Öblös partjainál szerelem szigetének,
Tiszta forrásba rejted arcodat.
Valahol a szívedben felhangzik egy ének.
Elhalkul a szél s hallom hangodat.
Nem könnyű habok közt már túl az élet felén.
Ötvenöt éve úszol az élet tengerén.
Téged találtalak meg magányos sziklán.
És úgy látszott te már tudod az élet titkát.
Vagy még csak kutatod a fénylő csillagokban?

Ötvenöt év nem elég lelni a titokra?
Tiszta pirosra festetted az átlátszót.
Vérzett a lelked mégis adtál pár jó szót.
Elillan életünk, elillan ötvenöt év.
Nekem legszebb az volt, amikor megszerettél.
Ölelnek a lángok, amiket gyújtottál.
Tán, tested izzó parazsán olvadok.
És hála Istennek tegnap felém futottál.
Végre tudom, hogy életben vagyok!

Birtoklok én valami szépet,
Csak el ne veszítselek téged.
Sok rossz dolgon keresztül mentem,
El se tudod képzelni mit tettem.
Rossz belegondolni hogy elmész,
De hidd el meg kell gondolni és kész.
Birtokolni szeretnélek téged,
Megtennék mindent érted.
Volt sok jó is az egészben,
De hiába ezt megértem.
Veled szeretnék lenni,
Elmenni veled és boldogan élni.
Hidd el nagyon szeretném,
Kérlek hozd vissza ami az enyém.
Bárcsak újra itt lennél,
Újra meg Újra? Biztos megtennéd?

Ahogy lépsz, nevető nyitott szád, a mozdulásod...üvöltve vergődik fogsorom mögött a vágy...

Kisfiú voltam álmomban, átöleltem nyakad. Közelről csodálatos szép volt az arcod. Nagyon boldog voltam.

Nagyon jó volt boldognak lenni,
Volt értelme élni, remélni,
Most meg üres minden,
Unalmas, fájó, boldogtalan.

Csak soha ne jutnál az eszembe,
A csókod íze se lenne
Emlékeim gyöngyszeme,
Nem tehetek róla, szenvedek.

El kellene mennem innen,
Messzire, ahol senki sem ismer
És lesz talán aki igazán szeretne
Talán nekem is jobb lenne.