Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia
Nemrég kezed fogtam… Cilikém.
Szerelemmel néztél… Cilikém!
Reggelre nem voltál,
Innen elloholtál!
Hova lettél? Hiány: Cilikém!
Este ülepedő sötét volt,
Szerelmünk… igen összehangolt!
Én kielégültem,
Éltem veled élem…
Aludtam, mint a bunda, álmom volt.
Reggel nem hallottam szuszogásod,
Eltűnt: mosolyos suttogásod…
Nem gondoltam volna,
Hogy ily’ mese volna…
Valóságra ébredtem… zárod!
Vecsés, 2020. január 7. -Kustra Ferenc József- íródott: LIMERIK csokorban
Nemrég kezed fogtam… Cilikém.
Szerelemmel néztél… Cilikém!
Reggelre nem voltál,
Innen elloholtál!
Hova lettél? Hiány: Cilikém!
Este ülepedő sötét volt,
Szerelmünk… igen összehangolt!
Én kielégültem,
Éltem veled élem…
Aludtam, mint a bunda, álmom volt.
Reggel nem hallottam szuszogásod,
Eltűnt: mosolyos suttogásod…
Nem gondoltam volna,
Hogy ily’ mese volna…
Valóságra ébredtem… zárod!
Vecsés, 2020. január 7. -Kustra Ferenc József- íródott: LIMERIK csokorban
Hétköznapi pszichológia: az emberi sorsról…
Velem mindig értetlen volt a világ,
Engem soha nem értett meg nagyvilág…
Ha bizony meghallották búsongó lelkem panaszát,
Rögtön ki is gúnyoltak... nem jártam tovább csacsacsát.
Már éltemben kietlen temetővé lett a szerető szívem,
Az, amiben a sok-sok, szépséges és valós vágyálmom pihen.
Egy biztos! Szívem közepébe van beásva,
Az én Krisztusi keresztfejfám jól leásva…
Az nemigen fordult elő, hogy szánt valaki, vagy siratott könnyeket,
Már mindegy is, rám-énértem ne is sírjon senki hamis-ál könnyeket!
Manapság máris úgy tűnik, hogy csak annak-azoknak nyílik a földgolyón kis virág,
Ki bizony rosszak rossza, kihasználja állóhaja… kit álnoknak ismer nagyvilág…
Bizony-bizony nekem ilyenre sikerült a létem, a földi
És így már csak egy jó-nagyobb vágyam van: csak pihenni… pihenni.
Vecsés, 2024. július 25. – Kustra Ferenc József – írtam = készült: Szentirmay Elemér (1836-1908) azonos c. verse {1905} átirataként, önéletrajzi írásnak.
Velem mindig értetlen volt a világ,
Engem soha nem értett meg nagyvilág…
Ha bizony meghallották búsongó lelkem panaszát,
Rögtön ki is gúnyoltak... nem jártam tovább csacsacsát.
Már éltemben kietlen temetővé lett a szerető szívem,
Az, amiben a sok-sok, szépséges és valós vágyálmom pihen.
Egy biztos! Szívem közepébe van beásva,
Az én Krisztusi keresztfejfám jól leásva…
Az nemigen fordult elő, hogy szánt valaki, vagy siratott könnyeket,
Már mindegy is, rám-énértem ne is sírjon senki hamis-ál könnyeket!
Manapság máris úgy tűnik, hogy csak annak-azoknak nyílik a földgolyón kis virág,
Ki bizony rosszak rossza, kihasználja állóhaja… kit álnoknak ismer nagyvilág…
Bizony-bizony nekem ilyenre sikerült a létem, a földi
És így már csak egy jó-nagyobb vágyam van: csak pihenni… pihenni.
Vecsés, 2024. július 25. – Kustra Ferenc József – írtam = készült: Szentirmay Elemér (1836-1908) azonos c. verse {1905} átirataként, önéletrajzi írásnak.
(HIQ)
Az élet,
Apró pillanat!
Semmiség!
Oly’ rövid.
De, elhantolás…
Misemség.
Életem,
Jó-rossz gyűjtője.
Nem volt jóm!
*
(senrjú)
Kevés szerencse,
Pár egyezésem… enyész.
Ó, pechem… jelen!
Pech, gnóm dühöngő!
Mért’ haragszik rám? Ki ő?
