Az id?

Az id? felettem ?rködött,
némán a szívembe költözött.
S a viharban vigaszt kértem,
a felh?kbe árva reményt véstem.

Vártam mindig a csodát,
hogy leteríti el?ttem bársonyát,
s ad majd nékem hitet és er?t,
hullat reám éltet? es?t.

Amilyen a virágnak is kell,
amit?l a szívem kizöldell,
majd a napnak b?sz sugarát,
hogy érlelje édes tavaszát.

Rügy fakadjon újra a fán,
s gyöngéden óvja majd ezután,
bársonylombja szelíden takarja,
seregélysereg nehogy megzavarja.

Míg az id? felettem ?rködik,
s majdan szívemb?l kiköltözik,
ekkor vigaszt többé nem kérek,
csak békés nyugalmat remélek.