Idő 
Értékelés 
Értékelés Maszkabálban kell, hogy az arcon, illőn-szép maszk legyen,
Az asztal meg farsangi étkekkel jól tele legyen…
Maszkabálban kell, hogy az arcon, illőn-szép maszk legyen.
De nem volt elég a maszk, hanem maskarának is kellett lenni,
Ehhez szakadt, gyűrött, lekvárbíró ruhát sikerült felvenni…
De nem volt elég a maszk, hanem maskarának is kellett lenni.
Maszk már nagyot takar az arcunkon,
Semmi nem jöhet be zárt ajtónkon…
Vírus menjen erdőbe, és fázzon!
Direkt varrtunk otthon -magunk- különlegesen szép maszkokat,
Direkt és célzatosan, az ilyen tánc-ünnephez valókat!
Direkt varrtunk otthon -magunk- különlegesen szép maszkokat.
Egy elzárt, lefüggönyözött teremben volt a társaság,
Amikor odaértünk már láttuk, nagy itt a kihívság…
Egy elzárt, lefüggönyözött teremben volt a társaság.
Én tüstént rábuktam, mint Bobi a lábtörlőre,
Az asztalokon lévő farsangi fánk hegyekre…
Én tüstént rábuktam, mint Bobi a lábtörlőre.
Habzsoltam a különféle töltött fánkokat,
Mint éhező oroszlán csapat lemart gnúkat!
Habzsoltam a különféle töltött fánkokat.
A fánkok mellé, -hozott- rumos gyümölcsteát ittam,
A vendégsereg csodálatát, ezzel ki is vívtam!
A fánkok mellé, -hozott- rumos gyümölcsteát ittam.
Már mindenki hevesen ropta a ropni-valót,
Én meg még mindig csak gyűrtem… a harapnivalót...
Már mindenki hevesen ropta a ropni-valót.
Nekem nem-igen volt időm a táncra figyelni,
Mikor a fánkhegyek hívnak, azokat kell enni…
Nekem nem-igen volt időm a táncra figyelni.
Bennem most tánc helyett, mi csak izzaszt, buzog, sőt tovább hergel is a remény,
Itt az asztalon a meséses lekvárság és fánk halom... enyém-esemény...
Bennem most tánc helyett, mi csak izzaszt, buzog, sőt, tovább hergel is a remény.
Egyszer csak egész közel megszólalt egy gonosz sziréna!
Torkomon is akadt a lekvárral töltött fánk, falatja…
Egyszer csak egész közel megszólalt egy gonosz sziréna!
Úristen! Lebuktunk, tilos a bulizás, most itt a rendőrség.
Úristen! Lebuktunk, és itt mindenkinek elkél a segítség…
Úristen! Lebuktunk, tilos a bulizás, most itt a rendőrség.
Fölébredtem, megfordultam és legurultam az ágyról,
Fölébredtem még jobban, a körben látott valóságtól…
Fölébredtem, megfordultam és legurultam az ágyról.
Szóval, így jártam az idei farsanggal, de legalább álmomban… volt,
Szóval, jó buli volt, hatféle fánkot ettem, nyolc-féle házlekvár volt!
Szóval, így jártam az idei farsanggal, de legalább álmomban… volt.
Vecsés, 2021. január 9. – Kustra Ferenc - 3 soros-zárttükrös csokor. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
(Mintha szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az, amit a véleménykülönbségünk okoz!)
„Bobi” = néhai, újfundlandi kutyuskánk volt.
Az asztal meg farsangi étkekkel jól tele legyen…
Maszkabálban kell, hogy az arcon, illőn-szép maszk legyen.
De nem volt elég a maszk, hanem maskarának is kellett lenni,
Ehhez szakadt, gyűrött, lekvárbíró ruhát sikerült felvenni…
De nem volt elég a maszk, hanem maskarának is kellett lenni.
Maszk már nagyot takar az arcunkon,
Semmi nem jöhet be zárt ajtónkon…
Vírus menjen erdőbe, és fázzon!
Direkt varrtunk otthon -magunk- különlegesen szép maszkokat,
Direkt és célzatosan, az ilyen tánc-ünnephez valókat!