Ez bizony őrült…
Nem várt egyezés
Nem segített! Szerencsém?
Summa summárum…
*
(Apeva)
Az
Percek
Kreálók!
Nekem, igy nem,
Segítettek… Mit?
A
Ritka
dolgokban,
Mi sem volt jó.
Magányomban… Mit?
Sok
Mondat
Súlytalan…
Pech segített…
Na! Mindent? Amit…
Vecsés, 2022. február. 2. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában önéletrajzi írásként és Afanaszij Fet: „Az élet” c. verse, mint ötletmű alapján. [Fordította; Szöllösi Dávid műfordító]
Az élet,
Apró pillanat!
Semmiség!
Oly’ rövid.
De, elhantolás…
Misemség.
Életem,
Jó-rossz gyűjtője.
Nem volt jóm!
*
(senrjú)
Kevés szerencse,
Pár egyezésem… enyész.
Ó, pechem… jelen!
Pech, gnóm dühöngő!
Mért’ haragszik rám? Ki ő?
Ez bizony őrült…
Nem várt egyezés
Nem segített! Szerencsém?
Summa summárum…
*
(Apeva)
Az
Percek
Kreálók!
Nekem, igy nem,
Segítettek… Mit?
A
Ritka
dolgokban,
Mi sem volt jó.
Magányomban… Mit?
Sok
Mondat
Súlytalan…
Pech segített…
Na! Mindent? Amit…
Vecsés, 2022. február. 2. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában önéletrajzi írásként és Afanaszij Fet: „Az élet” c. verse, mint ötletmű alapján. [Fordította; Szöllösi Dávid műfordító]
Hosszú árnyakba nyúlik az este,
a hold még álmosan vánszorog,
de már az esti égbolt alján
ott ragyognak a csillagok.
Halvány fényükkel felragyogva
benéznek rám az ablakon,
mintha mondanák: aludj kedves.
Hosszúak lesznek a nappalok.
Nehezen jön az álom szememre,
hisz én most is rád gondolok,
vajon merre vagy? Gondolsz még rám?
Látod: én most is gondolok.
Nincs olyan perc, és nincs olyan óra,
amely anélkül telne el,
hogy ne jutna eszembe, milyen jó az,
mikor melletted ébredek.
Én már nem tudok szeretni,
csak így, ily átkozott módon,
ezernyi éles fájdalom
hasít a lelkembe olykor.
Elmondanám, de nem merem,
szeretlek! S hiányzol olykor,
amikor hűvös éjszakán
vállamra ülnek a gondok.
Olyankor minden bánatom
feltolul, s úgy kínoz folyton,
mint egy látomás. Nélküled
nincs más, csak fekete foltok.
Nélküled minden színtelen.
Nincs fény, és bármit is mondok,
ne hidd el! Csak a haragom
szít bennem lázadást folyton.
De túl, a könnyeim fátyolán
most is a te neved mondom,
alig várom, hogy itt legyél,
s nekem csak te vagy a fontos.
Szeretlek! Mint az életem!
S mindegy, most bármit is mondok,
te voltál, s te vagy mindenem!
Csak szeress! Te vagy a sorsom.
a hold még álmosan vánszorog,
de már az esti égbolt alján
ott ragyognak a csillagok.
Halvány fényükkel felragyogva
benéznek rám az ablakon,
mintha mondanák: aludj kedves.
Hosszúak lesznek a nappalok.
Nehezen jön az álom szememre,
hisz én most is rád gondolok,
vajon merre vagy? Gondolsz még rám?
Látod: én most is gondolok.
Nincs olyan perc, és nincs olyan óra,
amely anélkül telne el,
hogy ne jutna eszembe, milyen jó az,
mikor melletted ébredek.
Én már nem tudok szeretni,
csak így, ily átkozott módon,
ezernyi éles fájdalom
hasít a lelkembe olykor.
Elmondanám, de nem merem,
szeretlek! S hiányzol olykor,
amikor hűvös éjszakán
vállamra ülnek a gondok.
Olyankor minden bánatom
feltolul, s úgy kínoz folyton,
mint egy látomás. Nélküled
nincs más, csak fekete foltok.
Nélküled minden színtelen.
Nincs fény, és bármit is mondok,
ne hidd el! Csak a haragom
szít bennem lázadást folyton.
