Hallom kopogását a szakadó esőnek
Ázott, gyászoló nép fekete kabátján.
Ma mind közös ügyért jöttek:
Temetni azt, kit oly nagyon szerettek.

Fejükben megannyi emlékkel, gondolattal érkeztek,
Egy erősnek hitt ember utolsó útja ez.
Nem lesznek már közös, szép napok,
Ezeket az eső mossa, s a szél szárítja meg.

Lelkem még küszködik, érzem;
Ázott, hideg föld kerül erőtlen testemre,
Hol hullámat dögevő férgek nyuvasztják,
S hideg koporsómba a szél süvít be. Fázom.

Nem fáj semmi, nem bánt már senki,
Feledem, mi rossz volt, sok gyötrő gondolat.
Megmarad a kevés, de szép emlék bent a szívben,
Miket azoktól kaptam, kik tisztán s igazán szerettek.

Véget ért az út. Emlékként éltem, s most az is maradok,
mint kósza árnyék a nyári napsütésben.
Sok elhullajtott könny, mi szívből ered, vonja be örök nyughelyem,
s minden csepp éltető magja emlékem hamvas virágának.

2015.

Apám beképzelt és arrogáns volt,
állandóan járt a szája.
Azt hirdette hogy ő zseni,
hogy mindenki őt megcsodálja.

Megcsalta az anyámat,
a nőkkel tiszteletlenül bánt,
de önmagával szemben
tiszteletet megkívánt.

Ha mertem vele különbözni.
rettentően pipás lett.
-Én hozzád képes isten vagyok –
volt a durva felelet.

Az árnyékában nőtem fel,
Csak ő volt aki szóhoz jutott.
Mindenről volt véleménye.
Akadt-e ki többet tudott?

Voltak akik imádták,
de épp annyian kizárták.
suttogtak hogy pedofil,
akár ínycsiklandó krokodil.

Kihaltak a barátai,
más ritkán állt szóba vele.
halálra itta magát.
Áldja Isten, egye fene.

Megfigyeltem a saját életem, hogy fergetegesen rest!
Ha tenni kell érettem… semmit, szóval a kettecskénk így fest.
Csoda, ha pech úrfi rögvest felajánlotta a szolgálatát?
Ez a lehetetlen alak meg csak… rugdosta az ember farát.
*

(sedoka)
Mért vert az Isten,
Ilyen élettel? Büntet?
Ez ellenem, nem bűntett?

Mért volt ily’ Isten?
Rám küldte úrfi pechet…
Rúgott! Nem szeretgetett.
*

(Bokorrímes)
Az élet, igen bogaras nékünk,
Így biz' van… ki folyton dumál nékünk…
Nem csak csendesen folydogál létünk.

Vecsés, 2018. június 30. –Kustra Ferenc – íródott: lételemzésként... mint önéletrajzi írás.

A húsételekhez…

Gyermekkoromban!
Ítéletvégrehajtó
Böllér. Hosszú kés.
*
Alig volt hentes,
Így a nép, otthon vágott.
Hurka és kolbász!
*
Estére terjedt
A töpörtyű illata!
Frissen, fölséges.
*
Jó tartósítás,
Ha húst, zsírral leöntjük.
Vegyszermentes volt!
*
Egyszer éppen mi vágtunk és a disznó már ki is feküdt.
Mindenki gondolhatta, hogy már véglegesen szenderült.

Ötéves voltam és a felnőttek mentek áldomást inni,
Én magamra maradtam és vártam disznó mit fog csinálni…
Vére már nem volt, de gondolt egyet-kettőt és felugrott,
Aztán, uzsgyi, megkezdte, éppen a kapu felé futott.

Futottam, bekiabáltam a konyhába, hogy elszaladt a holt malac
És futottam a malac után, nem ő volt nekünk a szerencsemalac.
A felnőttek is futottak és káromkodtak, le is akartuk fogni,
Ez azonban nem volt egyszerű, életerő honnan... kezdett dolgozni…
Jenei nagypapám rá vetette magát, de malac jól hasba rúgta,
Ő meg fájdalmasan összegörnyedt, később mondta, hogy fáj, nem hazudta.

Aztán a malacka csak kifáradt, mi meg lassan legyűrtük,
Mondták, hogy ilyet még nem láttak, életerőt nem becsültük.
*
Disznó tartása,
Mint vágósertés, direkt.
Akkor is ettünk!
*
Disznótorokban
Együtt voltunk. Szeretet.
Éppen, ki… vágott!

Vecsés, 2016. június 10. –Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjú -ban

Feltették a koronát mű vírusnak fejére,
Tüskéiben ott lapult a fogának fehérje.
Tudósoknak öntelt gőgje hiúsággal párosult,
Fel sem fogták vakságukban mennyi ember károsult.

Pandémiát meghirdették, propagálták ezerrel,
Új keletű oltóanyag lesz a népnek csodaszer.
Gyorsan került nagy piacra, vastag profit a haszna,
Millióknál mellékhatás...nem lehet ok panaszra.

A halálnak kaszájával aratott a nyavalya,
Szerencsére a többségnek szinte nem is volt baja.
Szállt a rémhír világszerte, nagy úr lett a félelem,
Megláthattuk a rendszerben milyen nagy a fegyelem.

Jól meggyőzve önkéntesen a nagy tömeg sorban állt,
Mind azt hitte csoda-lőre talán neki úgysem árt.
A szomszédban bomba robbant, a vírusnak vége lett,
Azóta a háborúktól sok jó ember retteghet.

Jön majd megint újabb ármány, kell néha kis izgalom,
Nehogy legyen pórnépeknek olyan nagy a nyugalom.
Mesterséges viszály-válság félelmet szül - nagyszerű,
Lepel alatt könnyen készül modern-szolga remek-mű.

De meddig tarthat e rút játék, vége lesz mint mindennek!
Bármi is jön drága földből új hajtások élednek.
Jó ember ha felbőszül majd, haragjától féljetek,
Pokolra jut gonoszságtól embertelen lelketek.