Csak csendesen

Holló éjben magányunk mélyén
lelkem kitárom halkan feléd,
suttog a táj, lágy szell? jár,
s Te egy tétova lépést teszel felém.

- Jöjj, kedves, halkan, csak csendesen!
Szívünk dobbanása fél?n megremeg,
lelkünk összeforr, örök és végtelen,
pillangók repdesnek felettünk édesen.

Lüktet az éj, a csillagok hullnak,
szívünk parázsa lett perzsel? t?z,
ahogy nyárban a kazlak sorra kigyúlnak,
úgy csillagok útján messzire ?z.

Múlik az éj, én szemedbe nézek;
- most jöjj, kedves, halkan velem,
látom a lángot parázs szemedben,
s ahogy a lelkembe belépsz csendesen.