Esti séta a Tiszta-parton

Debreceni Zoltán - Esti séta a Tisza-parton

Nyári este sétálok a Tiszapartján egyedül.
Egy szőke leány emléke a lelkembe a régi múltról hegedül.
A városra leszállt már rég a csendesen éj.
A hold az égen már fényesen ragyog.
Az ég közepéről kacsingatnak rám ravaszul a hunyorgó csillagok.

Már nyugodtan csendesen alszik a város,
büszkén mosolyog rám a Szegedi táj.
Lágyan ringatózik a Tisza vizén az ezüstös holdsugár.

A Tiszapartján csak egyedül ülök a hullám partot ér.
Nagyon megszeppenek mert elrepül a fejem felett egy sötét denevér.

Bánatos arcomat a csillagos égfelé emelem.
Az ezüstös holdat keresi rajta a fáradt tekintetem.
Kedvesem hányszor sírtuk át itt ketten az éjszakát.
Hányszor zokogtad el vállamon a szíved összes bánatát.

Most a holdfény nézi könnyeimtől nedves sápadt arcomat.
Leszeretné törölni róla az egész szomorúságomat.

Nehezen állok fel, lassan bicegve haza indulok.
A sötét éjszaka vigyáz rám körülöttem némán imbolyog.
A keserű bánat kísér karonfogva a hosszú utamon.
A múltamnak terhét cipelem örökre a beteg vállamon.

Kisvejke : 2012 nyara