A becsület barázdája

Fáradt, élett?l barázdált homlokát,
Véste hosszú-hosszú éveken át
Munkához való kedve, becsülete;
Nehéz élete nem maradt elrejtve.

Minden könnycsepp, mely legördült rajta,
Néha olyan volt, mint a megáradt Rajna.
De ? csak éjjel, mikor senki sem látta,
Meggörnyedt izmos, er?s, széles háta.

Egy könnycsepp áztatta lefelé arcát,
Feltöltötte az élet véste barázdát.
? hátrahagyta szegényes faházát,
Magányosan folytatta szélmalomharcát.

Amit nem tudott legy?zni soha,
Érezte, sorsa hiába mostoha.
Hiába tudta, legf?bb erénye:
Soha foltot nem látott becsülete.

És mégis, magát legy?zöttnek érzi,
Ezt az emléket hiába féltve meséli.
Türelme határát nemsoká eléri;
Miért lett a világ ilyen,? Sehogy sem érti.