Vers küldése email-ben
Az Utolsó Milleniumi
Évezredek múltán találtam egy rózsaszálat,
Reméltem, hogy a szerelem ezek után rám találhat.
Egyedül bolyongtam s?r? erd?k közepén,
Majd bátran hajóztam ki, keresve azt a lányt az id? búskomor tengerén.

Majdnem elcsattant az els? szerelmes csók,
De ez a végzet rosszat ígért csak, nem is igazán a jót.
A szívem akkor is húzott ehhez a tüskés rózsához,
Míg el nem jutottam az út végére, a legsötétebb forráshoz.

Az évezred fordulóján én voltam az utolsó,
Aki beengedte ezt a lányt, kinek az ajka szomjoltó.
Több millenniumon át teng?dtem évekig,
Míg el nem kísért a hercegn?m az utolsó percekig.

Sötétségbe borult a legfényesebb csillagom,
Végül teljesült is a várva várt jóslatom.
Ahogy csendesebb lett a vihar körülöttem,
Felvettem azt az álarcot, amit akkor levetettem.

Naiv módon engedtem önmagamnak,
Hogy elhiggyem azt, hogy az érzései irántam megmaradtak.
Átlépett rajtam embertelen módon,
Mert elhitette magával, hogy ? ült végig a trónon.

Eltelt ezer év, egy síremlékre leltem,
Csorbító üvöltéseket kísért a csendem.
Vért ontottam a gonosz büszkeség magjából,
Az én életem másik fele soha nem tér vissza a halálból.
Beküldő: Pongó Győző
Vers küldése ismerősnek
*  Error
*  Error
*  Error
*  Error
*  Error
Ha szeretne email-ben visszaigazolást kapni, amikor a címzett megtekinti a küldött verset, akkor pipálja ki a jelölőnégyzetet!
Kép újratöltése Error