Direkt varrtunk otthon -magunk- különlegesen szép maszkokat.
Egy elzárt, lefüggönyözött teremben volt a társaság,
Amikor odaértünk már láttuk, nagy itt a kihívság…
Egy elzárt, lefüggönyözött teremben volt a társaság.
Én tüstént rábuktam, mint Bobi a lábtörlőre,
Az asztalokon lévő farsangi fánk hegyekre…
Én tüstént rábuktam, mint Bobi a lábtörlőre.
Habzsoltam a különféle töltött fánkokat,
Mint éhező oroszlán csapat lemart gnúkat!
Habzsoltam a különféle töltött fánkokat.
A fánkok mellé, -hozott- rumos gyümölcsteát ittam,
A vendégsereg csodálatát, ezzel ki is vívtam!
A fánkok mellé, -hozott- rumos gyümölcsteát ittam.
Már mindenki hevesen ropta a ropni-valót,
Én meg még mindig csak gyűrtem… a harapnivalót...
Már mindenki hevesen ropta a ropni-valót.
Nekem nem-igen volt időm a táncra figyelni,
Mikor a fánkhegyek hívnak, azokat kell enni…
Nekem nem-igen volt időm a táncra figyelni.
Bennem most tánc helyett, mi csak izzaszt, buzog, sőt tovább hergel is a remény,
Itt az asztalon a meséses lekvárság és fánk halom... enyém-esemény...
Bennem most tánc helyett, mi csak izzaszt, buzog, sőt, tovább hergel is a remény.
Egyszer csak egész közel megszólalt egy gonosz sziréna!
Torkomon is akadt a lekvárral töltött fánk, falatja…
Egyszer csak egész közel megszólalt egy gonosz sziréna!
Úristen! Lebuktunk, tilos a bulizás, most itt a rendőrség.
Úristen! Lebuktunk, és itt mindenkinek elkél a segítség…
Úristen! Lebuktunk, tilos a bulizás, most itt a rendőrség.
Fölébredtem, megfordultam és legurultam az ágyról,
Fölébredtem még jobban, a körben látott valóságtól…
Fölébredtem, megfordultam és legurultam az ágyról.
Szóval, így jártam az idei farsanggal, de legalább álmomban… volt,
Szóval, jó buli volt, hatféle fánkot ettem, nyolc-féle házlekvár volt!
Szóval, így jártam az idei farsanggal, de legalább álmomban… volt.
Vecsés, 2021. január 9. – Kustra Ferenc - 3 soros-zárttükrös csokor. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
(Mintha szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az, amit a véleménykülönbségünk okoz!)
„Bobi” = néhai, újfundlandi kutyuskánk volt.
Voltunk már máskor is felderítésen erdőben, eltévedt, kóbor árnyakkal,
Térdig érő hóban meredtünk sötétlő fák között, jó lett volna szárnyakkal…
Néztünk mindenfelé, de árnyak biztosan álcázó lepelben voltak,
Mert nem láttuk meg őket, visszajöttünk! Biztos, másfelé kóricáltak...
*
Zúgva, bőgve, forogva dühöngött az őrjöngő jeges szél
És velem együtt többen voltunk, aki még kegyelmet remél.
A jeges szélvihar hordta szerte a havat, ruhánk alá csempészte,
Védekezni nem tudtunk, sőt vadsága, a lelkünket is megigézte…
Csak fázva vánszorogtunk az éjszakai hóviharban,
Kiutat nem láttunk, de nagyon csúszkáltunk a bakancsban.
Ilyen katasztrofális időben megállapítani jóformán semmit sem lehet,
Csak botorkáltunk vissza a tábor felé, erre volt elég az utolsó lehelet…
Többen is a négy felderítési nap fáradtságával leültek,
Ennyitől, még a harcedzett katonák is teljesen kikészültek.
Történetem, ketten találtuk meg egyedül a tábort
És így mi lettünk hírmondó, ki hóviharban bóklászott.
A magas, nyitott és a szélfútta tereprészeken
Démoni kórusként süvített a szél, tán' részegen.
