Szél suhan lengetegen,
Réten…

Nap süt.
Árnyéktól elüt.
Napfény, elüt.
Lángcsóva kiüt.
Hőség leüt.
*

Sövény kiszáradóban,
Szinte alélóban.
Régen volt eső,
Meg keveslendő...

Szemem mered,
Nézésem bennreked…
Benned-neked.
*

Süttetvén adtad,
Árnyék nem akad…

Széllel incselkedő
Nap lemenő.
Pillanat,
Izzadó akarat,
Élet… elhaladhat!

Vecsés, 2019. augusztus 8. – Kustra Ferenc József – írtam: septolet csokorban a nyárról.

Olyan vagy, mint szökött vágy Enci!
Hittem, nem tudlak elkergetni!
Közben csak leléptél,
Szó nélkül elmentél!
Fölényesen ment… csak eltűnni!

Életvonatunk egy gyorsvonat
Volt, közben mozdony… csak tolatott.
Nos, ez nagyon vicces,
De, oly’ érdemleges.
Látom, tudásom csak vontatott!

Lelkem… élettelen csendélet,
Markolom már a nincs életet.
Hívlak, szalmaszállal,
Másom nincs… hajszállal.
Elmentél… hová lettél… élet?

Vecsés, 2021. szeptember 7. – Kustra Ferenc József -íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

A sorsom nem elég, hogy víz és mély, de köd borítja,
A sorsom nem elég, hogy nagy genyó, de köd borítja…
A sorsom nem elég, hogy víz és mély, de köd borítja.

Küzd a sorsommal a lelkem, de mi lesz a végkimenetel?
Küzd a sorsommal a lelkem, de mikor van végkimenetel…
Küzd a sorsommal a lelkem, de mi lesz a végkimenetel?

Sorsom egy kérges tenyérű megöregedett pojáca,
Sorsom mindig rossz volt, de így öregen és mára…
Sorsom egy kérges tenyérű megöregedett pojáca.

Sorsom az esti és méla-néma csendben is ugyanaz,
Sorsom az esti szürkületben is… mi-jót se tartalmaz…
Sorsom az esti és méla-néma csendben is ugyanaz.

Sorsom estpirkadatán, már jó-szép sincs, de hallik a temetői harang,
Sorsom estpirkadatán, göröngyöket rugdosok, zúg a temetői harang…
Sorsom estpirkadatán, már jó-szép sincs, de hallik a temetői harang.

Téged hívtalak, de sokat, a szám is véres-sebesre kicserepesedett,
Téged hívlak, egyfolytában, de válasz semmi, lelkemnek bevégeztetett…
Téged hívtalak, de sokat, a szám is véres-sebesre kicserepesedett.

Sorsom, nekem mindig csak hazudott, az életem, így vágy tasakom kiüresedett,
Sorsom már nem is tud olyat, még hazudni sem, kétségtelenük mára kiöregedett…
Sorsom, nekem mindig csak hazudott, az életem, így vágy tasakom kiüresedett.

Sorsom esti fénye, már kontúrtalan árnyékot sem vet,
Sorsom fénye, hallom a méla-néma csendben, kinevet…
Sorsom esti fénye, már kontúrtalan árnyékot sem vet.

Vecsés, 2021. január 11. – Kustra Ferenc József – íródott sorsversként: anaforás, 3 soros-zárttükrösben, belső és önrímes versformában. Önéletrajzi írás.

Tegnap még volt kicsi, enyhén langyos napsugár, jólesett,
Udvarunkba a fákon, ismeretlen madár repdesett…
Tegnap még volt kicsi, enyhén langyos napsugár, jólesett.

Tájékunkra rászokott az estefele, hirtelen,
Gyorsan megjött az éjszakai is, szinte végtelen…
Tájékunkra rászokott az estefele, hirtelen.

Sötétben nem is látni a rozsdásodó leveleket,
Szülő-madarak fészekben melegítik, gyerekeket…
Sötétben nem is látni a rozsdásodó leveleket.

Lassacskán, totál lombtalanok lesznek a növények,
Levelek meg összeállnak; lesznek avar szőnyegek…
Lassacskán, totál lombtalanok lesznek a növények.

Közeleg kicsit hűvösebb időjárás,
Az életben következik, helyben járás…
Közeleg kicsit hűvösebb időjárás.

Vecsés, 2019. február 18. – Kustra Ferenc József– íródott; 3 soros-zárttükrös –ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.

Lövegnek hangja
Lelkeket sebesít meg...
Könnycseppből vérzik.

Hasadt életek
Résén keser szivárog...
Fájó valóság.

Zuhan az álom
Sötét világnak mélyén...
Foszlott biztonság.

Népnek hangja nincs.
Ágyú harsogva üvölt...
Profit-piacon.

Bús gyászindulót
Fronton sosem skáláznak...
Érdek-dalolók.