Idő 
Értékelés 
Értékelés Anya kérlek! Ne hagyj magamra!
Vigyázz rám,szükségem van reád!
Millió tüskét döftem most magamba,
melynek szilánkja belülről váj.
Anya kérlek! Ne hagyj magamra!
Bár tudom, rossz voltam talán,
hidd el, már megbántam százszor,
minden kis bűnöm és hibám !
Anya kérlek! Ne hagyj magamra!
bár tudom ,nem hallgattam reád,
s minden döntésem,minden tévedésem
ezer tüskével vissza száll reád.
Anya kérlek!Emelj fel engem
e porból, és vigyázz reám!
Ölelj magadhoz úgy, ahogy régen,
azon az első éjszakán!
Meggyesi Éva
Zimankós gonosz tél!Elvettél tőlem
mindent mi kedves volt nekem,
dühöngő szeleddel mindent felkavartál,
s pokollá tetted életem.
Zimankós hideg tél!Ne hidd hogy győzhetsz!
Nem fog megtörni semmi sem!
Pusztító erőddel úgy is szembeszállok,
s viharként tombolva elveszem!
Most gúzsba kötve béklyóba zúztál,
rám kötve fagyos láncodat,
lelkemre jégvirágot szórtál,
szótlanra fagyasztva ajkamat!
De maradt a lelkemben szikra!
Mit oltani el nem tudsz soha!
Mely bennem izzik és parázslik,
s letépi fagyos láncodat!
Én izzó parázzsal dobom vissza
ami belőle megmarad,
letörve pusztító erődet
amíg már semmi sem marad!
Ne bánts már MÚLT, maradj veszteg,
elkövettem sok-sok hibát,
ne büntess, hisz lelkem retteg,
unom már a sok kritikát.
Ne bánts már MÚLT, engedj végre,
nem vádollak, veled éltem,
megtanultam nézni égre,
imádságra hajlik térdem.
Ne bánts már MÚLT, elengedlek,
érted mit sem tehetek már,
helye nincs a kételyeknek,
üres már a méregpohár.
Ne bánts már MÚLT, emlékezzél,
voltál igaz, jó barátom,
fogadd el, hogy ködbe vesztél,
nem lehetsz már a világom.
Ne bánts már MÚLT, én sem bántlak,
hisz voltál igaz oktatóm,
harag nélkül elbocsátlak,
Isten veled hű tanítóm.
elkövettem sok-sok hibát,
ne büntess, hisz lelkem retteg,
unom már a sok kritikát.
Ne bánts már MÚLT, engedj végre,
nem vádollak, veled éltem,
megtanultam nézni égre,
imádságra hajlik térdem.
Ne bánts már MÚLT, elengedlek,
érted mit sem tehetek már,
helye nincs a kételyeknek,
üres már a méregpohár.
Ne bánts már MÚLT, emlékezzél,
voltál igaz, jó barátom,
fogadd el, hogy ködbe vesztél,
nem lehetsz már a világom.
Ne bánts már MÚLT, én sem bántlak,
hisz voltál igaz oktatóm,
harag nélkül elbocsátlak,
Isten veled hű tanítóm.
Mikor kis száját formálgatva
először mondja ki:mama,
arcod ujjával megsimítva
az lesz a legnagyobb csoda.
Mikor arcodon végigszántva
apró kis puszit hintve szét,
csöpp kis szájával megérintve
lelkedbe vigaszt szórva szét.
Nem bánod mi volt már tegnap,
új erőt csöpögtet beléd,
csöppnyi lényével azt sugallva
Ne add fel!Mindig van remény!
Kivül erősnek látszom,
de belül órdítva sírok.
Alig vártam hogy újra lásslak,
ezért nem is akartam felfogni mikor mással láttalak.
Fogtad a kezét s nevetél
szíved meleg volt pedig kint dúlt a hideg tél.
Azt a kedves pillantást mivel őt nézted,
örökre az emlékezetembe vésted.
Mint sebes vonat,ki senit ki nem kerül,
mint vad musztáng tombolok legbelül.
Mindent férre dobva,eltörve tomoblnék,
míg a kimerültségtől össze nem esnék.
Mint égő gyertyaláng,ki senkit sem zavar,
mind gyönge szellő,ki vihart nem kavar.
Ily megnyugvás van a lelkemben,
miközben egyre nagyobb szívemben a seb.
Versbe folytom bánatom,
visszaépítem boldogságom,
Hisz a rózsa is elhervad,
de idővel újabb bimbót ad!
de belül órdítva sírok.
Alig vártam hogy újra lásslak,
ezért nem is akartam felfogni mikor mással láttalak.
Fogtad a kezét s nevetél
szíved meleg volt pedig kint dúlt a hideg tél.
Azt a kedves pillantást mivel őt nézted,
örökre az emlékezetembe vésted.
Mint sebes vonat,ki senit ki nem kerül,
mint vad musztáng tombolok legbelül.
Mindent férre dobva,eltörve tomoblnék,
míg a kimerültségtől össze nem esnék.
Mint égő gyertyaláng,ki senkit sem zavar,
mind gyönge szellő,ki vihart nem kavar.
Ily megnyugvás van a lelkemben,
miközben egyre nagyobb szívemben a seb.
Versbe folytom bánatom,
visszaépítem boldogságom,
Hisz a rózsa is elhervad,
de idővel újabb bimbót ad!