Mélyre süppedt a lábunk, szél- felkavarta szűz hóban,
Testünk kezdte sínyleni fagy csípéseit, baljósan.
Elfáradva cammogtunk egy jó mély szakadék mellett
Fehér halál kezdte szedni áldozatait, sejlett.
Különítményünk utolsó embere csak megcsúszott…
Kiáltása, ahogy halkult, a vihar úgy megnyúlott...
Az ennivalónk volt elég, csonttá fagyott... hiába volt,
Az evés gondolata is folyvást gyötört, hó átkarolt.
Első tomboló hóvihar egy nap, egy éjjel tartott szeleknek,
Tapasztaltuk a sebes és dermesztő dühét viharszeleknek.
Pirkadatkor teljesen szélcsend lett és majdnem elállt a hóesés,
És majdnem kiderült, ami volt talán egy órás, egy nagy átverés.
Addigra előkerültek a súlyos, ólomszürke felhők
És bevezető nélkül, üvöltve tört ránk… hóvihar-felhők.
Szinte kúsztunk, leszegett fejjel vánszorogva, nem sétaútra.
A körülmények miatt parancsot is adtam a visszaútra.
A hóvihar szembekapott minket. A látótávolság öt lépés volt,
Enni, pihenni, tüzet gyújtani nem tudtunk, már a lelkünk is roncsolt.
Katonáim lemaradtak, eltűntek, és ki maradt, az magát… vonszolt.
Nem is értem, hogy találtunk vissza két nap alatt, csúszkálva hóesésben,
Az állásunkhoz, de már csak ketten kóvályogtunk a sűrű hóesésben.
Helyettesem egy őrmester rendületlenül követett már nem beszéltünk…
Lefoglalt, hogy áztam, fáztam és éheztem, új hókupacba beleléptünk.
A tábornál megnyugodtunk, leheletünk kicsiny gőzfelhőként távozott,
A vihar elült, szemünk tisztán látott, már amit a fák között láthatott.
Eredményt nem értünk el, de több társunk is a vadász mezökre távozott.
Vecsés, 2014. január 31. - Kustra Ferenc József
Térdig érő hóban meredtünk sötétlő fák között, jó lett volna szárnyakkal…
Néztünk mindenfelé, de árnyak biztosan álcázó lepelben voltak,
Mert nem láttuk meg őket, visszajöttünk! Biztos, másfelé kóricáltak...
*
Zúgva, bőgve, forogva dühöngött az őrjöngő jeges szél
És velem együtt többen voltunk, aki még kegyelmet remél.
A jeges szélvihar hordta szerte a havat, ruhánk alá csempészte,
Védekezni nem tudtunk, sőt vadsága, a lelkünket is megigézte…
Csak fázva vánszorogtunk az éjszakai hóviharban,
Kiutat nem láttunk, de nagyon csúszkáltunk a bakancsban.
Ilyen katasztrofális időben megállapítani jóformán semmit sem lehet,
Csak botorkáltunk vissza a tábor felé, erre volt elég az utolsó lehelet…
Többen is a négy felderítési nap fáradtságával leültek,
Ennyitől, még a harcedzett katonák is teljesen kikészültek.
Történetem, ketten találtuk meg egyedül a tábort
És így mi lettünk hírmondó, ki hóviharban bóklászott.
A magas, nyitott és a szélfútta tereprészeken
Démoni kórusként süvített a szél, tán' részegen.
Mélyre süppedt a lábunk, szél- felkavarta szűz hóban,
Testünk kezdte sínyleni fagy csípéseit, baljósan.
Elfáradva cammogtunk egy jó mély szakadék mellett
Fehér halál kezdte szedni áldozatait, sejlett.
Különítményünk utolsó embere csak megcsúszott…
Kiáltása, ahogy halkult, a vihar úgy megnyúlott...
Az ennivalónk volt elég, csonttá fagyott... hiába volt,
Az evés gondolata is folyvást gyötört, hó átkarolt.
Első tomboló hóvihar egy nap, egy éjjel tartott szeleknek,
Tapasztaltuk a sebes és dermesztő dühét viharszeleknek.
