Idő 
Értékelés 
Értékelés Pökhendi gondolat; Emmácskát
Elkapom, de, nem a grabancát.
Karjaimmal fogtam,
Volt, ahol markoltam.
Nehezen viseltem pofonját.
Ó a kaland, nem a stílusom,
Néha, elkap gépszíj, jól tudom!
Jó vagy nem, hogy döntsek,
Vágyak, csak ődöngtek.
Rohamérzéssel, nem akarom…
Vágyam… virtuális szerelem?
És ha, tested birtokba veszem?
Így-se, úgy-se lehet,
Messze van a tested.
De, ha ilyen a természetem...
Valóságom, álmom, úgy vágylak,
Élvezném tested, így vadászlak...
Ha összeér bőrünk,
Majd, emléket őrzünk.
Kart karba, érzékek csatáznak.
Vecsés, 2018. augusztus 31. – Kustra Ferenc – romantikus LIMERIK csokor
Elkapom, de, nem a grabancát.
Karjaimmal fogtam,
Volt, ahol markoltam.
Nehezen viseltem pofonját.
Ó a kaland, nem a stílusom,
Néha, elkap gépszíj, jól tudom!
Jó vagy nem, hogy döntsek,
Vágyak, csak ődöngtek.
Rohamérzéssel, nem akarom…
Vágyam… virtuális szerelem?
És ha, tested birtokba veszem?
Így-se, úgy-se lehet,
Messze van a tested.
De, ha ilyen a természetem...
Valóságom, álmom, úgy vágylak,
Élvezném tested, így vadászlak...
Ha összeér bőrünk,
Majd, emléket őrzünk.
Kart karba, érzékek csatáznak.
Vecsés, 2018. augusztus 31. – Kustra Ferenc – romantikus LIMERIK csokor
Falun voltam disznóvágáson,
Részt vettem biz’ a leszúráson.
Áldomás, pálinka,
Nagy-kés ujjam vágta!
Sírva ültem a deszka ágyon!
Vecsés, 2018. augusztus 22. – Kustra Ferenc – emlékem; LIMERIK
Részt vettem biz’ a leszúráson.
Áldomás, pálinka,
Nagy-kés ujjam vágta!
Sírva ültem a deszka ágyon!
Vecsés, 2018. augusztus 22. – Kustra Ferenc – emlékem; LIMERIK
Az életórám ketyeg, én csak hallgatom a csöndjét,
Szívem néha összeszorul, de nem lelem a fékjét…
Fáj a jelenem és fáj a múltam is,
Másra nem is gondolok, erre csakis.
(Bokorrímes)
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam,
Ez saját őszöm és lassan már tél lesz! Miből okultam?
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam
Nincs, ami összeköt az élettel, legföljebb az örök bánatom,
Életemben szerencsés sohasem, de peches az voltam. Fájlalom.
Az élet maga a mosolygó hazug! Folyvást csak jól becsapott!
Mikor valami jó nézett ki, akkor szemétséggel lecsapott!
(Senrjon)
Jövő felé lépkedni?
Nincs mit keresni, van pech halmaz!
Élet, maga pech…
*
Vicsorogva vigyorit,
Tán’ nincs benne engedékenység…
Ez nekem barát?
*
Vicsorog, látszik rajta!
Mosolyt erőltetve hazudik!
Ezt érdemlem meg?
*
(3 soros-zárttükrös)
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat,
Igyekszem tartani magamat, így aztán felemelem államat!
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat.
(Septolet)
Élet hazugsága,
Visszássága,
Lelkem kínlódása
Tűrjek mindent?
Hazugsága cement?
Nem gyűjtőm lehetetlent,
A fékezhetetlent…
*
(Senrjú)
Életpatak vágy,
Partjai közt kordában.
Be is fog fagyni.
(3 soros-zárttükrös)
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem,
Már mosolya, előre is gúnyos, nem tévedek, vélem…
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem.
Fáj nekem ez a mosolygó élethazugság, nem győzőm észlelni,
Ő meg vicsorogva, de közben röhögve néz rám, hogy nem kell félni…
Az én életem maga a röhejes hazugság, nincs mit tenni,
Hetven elmúltam, ki tudja, meddig kell még ezt nekem eltűrni?
Vecsés, 2018. június 5. – Kustra Ferenc – íródott; Alloiostrofikus versformában.
Szívem néha összeszorul, de nem lelem a fékjét…
Fáj a jelenem és fáj a múltam is,
Másra nem is gondolok, erre csakis.
(Bokorrímes)
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam,
Ez saját őszöm és lassan már tél lesz! Miből okultam?
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam
Nincs, ami összeköt az élettel, legföljebb az örök bánatom,
Életemben szerencsés sohasem, de peches az voltam. Fájlalom.
Az élet maga a mosolygó hazug! Folyvást csak jól becsapott!
Mikor valami jó nézett ki, akkor szemétséggel lecsapott!
(Senrjon)
Jövő felé lépkedni?
