Mintha visszafelé folyna az idő.
Ahogy írok, úgy fogynak a szavak,
Míg csupán, csak egy marad.
Hiányzol?
Vagy valami más áll ott?
Az időben megrekedt a világ.
Még a fény is megállt.
Mi lehetett az első szó?
Tudnom kell, kiáltom!
De már nem látom.
Belefagytam a pillanatba
Mozdulatlanul, vakon
S’ a tintával festett papíron
Egyetlen szó.
Űzöm az agyam
Mint vadász a vadat
Milyen volt az a pillanat?
Amikor megszületett
Mikor a gondolat mozdulattá lett
S’ a mozdulat szóvá érett
Talán jobb lenne, ha hagynám
Hagynám, hogy visszafelé folyjon
S’ akkor megint hófehér lesz a lapom
És az első szót újra leírom
A rostok ismét felisszák a tintát
S’ azt a szót újfent leírván
Végre megtudom, mi volt a kezdet
De vajon ugyanaz a szó lesz?
Lépnem kell, az idő megint halad
És ha nem tudom meg,
Nem lehetek szabad
2021.03.19.
Ahogy írok, úgy fogynak a szavak,
Míg csupán, csak egy marad.
Hiányzol?
Vagy valami más áll ott?
Az időben megrekedt a világ.
Még a fény is megállt.
Mi lehetett az első szó?
Tudnom kell, kiáltom!
De már nem látom.
Belefagytam a pillanatba
Mozdulatlanul, vakon
S’ a tintával festett papíron
Egyetlen szó.
Űzöm az agyam
Mint vadász a vadat
Milyen volt az a pillanat?
Amikor megszületett
Mikor a gondolat mozdulattá lett
S’ a mozdulat szóvá érett
Talán jobb lenne, ha hagynám
Hagynám, hogy visszafelé folyjon
S’ akkor megint hófehér lesz a lapom
És az első szót újra leírom
A rostok ismét felisszák a tintát
S’ azt a szót újfent leírván
Végre megtudom, mi volt a kezdet
De vajon ugyanaz a szó lesz?
Lépnem kell, az idő megint halad
És ha nem tudom meg,
Nem lehetek szabad
2021.03.19.
Asa Vaughan Los Angelesben született és huszonhét éves volt.
Pilóta iskolát végzett és társai között, messze a legjobb volt.
Német fogságba esett, három hónapig internáló táborban volt.
Német, a George Washington Légióba gyűjtött embereket,
Felajánlották neki, beáll, vagy táborban tölt el egy életet.
Asa gondolkozott és bölcsen kiszűrte az egyik, jobb végletet.
Az orosz frontra osztották be, mint pilótát, főleg futárgépre.
Annyira csodálták képességeit, hogy a főtiszteket vitte.
Most is egy tábornokot vitt, kinek kezében ott volt a térképe.
Már Lengyelország fölött repültek, nem messze az orosz határtól,
Ő ült a Storch pilótaülésébe, magasan a havas fáktól.
Hirtelen egy hatalmas árnyék vetődött közel, rájuk,
A Storch megbillent egy szélörvényben ez csapódott rájuk.
Jobbról mellettük megjelent egy orosz vadászgép,
Ami ha lőni kezd, belőlük nem marad csak pép…
Az orosz pilóta tudta, hogy fölényben van,
Integetett és látszott… az arcán mosoly van.
Fordulót kezdett, máris hátulról, igen gyorsan közeledett,
Tüzelt a gépágyúból és géppuskákból, rájuk fenekedett…
Storch találatot kapott, érezhetően a vég közeledett.
Asa a sérült szárnyakkal is bedöntötte a gépet,
Majd, más lehetősége nem lévén, lejjebb ereszkedett.
Az orosz pilóta, még egyszer mosolygott, integetett.
Orosz, ismét lőtt rájuk, a tábornok vállát, golyó találta,
A szélvédő is összetört, egy szilánk, Asa arcát megvágta.
Asa felkiáltott: nézzük Te strici, tudsz-e repülni…
Neki fogott a Storchot hatszáz méterre, lejjebb vinni,
Majd szinte zuhanásba, gépet lejjebb ejtette,
Olyan fájó volt a havas erdő közelsége…
Már csak, úgy százötven méteren volt, Asa és a gépe,
A JAK meg mögötte szorosan, hogy végleg elintézze.
Asa a megfelelő pillanatban a csűrőkormányt lebillentette,
Az orosz meg kifordult, hogy a végzetes összeütközést elkerülje…
Utána meg ötszázzal beleszántott, a szűz hóval borított erdőbe…
Asa visszahúzta a kormányoszlopot, gépet megemelte,
Hatszáz méteren, már nagy nyugodtan állította egyenesbe…
Tábornok, hogy zseni… zseni, folyvást magának ismételgette.
Vecsés, 2016. március 1. – Kustra Ferenc - II. Világháborúban, a keleti fronton…
Jack Higgins: „A Führer parancsára” c. regénye alapján.
A repülőgép itt látható = videóban
https://www.youtube.com/watch?v=wZouzzfZcrg Fieseler Storch take-off

Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1743
Hiába, no, ügy tűnik megöregedett a szerelem,
Volt ugyan nekem is, de már hiányzik a másik felem!
Arcomról már nem mosolyok lebbennek,
Arcomról, derűs képek sem jelennek…
Itt le már, szépséges szavak sem szállnak,
Tudják nincs, amitől elolvadnának…
(LIMERIK)
Mond, hol vannak… szép napok, Janka!
Mi lett öregedett napokra?
Nem bírlak feledni,
Össze kén’ tartozni.
Elhagytál… nincs szükség karokra.
(Bokorrímes)
Őszi leveleim, csak zizegve susognak,
Már vaksis szemeim, csak előre bámulnak...
Éveim, egyedül biz’, nyugdíjba vonulnak.
Vecsés, 2021. március 19. – Kustra Ferenc – öreges romantika, Alloiostrofikus versformában.

Eső zuhatag
Szinte mindent lerombol.
Árvíz alapja.
*
Fúj a szél és törik az ág,
Hull a levél és a virág.
Eső csapkod arcomba,
Ázok és fázok magamba.
*
Zord eső hullott
És sok virágot levert.
Mind földön hever.
*
Víz, tócsákban áll,
Szivárvány ível égen…
Eső illat volt…
Vecsés, 2009. május 3. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és haikuban…

Keresed az életed az életben?
Keresed a létedet a létedben?
Keresed a boldogságod az életben?
Keresed az értelmet saját létedben…
Keresed a múltadban mi volt?
Keresd, a halál után mi lesz!
Keresed, az életben mi volt?
Keresd… az öröklét, tán’ lesz…
Vecsés, 2012. augusztus 29. – Kustra Ferenc

Értékelés 