De túl, a könnyeim fátyolán
most is a te neved mondom,
alig várom, hogy itt legyél,
s nekem csak te vagy a fontos.
Szeretlek! Mint az életem!
S mindegy, most bármit is mondok,
te voltál, s te vagy mindenem!
Csak szeress! Te vagy a sorsom.
Nem is értem, mért vagyok ily szerencsétlen? Istenem!
Állandóan elvágják az internetes kábelem.
Mért nem figyelnek rá jobban? Örülnek, hogy nincs netem?
Bár az övék darabolnák?.meg tudnák, hogy mit jelent.
Hol a lábujjam verem be, s kékül-, zöldül rendesen,
Hol fejemen lelek púpot, s nem tudom, hogy hogy lehet.
Vagy éppen a kerékpárról hagyom el a nyergemet
útközben, és nem találok senkit, aki értene
valamelyest ahhoz, hogy a rossz nyergemet feltegye,
Atyaég! Most mit csináljak? Nincs már időm semmire!
A kocsmáig rollerozva kidöglöttem teljesen,
mire végre akadt, aki visszarakja nyergemet.
Majd fűnyíró zsinórt vágok. S javítani nem merem,
áthívom a szomszédot, hogy segítsen már énnekem.
Segített is. Tartotta még két szál elég rendesen,
szikszalagot és kést vittem, hogy elvágja teljesen.
El is vágta. Lett is lángja! Fel is csapott rendesen!
Utána meg úgy lefüstölt, szénné égve teljesen.
Szegény szomszéd! Meglepődött! S le is főtt ám rendesen!
Akkor láttam, a konnektor nincs kihúzva! Istenem!
Aztán jött a zöldséges, hogy karfiolt hoz énnekem,
nyitva maradt a kiskapu, és hirtelen ott terem.
Csókolgatna, hízelegne, még csak ez kell énnekem!
Nem volt még ma elég bajom? Mit vétettem, Istenem?
Másfél mázsás hústorony, és összenyálaz hirtelen,
hagyjon békén! Mondom néki. Nem kell nékem senki sem.
Tegye le az asztalra, és hátráljon ki csendesen,
tolja el a nyálas képét, még mielőtt elverem.
És a napnak nincs még vége. Kikészültem teljesen!
Esküszöm, most úgy elbújok, hogy nem lel meg senki sem!
Állandóan elvágják az internetes kábelem.
Mért nem figyelnek rá jobban? Örülnek, hogy nincs netem?
Bár az övék darabolnák?.meg tudnák, hogy mit jelent.
Hol a lábujjam verem be, s kékül-, zöldül rendesen,
Hol fejemen lelek púpot, s nem tudom, hogy hogy lehet.
Vagy éppen a kerékpárról hagyom el a nyergemet
útközben, és nem találok senkit, aki értene
valamelyest ahhoz, hogy a rossz nyergemet feltegye,
Atyaég! Most mit csináljak? Nincs már időm semmire!
A kocsmáig rollerozva kidöglöttem teljesen,
mire végre akadt, aki visszarakja nyergemet.
Majd fűnyíró zsinórt vágok. S javítani nem merem,
áthívom a szomszédot, hogy segítsen már énnekem.
Segített is. Tartotta még két szál elég rendesen,
szikszalagot és kést vittem, hogy elvágja teljesen.
El is vágta. Lett is lángja! Fel is csapott rendesen!
Utána meg úgy lefüstölt, szénné égve teljesen.
Szegény szomszéd! Meglepődött! S le is főtt ám rendesen!
Akkor láttam, a konnektor nincs kihúzva! Istenem!
Aztán jött a zöldséges, hogy karfiolt hoz énnekem,
nyitva maradt a kiskapu, és hirtelen ott terem.
Csókolgatna, hízelegne, még csak ez kell énnekem!
Nem volt még ma elég bajom? Mit vétettem, Istenem?
Másfél mázsás hústorony, és összenyálaz hirtelen,
hagyjon békén! Mondom néki. Nem kell nékem senki sem.
Tegye le az asztalra, és hátráljon ki csendesen,
tolja el a nyálas képét, még mielőtt elverem.
És a napnak nincs még vége. Kikészültem teljesen!
Esküszöm, most úgy elbújok, hogy nem lel meg senki sem!