Nincs mit keresni, van pech halmaz!
Élet, maga pech…
*
Vicsorogva vigyorit,
Tán’ nincs benne engedékenység…
Ez nekem barát?
*
Vicsorog, látszik rajta!
Mosolyt erőltetve hazudik!
Ezt érdemlem meg?
*
(3 soros-zárttükrös)
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat,
Igyekszem tartani magamat, így aztán felemelem államat!
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat.
(Septolet)
Élet hazugsága,
Visszássága,
Lelkem kínlódása
Tűrjek mindent?
Hazugsága cement?
Nem gyűjtőm lehetetlent,
A fékezhetetlent…
*
(Senrjú)
Életpatak vágy,
Partjai közt kordában.
Be is fog fagyni.
(3 soros-zárttükrös)
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem,
Már mosolya, előre is gúnyos, nem tévedek, vélem…
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem.
Fáj nekem ez a mosolygó élethazugság, nem győzőm észlelni,
Ő meg vicsorogva, de közben röhögve néz rám, hogy nem kell félni…
Az én életem maga a röhejes hazugság, nincs mit tenni,
Hetven elmúltam, ki tudja, meddig kell még ezt nekem eltűrni?
Vecsés, 2018. június 5. – Kustra Ferenc – íródott; Alloiostrofikus versformában.
Bizony vannak ilyen esetek… hétköznapi pszichológia.
Nekünk már az emberi mivolta, csak régi emlék, tán’ árnykép,
Ezt aztán a négy fal magába szorította, most így él, ekképp.
Riasztja szegényt a fény, az árnyék, a hajnalpirkadat és az estfény,
A magányában, magányának szavalja mindig azt a verset, egy lény…
Néha zenét hallott, felvidult és csak ropta
Őrült ütemet diktálta reszkető lába.
Néha talán zenét is hall és akkor egyedül ropja,
Ütemtévesztő is és kezeivel combját csapkodja.
De rájött, hogy ritmusát a szívéből lopta,
És újra lett mi volt is: magányos és kába.
Mikor, ha annyit felismer, hogy a ritmust a saját szívéből lopta,
Vissza is megy, újra lesz, mi volt, magánya a „létébe” visszalopja!
Segítsége már nincsen, a sorsa darálója magába szippantotta,
Segítsége nem lehet a magánya… éppen, mi darálóba tuszkolta.
Elméjétől a szeme oly' fakón színtelen, a régi szép csillogása elmúlt,
Elméjétől, annak betegségétől, együttműködése szemében kifakult.
(3 soros-zárttükrös)
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni,
Léte végzetes, beleszorult sorsába, mi hagyta betegségét kialakulni…
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség,
Pedig egymásnak hangoztattuk, hogy a miénk igazi családféleség…
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség.
(Senrjon)
Kinek sorsa, gaz Ámok,
Annak élete, gazos páholy!
Már csak élőlény…
Vecsés, 2021. február 6. – Kustra Ferenc – Kurdi Ferenc: Az őrült c. versének átirata a szerző engedélyével!
Nekünk már az emberi mivolta, csak régi emlék, tán’ árnykép,
Ezt aztán a négy fal magába szorította, most így él, ekképp.
Riasztja szegényt a fény, az árnyék, a hajnalpirkadat és az estfény,
A magányában, magányának szavalja mindig azt a verset, egy lény…
Néha zenét hallott, felvidult és csak ropta
Őrült ütemet diktálta reszkető lába.
Néha talán zenét is hall és akkor egyedül ropja,
Ütemtévesztő is és kezeivel combját csapkodja.
De rájött, hogy ritmusát a szívéből lopta,
És újra lett mi volt is: magányos és kába.
Mikor, ha annyit felismer, hogy a ritmust a saját szívéből lopta,
Vissza is megy, újra lesz, mi volt, magánya a „létébe” visszalopja!
Segítsége már nincsen, a sorsa darálója magába szippantotta,
Segítsége nem lehet a magánya… éppen, mi darálóba tuszkolta.
Elméjétől a szeme oly' fakón színtelen, a régi szép csillogása elmúlt,
Elméjétől, annak betegségétől, együttműködése szemében kifakult.
(3 soros-zárttükrös)
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni,
Léte végzetes, beleszorult sorsába, mi hagyta betegségét kialakulni…
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség,
Pedig egymásnak hangoztattuk, hogy a miénk igazi családféleség…
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség.
(Senrjon)
Kinek sorsa, gaz Ámok,
Annak élete, gazos páholy!
Már csak élőlény…
Vecsés, 2021. február 6. – Kustra Ferenc – Kurdi Ferenc: Az őrült c. versének átirata a szerző engedélyével!
Az író
Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.
A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.
A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.
A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.
A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!
Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.
Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.
A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...
A lélekraktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…
Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…
Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.
A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.
A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.
A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.
A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.
A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!
Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.
Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.
A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...
A lélekraktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…
Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…
Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.
A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