Pirkadatkor teljesen szélcsend lett és majdnem elállt a hóesés,
És majdnem kiderült, ami volt talán egy órás, egy nagy átverés.
Addigra előkerültek a súlyos, ólomszürke felhők
És bevezető nélkül, üvöltve tört ránk… hóvihar-felhők.
Szinte kúsztunk, leszegett fejjel vánszorogva, nem sétaútra.
A körülmények miatt parancsot is adtam a visszaútra.
A hóvihar szembekapott minket. A látótávolság öt lépés volt,
Enni, pihenni, tüzet gyújtani nem tudtunk, már a lelkünk is roncsolt.
Katonáim lemaradtak, eltűntek, és ki maradt, az magát… vonszolt.
Nem is értem, hogy találtunk vissza két nap alatt, csúszkálva hóesésben,
Az állásunkhoz, de már csak ketten kóvályogtunk a sűrű hóesésben.
Helyettesem egy őrmester rendületlenül követett már nem beszéltünk…
Lefoglalt, hogy áztam, fáztam és éheztem, új hókupacba beleléptünk.
A tábornál megnyugodtunk, leheletünk kicsiny gőzfelhőként távozott,
A vihar elült, szemünk tisztán látott, már amit a fák között láthatott.
Eredményt nem értünk el, de több társunk is a vadász mezökre távozott.
Vecsés, 2014. január 31. - Kustra Ferenc József
Hős katonáink csak meneteltek
És Don kanyarban halálra leltek.
Ezerkilencszáznegyvenhárom-januárba
Katonát, munkaszolgálatost halál kaszálta.
Nem állt mellettük a magyar Hadisten,
Nem volt esély… semmi győzelemre itten.
Nélkülöztek, éhesen elcsigázva küzdöttek,
A hős katonák a parancsnak eleget tettek.
Kitartás (!) volt a parancs mindhalálig
Közben a hó betemette őket állig.
Nem volt mit enniük, és nem volt meleg ruha,
Katona, munkaszolgálatos így sem volt puha.
Borzalmak borzalmát állták ki,
Mindenki csak parancsra ment ki.
Irtották katonát és munkaszolgálatost,
Akkor volt a módi; haza ezt kívánja most!
Az oroszok által lelőtt lovat ettek,
Latrinára, jeges hóba kúszva mentek…
Kínjukba havat ettek nagy-kanállal,
Dacoltak hideggel, gránáttal, halállal.
Parancs vitte őket, el a családtól; csatába.
Tél tábornok meg átküldte őket a halálba.
Az orosz téltől, fegyverektől odavesztek,
Fülsértő hangon, halálosan dörögtek.
Kínhalált szórtak, a katyusák, a lövegek,
Aknatűzben bújtak bele… földbe emberek.
Győzött a tél és amerikai fegyver,
Nekünk, nem volt ruhánk és kevés a fegyver.
Lánctalpakkal agyon taposták embereket,
Megalkották a Don-kanyari mészárszéket.
A végső enyészet átment az elmúlásba,
Sokakat csak elástak egy fagyott árokba.
Akik életben maradtak helytálltak,
Eleget tettek a magyar virtusnak.
Örökre emlékezzünk rájuk szeretettel, hálával,
A kezünkben egy gyertya meleg lángjával és imával.
Vecsés, 2011. január 19. – Kustra Ferenc József
És Don kanyarban halálra leltek.
Ezerkilencszáznegyvenhárom-januárba
Katonát, munkaszolgálatost halál kaszálta.
Nem állt mellettük a magyar Hadisten,
Nem volt esély… semmi győzelemre itten.
Nélkülöztek, éhesen elcsigázva küzdöttek,
A hős katonák a parancsnak eleget tettek.
Kitartás (!) volt a parancs mindhalálig
Közben a hó betemette őket állig.
Nem volt mit enniük, és nem volt meleg ruha,
Katona, munkaszolgálatos így sem volt puha.
Borzalmak borzalmát állták ki,
Mindenki csak parancsra ment ki.
Irtották katonát és munkaszolgálatost,
Akkor volt a módi; haza ezt kívánja most!
