Esélyeink egyformák,
nem vagyunk mi rabszolgák!
Szabadoknak születtünk,
ám kicsit eltévedtünk.

Gondolkodtak helyettünk,
sekélyes lett életünk,
mi helyettünk álmodtak,
reánk őrként vigyáztak!

Volt csak kötelességünk,
álmodozni nem mertünk,
gondolkodás eszközét
agyunkból kiszerelték.

Mostantól ez másként van,
gondolkodó agyunk van,
eszünket visszakaptuk,
néhányan már használjuk.

Használd Te is, van mire,
gondolatod ereje,
gazdaggá tesz, meglátod,
ha
teremtőként használod!

Elolvadt a régi hó,
tudatos gondolkodó
lettél, éljél hát vele,
láss neki és fogj bele!

Merj álmodni és hinni,
örök lénnyé fogsz válni!

Tűzön vizen át vigyázok rád bármi bánt, elestem te felvettél leugrottam elkeltél.
Felébredt az álomból, elejtették a zángorból.
Feldühödt erre-e borús bika, hátnem fellökte őt a galiba?
Sokszor volt már ilyen, de már nem bírta-e bika.
Ezért hát elindult felém a liga.
Elindultál te felém, szívem számon te lettél.
Megkérdeztem szabad-e, erre a válasz, persze.
Hát megtettem-e kérést, megcsókoltam elnézést.
Sokszor álmodtam már ilyen kapcsolatról.
De vajon tényleg valóság a mostani?
Meg is kérdeztem tőle, de hát a válasz mért ne?
Ha már megtetted-e cselekvést, mit vársz legyen csak enyelgés?

Sétáltam a folyó parton, hol Veled jártam még,
most egyedül jöttem meggyőződjek,
hogy mily emléket idéz.
Leültem a kopott padra, hol fogtad a kezem,
oly szerelmesen súgtad, hogy nem engedsz el sosem.
Jártunk térdig érő fűben,
jártunk hóban és fagyban.
Most egyedül járom az utunkat,
a lehullott száraz avarban.
Lábam alatt megannyi emlék,
mi szívemet mardossa,
bár láthatnád Kedvesem a bevésett nevünket
hűen őrzi a pad.
Minden egyes száraz levél emléket őriz mirólunk,
hangtalan hullik alá, mégis a fülembe valamit súg.
Olyan mesét, mi valóság volt nem is tudja, látta más,
csak az öreg tölgy, ami ott áll a folyó túlpartján.
Levetette szép ruháját, ágai mint csupasz kar,
úgy nyújtja az ég felé, mintha csak imát mondana.
Lágy szellő lengedez, a hajamba is belekap.
Tündöklő kék tükrében, andalogni még,
nézem a lángvörös leveleket, amiket kerget a szél.
Hosszú úton végigmentem, s rád gondoltam én.
Minden fa és bokor, búcsút intett rég.
Mintha tudták volna hajdan,
nem látnak minket együtt már,
hogy egyedül sétálok tovább,
s azt, hogy szívem nagyon fáj.
Összesúgnak fák és bokrok.
Vérvörös falevél zizegve száll, mellettem földre hull,
elhalkult a nesz is már.
Csend! - Oly fájó és rideg!
Nyugovóra tér a nap!
Nem takarja szemem elől, a fák koronáin is átvillan.
Szürkület ül a tájra,sötétedik az ég alja.
Lassan ballagok a hosszú úton,
nyirkos pára szállt a padra.
Gondolatok járnak a fejemben,
miért nem lehetsz mellettem?
Lágy szellő érinti arcomat,
lelked a lelkem ölelve csókolja.
Megborzongok a gondolattól, ölelném a világot.
Ott lennél Te is Kedvesem, ölelő karomat kitárom.
- Nincs itt senki! - Nem is lehet!
- Messze vitte a szél a neved!
- Kiáltom, hátha hallod, de csak a zúgó szél
válaszát hallom!
- S azt, hogy ég áldjon Kedvesem!

Elveszett létem
Hol vagy már te élet?
Keresem míg élek
Vesztembe vezettem

Mert hát menekül előlem
Éjszakánként utat nyer
És ha egyszer elkapom
Többé már nem engedem

S már lassan elfelejtem
Ki is voltam akkor
Mikor ő volt az enyém
Mindig oda ront.

A hadvezér elaludt,
Csatatérre nem jutott

A Csend nem szereti,
hogy megint megtöri
Dobozából kihajoló
Falon Kukukk rugó
A mindig kiáltozó
Elnehezülne inkább,
Ha hagyná már
A tiszteletlen madár

Porosodó Makett Hajó
Árboc alól Szakács dalol
Kockás aljon Figurák
Megunták, hogy úgy hagyták
Sakk vagy matt? Morogják

Szekrény alatt Bohóc hever
A fal felé hangtalan nevet
Forgó kulccsal hátában,
Körvigyorral szájában

Hiú Csillár az ábrándos,
Ha ablakot nyitnátok
Csilingelne, hogy halljátok,
Miközben őt látjátok
Csodálva tapsoljátok

Öreg Tükörrel mind vigyáz,
Meg ne lássa benne magát
Gyertyával mint két boszorka,
A túlvilág és szellemek tudósa,
Láng és viasz nem örök, de a
Tükörrel szövetséget kötött
Együtt varázsolnak,
ha akarnak, bájolognak

Okuláré hírt vár,
Pislákol a kíváncsiság:
Hol késik a mai újság?
Hintaszéken pokróc fekszik,
Macska csendben rátelepszik
A Hadvezér úgyis alszik?

Kávéfőző reggelt sürget,
Kakukk kiált jó reggelt-et
Kancsóban a Mámor táncol,
Részegíti a valóságot
Gramofon nosztalgiázik,
Régi nótákon mélázik

Az Aroma óhaja:
Malac sültek illata
Szobákba úgy lopakodna,
Rések alól lágyan átbújna
Ezüst tálca szolgálója
A settenkedés kínálója
Mi lesz már, huncutság?

Mennyezet várja a felszálló Álmokat,
Színeseket, nagyokat, irreálisakat
A Padló földhöz ragadt,
Nem voltak jóban soha,
Ő ösztönvilági maradt
A hadvezér köztük alszik,
Mennyezet, Padló egynek látszik

Fehér Papír és a Tinta,
Igazságot elmondana,
Hírmondóknak tanúskodna,
Hogy régi jó Királyukat ne
Keressék itt már soha

Öreg Komondor alszik az udvaron
Eső kopog a bíbor avaron,
Örök Égi barátságot fogadott
Kettőjüket őrzik az angyalok