Súgom, üvöltöm
védd meg védtelen népem!
Ne engedd, hogy karóval simogatni,
saját vérbe fúlni,
másságunk miatt lelkünkbe tiporni,
hagyjuk el magunkat.

Gyermekeid vagyunk, gyarlók, s szomorúak,
de nem rosszabbak, mint mások.
Engedd meg Nekünk,
egyenlően élhessük életünk.
A gonoszakat kik ellenünk vétettek,
jósággal büntesd.
Ó Uram! Cigány vagyok!
A lábam, a kezem,
a gondolataim, a sebem
az örömöm cigány anyától valók.
Cigányul szeretem gyermekeim,
cigányul érzek, s érzem a fájdalmat,
hogy ha adsz örömöt azt is.
Látod? Figyelsz?
LÉTEZEK!
Vagyok, s vagyunk!
Mert Te akartad így.

Ereidnek legmélyebb bugyaraiba
ott van a múlt!

Kocsikerekeidnek ritmusos zajába
lovadnak nyerítésébe önmagad vagy!
Patkók, csengők, amit erős kezed készített,
másoknak hoztak szerencsét.


Az öreg fa élő testéből vájt teknőbe,
más rakta kenyerét.
Te nyeltél, majd elmentél,
megtört arcodon szeretted volna érezni a fényt.


Megtapostad a könnyeiddel áztatott földet,
s új formákat készítettek kezeid.
Az ablakon kilopott illat volt fizetséged,
nincs már vályog, menned kell.
Hívtak, te mentél, hegedűd húrjain,
a vonó végig siratta az éjszakát.
Azt hitted nagy voltál az asztalra tett székre ülve,
egy tábla szalonnával siettél gyermekeidhez


Sírd ki magad cigányember,
majd nézz gyermeked szemébe,
mert ott van a jövő.

/A Cigány sorozatgyilkosságok
áldozatainak emlékére/

Dadognak a századok,
százezernyi békejobbomat leköpték.
Sírva kérdez a fiú, reccsen az ág.
Régi joggal a vonó rajtam hegedül.
Népemet bántó vicsorgó farkasok
fehérló fia nevében bántják.
Táltosok dobpergésében
évszázadok kínjai peregnek népem szemébe.
Kiherélt farkasok győznek, s fél a népem.
Ősi jóság helyett hóban fetrengő gonoszt
ijesztenek gyermekeink szemében.
Sírva kérdezném a boszorkányízű hajnaltól,
Istenem... de nem merem.
Könnyeket mos le az Idegen a lábamról,
sóhajtásom újra kérdez,
vérem gyönyörű vágyat érez.
Köszöntelek síró hegedűdön szóló
Imre nagyapám,
köszöntelek pörgős szoknyák táncán
Tinus nagyanyám.
Hány ördögízű század kíséri cigány utatok?
Imádkozom, aztalon mezei virág.
Hány angyalt ringat még ködös pirkadat?
Kutyák harapásai ördögöt csókolnak.
Ha remény volt most palotát épít.
Húsba szakadt hazugság igazul majd
gazul szül ostorszíj igazságot.
Lángol a ház gyermek sír anyja ölébe,
sátánnak szaga vigyáz rájuk.
Késhegyén ölni akaró bűn kiabál.
Hol vagy?
Segíts!
Ifjúszívekben élünk.
Ugye betakarsz, ha kérünk?

Az első én voltam, a te örökkön, boldogságban,
Nyílnak-e már hóvirágoktól.
Minden télen havazik, a hó szállnának.
Hóvirágoktól hanem elhervadt.
Hóvirágoktól
Minden összeszedtem,
A gyöngyörűséges hóvirágoktól.
Add nekem örökké száz csokor,
Hóvirágoktól.
Ajkat és mosolyogtál rám a szememben,
Ahogy a nap elbújt, ha volna, a nap kisütött.
Nem esett a hóvirágoktól,
Hóvirágoktól,
Gyöngyőrű
Hóvirágoktól,
Ha volna, rád nézzek, forró vérem, tűzze.
Hóvirágoktól,
Gyöngyőrű
Hóvirágoktól,
Hóvirágoktól,
Havazik,
Hóvirágoktól,
Hóvirágoktól,
Gyöngyőrű
Hóvirágoktól,
Az első hóvirágoktól gyöngyőrű.
Minden érintéssel, boldogságomban,
Hóvirágoktól,
Gyöngyőrű
Hóvirágoktól.

Szép a lánynak a haja,
Rásütött a nap sugara.
Milyen szép volt, mint a rózsaszál.
Látom, hogy rosszulnak az Egek.
Nem lesz vége a nyárnak,
Légy őszintén angyal.
Szép a lánynak a haja
Válasz ha átölelsz
Az én karjaimban,
Felszállnak a Mennyekben emlékek
Ne dobd el a boldogságod,
Hozd vissza a virágomat.
Te a virágszálam vagy.
Szép a lánynak a haja
Mégis megfognám a kezét.
Jöjj vissza hozzám, kisleány.