Idő 
Értékelés 
Értékelés Ahogy közeledett a húsvét, a mi nyuszink nyűgös lett.
Persze jogos is, mert neki meg a munka közeledett.
A nyulam-bulam, már húsvét este eltűnt,
Csak hagyott egy kis cédulát, ami feltűnt,
Mert az ajtóra szögezte, hogy elment a melóba,
Ha reggelre télutó lenne, keressük a hóba…
Hogy a macska rúgja meg ezt a húsvétot
Mi aztán most várhatjuk az ajándékot…
Mi hogyan kapjuk meg, ha saját nyulunk éppen máshol kézbesít!
Meló fontos! Ránk, meg akik etetjük, nem is gondolt egy kicsit?
Reggel én jó korán felkeltem ideges éjszaka után…
Nyúl a ketrecben elnyúlva... a fárasztó éjszaka után,
És látom, beste, teremtette, kirakta az ajándékokat,
Az udvaron fészkekbe, nem elfeledve el a háziakat.
Szabad-e hát történetem után, lányok-asszonyok
Elővennem a szagos vizem, mert most locsolkodok…
Mosolyogtok ti, majd tőle télen is és nyáron...
Ha ügyes voltam, kérem én a piros tojásom…
Vecsés, 2014. április 30. – Kustra Ferenc József
Persze jogos is, mert neki meg a munka közeledett.
A nyulam-bulam, már húsvét este eltűnt,
Csak hagyott egy kis cédulát, ami feltűnt,
Mert az ajtóra szögezte, hogy elment a melóba,
Ha reggelre télutó lenne, keressük a hóba…
Hogy a macska rúgja meg ezt a húsvétot
Mi aztán most várhatjuk az ajándékot…
Mi hogyan kapjuk meg, ha saját nyulunk éppen máshol kézbesít!
Meló fontos! Ránk, meg akik etetjük, nem is gondolt egy kicsit?
Reggel én jó korán felkeltem ideges éjszaka után…
Nyúl a ketrecben elnyúlva... a fárasztó éjszaka után,
És látom, beste, teremtette, kirakta az ajándékokat,
Az udvaron fészkekbe, nem elfeledve el a háziakat.
Szabad-e hát történetem után, lányok-asszonyok
Elővennem a szagos vizem, mert most locsolkodok…
Mosolyogtok ti, majd tőle télen is és nyáron...
Ha ügyes voltam, kérem én a piros tojásom…
Vecsés, 2014. április 30. – Kustra Ferenc József
Az este rohamléptekkel jön e tájra, setét borul a világra.
Az estésedében nem van madárzaj, abból biz' csend lett! Csuhaj...
Madarak elmennek humni, ilyenkor már nem lehet flangálni.
Sötét szél elül,
Viharnak emléke száll.
Nyugszik a világ.
Fáradt táj pihen,
Madárhad álomra dől.
Csillagfény virraszt.
*
A nagy csend gondolatokat generál, madársereg reggeli eláll...
Az életóra ketyegve elrohant, nem hagyta magát... csend megfogant.
Tiltakozott, hogy éjjel is munkája van, a csoport az ágakon el van.
Nagy csend szétfeszít,
Óra ketyeg, nem áll meg.
Álom elmarad.
Ágon csoport ül,
Madársereg álmodik.
Az éj nem pihen.
*
Ki elhalad előtte, órára les pillanatra, de csak számokból volt rajza!
Becsapnák őt, ha lehetne, mintha éj-reggelig ködöt lehelne.
Talán az idő is megállna, de máshol korán kelő madárraj várja...
Öreg óra jár,
Számokkal festett arca…
Múlás sóhaja….
Ködös reggelek,
Idő játszik, megállna.
Madárraj hívja.
*
Mi lehet arca mögött, nem tudja senki, de igy meg, nem tudják szeretni.
Az esti vihar hajnalra ütemesen elvonult, a reggel igy alakult.
Jó helyzetben reggel... a madárraj ébredt és velük volt a napi ricsaj.
Vádak zaja közt,
Csendben várja a percet.
Mikor nem bántják.
Eső elvonul,
Reggeli halk madár szól.
Új nap ricsajban.
Vecsés, 2025. március 28. - Siófok. 2025. március 31. – Kustra Ferenc József – íródott: leoninus csokrokat én írtam, az eredeti Baso féle haikukat, poéta-, és szerzőtársam Gránicz Éva.
Az estésedében nem van madárzaj, abból biz' csend lett! Csuhaj...
Madarak elmennek humni, ilyenkor már nem lehet flangálni.
Sötét szél elül,
Viharnak emléke száll.
