Örökké szeretni foglak

Ragyog-e még lelkem mosolyodtól újra,
mint a gyémánt?
S szemeink bűvöletében érezzük-e még,
a vágyat némán?
Ajkaink találkoznak-e még oly forrón,
vágytól égve?
S testünk minden rezdülése súgja e még, akarlak téged?

Mennyi, mennyi kérdés, s megannyi kérdőjel van még,
amikre válaszokat, csak egymás közelében éreznénk.
Tudom, abban a pillanatban, amikor meglàtnánk egymást,
testünk remegne a vágytól, hogy újra, ölelhessük egymást.

Mert nem múlik el úgy perc, óra,
s egyetlen napom,
eszembe ne jusson, amikor először
szemünk találkozott azon a hajnalon.
Amikor édes csókod ajkamon először érezhettem,
s karod ölelésében kedvesem először elveszhettem.

S ha akarom, ha nem, most is itt csengenek szavaim fülemben,
amit ajkaink találkozása után füledbe súgtam neked oly kedvesen.
Ami így hangzott, ezt a csókot még valaki nagyon fogja értékelni,
s lesz egy nő, aki téged mindennél jobban
fog szeretni.

Már tudom, amit akkor még csak nem is sejtettem,
ez a nő én lettem, s mindörökké tart irántad szerelmem.
S ha lesz még rá alkalmunk a sorsunkban,
hogy meg jutalmazzon és szeressük egymást.
Azt hiszem, sőt tudom, sírva omlok egyenesen,
a karjaidba, s magamhoz szorítalak kedvesem.

Nem érdekel semmi, csak, hogy újra ott
vagy velem,
s ajkam, ajkadhoz érve, suttogja szeretlek élet.
S ha te azt mondod nekem hiányoztál drága,
én is szeretlek nagyon, s karomba zárlak.