! Merre vagy?

Kutattalak a tűnő messzeségben
s kiáltanék a messze zúgó szélben
hogy meghalld hangomat.

Kiáltanék újra és újra
de nem hallom hangodat vissza,
szólj hát! Merre vagy?

Jössz e már? Vagy felejtselek végleg,
temesselek a szívembe mélyen
mondd meg :hol maradsz?

Akarsz még? Vagy elfeledtél mindent
s meg sem látod már patakzó könnyem
mely lelkemből fakad?

S ha elmegyek fogsz e majd hívni
hogy válladon tudjam kisírni
mi felkavar?

Szeretsz e majd, ha nem süt rám a napfény
s sötét hajamba szürke köd vegyül?
Ha halványul arcom boldog csillogása,
s arcom pírja már sápadt fényben ül?

Szeretsz e majd, ha karom ölelését
kósza simításként érzed majd talán?
Ha gyöngébben ölel mint ahogyan régen
mikor még sziklaként érezted talán?

Szeretsz e majd, ha kezem reszkető lesz,
s remegő ujjakkal simítom hajad?
Hisz én még most is annyira szeretlek
mint mikor először láttam arcodat!

Mint mikor először csókoltam az ajkad
karjaid közt oltva kínzó szomjamat,
számomra most is te vagy az egyetlen!
Nélküled nincs más, csak hűvös alkonyat!

Miattad küzdök szélben, hóban
érted aggódom szüntelen.
miattad élek,miattad vérzek,
s most is te érted könnyezem.

Miattad dobtam el minden álmom
nem tartott vissza semmi sem,
mért nem érzed hogy nincs már másom
hisz neked adtam már mindenem!

Mért nem érzed hogy nincs más senki
egyedül én vagyok neked!
Mért nem hiszed hogy én vagyok csak
aki még melletted lehet?

Ne higgy te másnak, reám hallgass!
Tedd félre büszkeségedet!
Most tedd meg, amíg itt vagyok még,
hisz ki tudja holnap hol leszek!

Úgy óvtalak ,mint a bimbódzó virágot,
hogy tenéked ontsa minden illatát,
úgy vártalak mint a felkelő nap fényét,
hogy reád vetítse első sugarát.

Úgy kísértelek, mint a lenge szellő
eltakarva tőled minden felleget,
őriztem álmod reményt adva néked,
s mégis eltakarnak sötét fellegek.

Úgy akartam ,hogy több lehessél nálam,
s neked adtam volna érte mindenem!
Úgy szerettem volna melletted maradni,
de nem kísérhetem minden léptedet.

Úgy szeretném hogy megérezd végre,
minden pillanatban téged féltelek,
s most is !Akár egy gyönge kis virágot!
Minden erőmmel téged védelek!