Nyugszik a világ.
Fáradt táj pihen,
Madárhad álomra dől.
Csillagfény virraszt.
*
A nagy csend gondolatokat generál, madársereg reggeli eláll...
Az életóra ketyegve elrohant, nem hagyta magát... csend megfogant.
Tiltakozott, hogy éjjel is munkája van, a csoport az ágakon el van.
Nagy csend szétfeszít,
Óra ketyeg, nem áll meg.
Álom elmarad.
Ágon csoport ül,
Madársereg álmodik.
Az éj nem pihen.
*
Ki elhalad előtte, órára les pillanatra, de csak számokból volt rajza!
Becsapnák őt, ha lehetne, mintha éj-reggelig ködöt lehelne.
Talán az idő is megállna, de máshol korán kelő madárraj várja...
Öreg óra jár,
Számokkal festett arca…
Múlás sóhaja….
Ködös reggelek,
Idő játszik, megállna.
Madárraj hívja.
*
Mi lehet arca mögött, nem tudja senki, de igy meg, nem tudják szeretni.
Az esti vihar hajnalra ütemesen elvonult, a reggel igy alakult.
Jó helyzetben reggel... a madárraj ébredt és velük volt a napi ricsaj.
Vádak zaja közt,
Csendben várja a percet.
Mikor nem bántják.
Eső elvonul,
Reggeli halk madár szól.
Új nap ricsajban.
Vecsés, 2025. március 28. - Siófok. 2025. március 31. – Kustra Ferenc József – íródott: leoninus csokrokat én írtam, az eredeti Baso féle haikukat, poéta-, és szerzőtársam Gránicz Éva.
(LIMERIK csokor)
Én biz’ úgy szeretlek még, Margó!
Emlékszel, kirúgtál… Ez volt jó?
De nem feledhetlek,
Úgy csinálva élek…
Adnék egy nagy ágyat, ha az jó.
Ne hidd, hogy szívem még érted fáj!
A múlt csak egy régi, színes báj.
Az emlékek szállnak,
Vissza sosem járnak.
Ágyad egyedül tiéd... nem fáj.
Semmit nem tettem, Te ellened,
De utat szakítottad… élted?
Sorsban együtt veled,
Tetted… az eleged.
Te voltál mindenem, átélted?
Én nem akartam így... de féltél.
Élet sodort, mentem – nem jöttél.
Vártalak sokáig,
Nem jött válasz máig.
Elfogyott a remény, s Te néztél.
Idő torzít, eb tovább ugat…
Sors olyan, hogy nem mutat utat…
Vágyam tovább pezseg,
Hevem, még hentereg…
Boldoggá tennélek, az… utad!
Őrülten… szerettelek, kérlek!
Messze sodortak hideg éjek.
Távol vagy, én vártam,
De elhalt a vágyam...
Most is fáj... valahogy túl élek.
Vecsés, 2022. november 22. – Siófok, 2025. március 29. -Kustra Ferenc József– írtuk; romantikus LIMERIK csokorban - a páratlanokat én. [Joachim Ringelnatz (1883–1934) ’Én úgy szeretlek már’ c. verse, kétszerzős átirataként. Fordította: Mucsi Antal-Tóni műfordító] A párosok; szerző-, és poétatársam Gránicz Éva munkája.
Én biz’ úgy szeretlek még, Margó!
Emlékszel, kirúgtál… Ez volt jó?
De nem feledhetlek,
Úgy csinálva élek…
Adnék egy nagy ágyat, ha az jó.
Ne hidd, hogy szívem még érted fáj!
A múlt csak egy régi, színes báj.
Az emlékek szállnak,
Vissza sosem járnak.
Ágyad egyedül tiéd... nem fáj.
Semmit nem tettem, Te ellened,
De utat szakítottad… élted?
Sorsban együtt veled,
Tetted… az eleged.
Te voltál mindenem, átélted?
Én nem akartam így... de féltél.
Élet sodort, mentem – nem jöttél.
Vártalak sokáig,
Nem jött válasz máig.
Elfogyott a remény, s Te néztél.
Idő torzít, eb tovább ugat…
Sors olyan, hogy nem mutat utat…
Vágyam tovább pezseg,
Hevem, még hentereg…
Boldoggá tennélek, az… utad!
Őrülten… szerettelek, kérlek!
Messze sodortak hideg éjek.
Távol vagy, én vártam,
De elhalt a vágyam...
Most is fáj... valahogy túl élek.
