Gyűröttre karcolja az eget

Poéta a viharban…

Fénylő villám, gyűröttre karcolja az eget,
Én meg fölszólok: villám, velem ezt nem lehet!
Erre egy nagyot csattan megint és zumek, lecsap,
Ijedtében kilöttyenti a misebort a pap.

Talán az Isten így kommunikál velünk?
Ha igen, akkor haraggal bánik velünk…
Remeg a kutyám is, bebújt az asztal alá,
Roppan szélroham besuhant az eresz alá.

Eső meg? Úgy elkezdett most vadul zuhogni,
Mintha várná a Noé bárkáját érkezni.
Megint csattant fejünk felett, egy fényesen nagyot,
Kutya felvonított, biztosíték meg lekapcsolt.

Sötétben is tudtam, hogy hol van gyufa, a gyertya,
Gyorsan beletettem égve, egy üvegpohárba.
Ceruza akadt a kezembe és villám ötletem támadt,
Lejegyeztem nektek mind, ami villámlásnál belém áradt.

Vecsés, 2015. július 28. – Kustra Ferenc József