Naplemente

Alkonyát járja az id? felettem,
ahogy Zselic fölött a lenge szell?,
bús mesét síró, messzi fellegekben
könnyeit hullatja egy szürke felh?.

Lemegy a napsugár immár felettem,
ahogy Zselic dombjain nyugodni tér,
akáclombok közt bújik meg csendesen,
s alkonyába borul a Hindai-bérc.

Fátylas szememben homályos végtelen,
csillag-éj szökik a visnyei tájra,
virágos, zöld mez? most oly védtelen,
Zselicnek aljában szemét lezárja.