Vecsés, 2022. november 22. – Siófok, 2025. március 29. -Kustra Ferenc József– írtuk; romantikus LIMERIK csokorban - a páratlanokat én. [Joachim Ringelnatz (1883–1934) ’Én úgy szeretlek már’ c. verse, kétszerzős átirataként. Fordította: Mucsi Antal-Tóni műfordító] A párosok; szerző-, és poétatársam Gránicz Éva munkája.
(Anaforás leoninus)
Baki úr meg Bakiné, nem kedvelik tétlenkedést, de legjobban a serénykedést.
Baki úr szólt, asszony menjünk sétálni, vágyom, hogy többeknek sikerüljön ráfázni.
Bakiné asszonyság mondta, Főúton menjünk, gyárak, magánosok a mi terepünk.
(leoninus versszak csokor)
Csak úgy ballagtak mások sorsával szemben, vajh’ miért bíztak sokféle lehetetlenben.
{Gondolom én, hogy az ördög fattyai voltak, másoknak direkte ártani akartak.}
A szentcsalád -gyorsas- ballagásba fogott, a főúton, ahol sűrű népesség lakott…
Volt is rögvest egy bicajos fiatalkorú, kiszúrták a kerekét, volt rögtön ború.
Taxis megállt parkolóba, rohantak és belérúgottak a hátsó világítóba.
Jött arra egy óvodás rolleren, anyja üldözte, ők meg eljártak felöklelően.
Szentcsalád jól érezte magát, megcélozták kifőzdét és törték tulaj fakanalát.
Kinyílt gyártelep kapuja, osontak hegesztőhöz és kilökték kezéből… pisztolya…
Jól mókázott ez a két ’rosszcsont’, de kigyulladt a gyár, így hazafelé rohantak, de prompt.
Minek annyira rohanni, amikor nem is kergeti őket senki.
Láthatatlanok voltak, emberekkel mókázva örömmel harcoltak.
Törtek-zúztak, amihez hozzáfértek, bármerre is mentek ártottak a legénységnek.
Volt, hogy úgy sunnyogtak, lelökték a monitort, biztonsági őr vehetett új monitort…
Ahogy hazaértek nyugvóra mentek lelkek, "mert amit meg kellett tenni, azt megtettük"…
Bakiék foglalkozása, üldöznek mindenkit, 'aszta hegesztő üldöző mindenit'…
Nálunk nincs hétvége, szeretet ünnep se, dolgoznak és örülnek, ha barnul az ülep…
Van sokszor olyan, hogy belógnak stúdióba, Baki megfog szpíker feneket... marokba.
Máskor meg politikai vitába rájuk hozzák kakilást, azok meg hebegnek... Mást?
Vecsés, 2023. február 21. – Kustra Ferenc József – íródott; leoninusban a hibafeltárások segítése okán.
Baki úr meg Bakiné, nem kedvelik tétlenkedést, de legjobban a serénykedést.
Baki úr szólt, asszony menjünk sétálni, vágyom, hogy többeknek sikerüljön ráfázni.
Bakiné asszonyság mondta, Főúton menjünk, gyárak, magánosok a mi terepünk.
(leoninus versszak csokor)
Csak úgy ballagtak mások sorsával szemben, vajh’ miért bíztak sokféle lehetetlenben.
{Gondolom én, hogy az ördög fattyai voltak, másoknak direkte ártani akartak.}
A szentcsalád -gyorsas- ballagásba fogott, a főúton, ahol sűrű népesség lakott…
Volt is rögvest egy bicajos fiatalkorú, kiszúrták a kerekét, volt rögtön ború.
Taxis megállt parkolóba, rohantak és belérúgottak a hátsó világítóba.
Jött arra egy óvodás rolleren, anyja üldözte, ők meg eljártak felöklelően.
Szentcsalád jól érezte magát, megcélozták kifőzdét és törték tulaj fakanalát.
Kinyílt gyártelep kapuja, osontak hegesztőhöz és kilökték kezéből… pisztolya…
Jól mókázott ez a két ’rosszcsont’, de kigyulladt a gyár, így hazafelé rohantak, de prompt.
Minek annyira rohanni, amikor nem is kergeti őket senki.
Láthatatlanok voltak, emberekkel mókázva örömmel harcoltak.
Törtek-zúztak, amihez hozzáfértek, bármerre is mentek ártottak a legénységnek.
Volt, hogy úgy sunnyogtak, lelökték a monitort, biztonsági őr vehetett új monitort…
Ahogy hazaértek nyugvóra mentek lelkek, "mert amit meg kellett tenni, azt megtettük"…
Bakiék foglalkozása, üldöznek mindenkit, 'aszta hegesztő üldöző mindenit'…
Nálunk nincs hétvége, szeretet ünnep se, dolgoznak és örülnek, ha barnul az ülep…
Van sokszor olyan, hogy belógnak stúdióba, Baki megfog szpíker feneket... marokba.
