négyéves voltam akkor. emlékszem,
bevittek egy szobába, lefektettek,
halkan sírtam. a falon szellemek
rajzottak, borzasztó volt, nagyon féltem,

hallottam a szűrődő zajokat,
egyszer csak elhalkult a zörej. talán
elaludtam - úgy álomba sírván
fehér párnán, űzve a félsz-árnyakat,

reggel ébredtem, fehér falakon
a napsugár szórakozottan játszott,
kerestem valakit, de otthagyott,

becsuktam szemem, álmodom talán,
mégis ott van, odakünn, csak nem hallom,
de nem, mégiscsak otthagyott árván.

Elmúltak a nyarak, az ősz,
és még mindig várok rád,
mintha csak álmodnék,
felettem a nyírfa suhog,
némán hallgatom moraját.

A tó vizén sodródó fűzfalevél,
mint papírcsónak, ring,
benne leheletüzenet,
talán egy sóhaj, egy gondolat,
ki tudja, mit visz a szél.

Merengőn nézem
a csillanó vízcseppek árját,
hol arcod tűnik fel,
vagy a képzeletem csal,
vagy tényleg ott vagy...

S egy pillanatra megállt az idő,
és ott voltál...

Az önmagukat túlzón szerető emberek,
Sosem a megbízhatóbb, legbátrabb emberek.

Nem lehet egy embertől olyat követelni,
Amire nem képes, nem adatott meg neki.

A halál óráját, nem lehet megválasztani,
Időpontra, célszerű nagy türelemmel várni.
Persze élet faramuci, közbejöhet bármi...

A környezeti csend már izgatottá válik,
Látni, a távolban már többször is villámlik?
Én békésen elalszok, csend, javamra válik.

Az élet nagyon igazságtalan, sokszor meg durva,
Én -sok szépet kaptam- köszönöm fél térdre borulva.

Karod kemény, rideg és érzéketlen, ahogy ölelő,
Szerelmed már nem érzem, olyan, mint egy régi temető?

Nagyságos uram, ön egy nagyszerű, jóságos ember,
Köszönöm, hogy ötven botütéssel... még agyon nem ver.

A pletyka táplálja a gyűlöletet, fokozott terjedésben,
Mint a láng, az elállt esőben, a szép kis fenyőerdőben.

Mocsár mozdulatlanságában, belesavanyodik az agyvelő,
Már nem is tudja, hogy milyen is a szép, napfényes, virágos mező!

Bombamentesítőknél dolgozok, mint öreg katona, ó, én magányosan!
Sokkal jobb, egyedül repkedni, mint tandem ernyővel lezuhanni párosban?

A Titanicot úgy építették, hogy az teljességgel elsüllyeszthetetlen?
Robbanás volt... tagadják, óceánban megtalálták négyezer méter mélyen?

Az emberek világának egyik, legundorítóbb vonása,
Hogy az áldozat immár nem számít! Minden hős-jogvédő, csak a
Terheltet védi, mert csak annak -bűnösnek- van emberi joga!

Vecsés, 2019. március 17. ? Kustra Ferenc - Gondolatok oximoronban?

Népszerű történelem?

Az első támadás, ezerkilencszáztizenöt, június huszonharmadikán kezdődött,
Hatalmas tüzérségi előkészítéssel. A háborús szerepünk ezzel megkezdődött.

Több száz olasz löveg ?éjjel-nappal- egy héten át lőtte, csak morzsolta?
Ez volt az osztrák-magyar csapatok gyengébb állásának rombolása?
Nagyon szenvedtek az olasz lövegektől, magyar, védő csapatok,
A fennsíkot, félig körbevették, így pusztították az olaszok.

A védelem tűzerejének a gerincét, főként a géppuskák adták,
Aknavető, akkor még nem volt, pedig később a védelem hegyét adták.

Harmincadikán az olaszok, mindent elsöprő rohamot indítottak,
Négy kilométeres arcvonalon, először öt ezreddel rohamoztak?
Második lépcsőben, a fennsíkra még öt ezred kapaszkodott, támadtak.

Hat napon keresztül, a roham, rohamot követett,
Sőt, a harc a görzi hídfőállásra is kiterjedt.
A csata végére az olaszok vesztesége tizenötezer fő volt,
A monarchia embervesztesége, tán' tízezer főre taksálódott.

Doberdónál, ez volt az első isonzói csata
És bizony, nem tudták, de, hátra volt még a legjava?

Vecsés, 2016. augusztus 30. ? Kustra Ferenc - Magyarok a Nagy Háborúban, ahogy elkezdődött?

Libbent a szoknyád, ó, Barbara,
Pont nem arra néztem, én marha.
Életpillanat volt,
Mi nem halmozódott.
Férfiembernek, úgy fáj ez ma.

Csak jöttél velem szemben Böske,
Csinosságod? látókörömbe.
Élmény volna veled,
Sütizni, ha eszed,
De, Te buszhoz mentél eleve.

Együtt kéne ülnünk, úgy vágytam,
Presszóban társra? nagyon vágytam.
Eszter mond, merre jársz?
Vagy valahol rám vársz?
Egyedül, csak ittam, rókáztam.

Vecsés,2018. december 20. ? Kustra Ferenc ? Romantikus LIMERIK csokor