Máskor meg politikai vitába rájuk hozzák kakilást, azok meg hebegnek... Mást?
Vecsés, 2023. február 21. – Kustra Ferenc József – íródott; leoninusban a hibafeltárások segítése okán.
Élvezted-e az élet-templomot belengő békét, nyugalmat?
Vagy az életed frontján valahol, megtaláltad-e a vigaszt?
Mikor te megszülettél, megkezdődött az „élet-halál játszmája”
És ha már sokat éltél, akkor kerül a téma, „meghallgatásra"!
Lehangoló és elkeserítő látvány visszanézve az életed?
Tudsz-e te bármilyen rossz körülményről, mi okozhatja a végzeted?
Vakolatlan falak, törött lábú székek,
Bennem föltolulnak... békétlen emlékek.
Legtöbbször a sorsunk kegyetlen meg durva,
Máskor úgy tesz, mint ki két kézzel ad vissza.
Bizony minden csak rideg és kopár!
Élek... sok értelmetlen éve már.
Nem tudni van-e jövőm… mi sem vár.
Tudtam pedig én a mások szemébe kacagni,
Sőt, volt lehetőségem kézen fogva sétálni.
Sohasem hazudtam, nem voltam becstelen, nem csaltam, nem loptam,
Másoknak, arra érdemesnek magamból, életemet adtam.
Fölöttébb furcsa minden, tán’ magamat sem ismerem?
Már, nincs, amit tehetnék, hogy a fájdalmam felejtsem…
Már omlanak a falak, eldőltek a székek,
Már el nem múlnak… a bágyasztó, rossz emlékek…
A sorsom az, hogy érzem, meghalt már bennem a vágy,
Osztályrészem, mire várhatok… egy koporsó-ágy…
Ott aztán végre, gondok nélkül hanyatt dőlök,
Ott már, fránya élettel, kicsit sem veszkődők...
Fáj a múlt, a nem létező jövőmtől roppant félek,
Úgy érzékelem, hogy alkalom sincs, hogy... akkor élek…
Úgy érzem, ha jő idő, elmegyek, csendben kihalok,
Üvöltenék a holdra, mint farkas… inkább hallgatok.
Te élvezted-e… élet-templomát belengő békét, nyugalmat?
Vagy te az élet harcos frontján bárhol… megtaláltad a vigaszt?
Vecsés, 2016. január 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Vagy az életed frontján valahol, megtaláltad-e a vigaszt?
Mikor te megszülettél, megkezdődött az „élet-halál játszmája”
És ha már sokat éltél, akkor kerül a téma, „meghallgatásra"!
Lehangoló és elkeserítő látvány visszanézve az életed?
Tudsz-e te bármilyen rossz körülményről, mi okozhatja a végzeted?
Vakolatlan falak, törött lábú székek,
Bennem föltolulnak... békétlen emlékek.
Legtöbbször a sorsunk kegyetlen meg durva,
Máskor úgy tesz, mint ki két kézzel ad vissza.
Bizony minden csak rideg és kopár!
Élek... sok értelmetlen éve már.
Nem tudni van-e jövőm… mi sem vár.
Tudtam pedig én a mások szemébe kacagni,
Sőt, volt lehetőségem kézen fogva sétálni.
Sohasem hazudtam, nem voltam becstelen, nem csaltam, nem loptam,
Másoknak, arra érdemesnek magamból, életemet adtam.
Fölöttébb furcsa minden, tán’ magamat sem ismerem?
Már, nincs, amit tehetnék, hogy a fájdalmam felejtsem…
Már omlanak a falak, eldőltek a székek,
Már el nem múlnak… a bágyasztó, rossz emlékek…
A sorsom az, hogy érzem, meghalt már bennem a vágy,
Osztályrészem, mire várhatok… egy koporsó-ágy…
Ott aztán végre, gondok nélkül hanyatt dőlök,
Ott már, fránya élettel, kicsit sem veszkődők...
Fáj a múlt, a nem létező jövőmtől roppant félek,
Úgy érzékelem, hogy alkalom sincs, hogy... akkor élek…
Úgy érzem, ha jő idő, elmegyek, csendben kihalok,
Üvöltenék a holdra, mint farkas… inkább hallgatok.
Te élvezted-e… élet-templomát belengő békét, nyugalmat?
Vagy te az élet harcos frontján bárhol… megtaláltad a vigaszt?
Vecsés, 2016. január 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