Az oroszok által lelőtt lovat ettek,
Latrinára, jeges hóba kúszva mentek…
Kínjukba havat ettek nagy-kanállal,
Dacoltak hideggel, gránáttal, halállal.
Parancs vitte őket, el a családtól; csatába.
Tél tábornok meg átküldte őket a halálba.
Az orosz téltől, fegyverektől odavesztek,
Fülsértő hangon, halálosan dörögtek.
Kínhalált szórtak, a katyusák, a lövegek,
Aknatűzben bújtak bele… földbe emberek.
Győzött a tél és amerikai fegyver,
Nekünk, nem volt ruhánk és kevés a fegyver.
Lánctalpakkal agyon taposták embereket,
Megalkották a Don-kanyari mészárszéket.
A végső enyészet átment az elmúlásba,
Sokakat csak elástak egy fagyott árokba.
Akik életben maradtak helytálltak,
Eleget tettek a magyar virtusnak.
Örökre emlékezzünk rájuk szeretettel, hálával,
A kezünkben egy gyertya meleg lángjával és imával.
Vecsés, 2011. január 19. – Kustra Ferenc József
Talán majd egyszer elmesélem néked,
hogy valaha régen volt egy szerelem,
melyben azt hittem minden csupa fény lesz,
s beragyogja az egész életem.
Azt hittem minden hajnalhasadáskor
ajkamra forró, lágy csókot lehel,
s mellettem lesz, míg dobban a szívem,
jóban és rosszban, s fogja kezem.
Talán majd egyszer megértem azt is,
miért lett vége olyan hirtelen,
mért vált hirtelen minden oly sötétté
mikor annyira szerettelek.
Hisz nem volt más, csak egy buta félreértés,
nem is hittem, hogy elveszítelek,
s vártalak téged oly sok délutánon,
ezernyi forró, kínzó éjjelen.
Ma már nem várok semmit a sorstól,
hisz az éjszaka egyre közelebb,
nincsenek vádak, nincsen több kétely,
csak a tűz, mellyel szerettelek.
Talán majd egyszer egy másik világban,
egyszer majd végre a tied leszek,
úgy, ahogy egykor szerettem volna
azt, hogy örökké veled legyek.
Talán. Hisz most is szívemben érzem,
minden, de minden út hozzád vezet,
s amíg csak el nem ragad a végzet,
szívem mélyében itt vagy velem.
hogy valaha régen volt egy szerelem,
melyben azt hittem minden csupa fény lesz,
s beragyogja az egész életem.
Azt hittem minden hajnalhasadáskor
ajkamra forró, lágy csókot lehel,
s mellettem lesz, míg dobban a szívem,
jóban és rosszban, s fogja kezem.
Talán majd egyszer megértem azt is,
miért lett vége olyan hirtelen,
mért vált hirtelen minden oly sötétté
mikor annyira szerettelek.
Hisz nem volt más, csak egy buta félreértés,
nem is hittem, hogy elveszítelek,
s vártalak téged oly sok délutánon,
ezernyi forró, kínzó éjjelen.
Ma már nem várok semmit a sorstól,
hisz az éjszaka egyre közelebb,
nincsenek vádak, nincsen több kétely,
csak a tűz, mellyel szerettelek.
Talán majd egyszer egy másik világban,
egyszer majd végre a tied leszek,
úgy, ahogy egykor szerettem volna
azt, hogy örökké veled legyek.
Talán. Hisz most is szívemben érzem,
minden, de minden út hozzád vezet,
s amíg csak el nem ragad a végzet,
szívem mélyében itt vagy velem.
Szabadon békéről álmodni,
Istenben, Istennel dicsőségben,
Csak annak vágya, kinek e béke,
Utazás a végtelenbe.
Lüktető világunk káosz a rendben,
Ingaként leng holtan a mindenségben,
Cikornyás élet, siker és fölény,
Igéz Lucifer, a lázadó s álszerény,
Diadalüvöltés a végzetén.
Istennel, Istenben dicsőségben,
Utópia, vágy, álom marad csak,
Mindörökre.
Istenben, Istennel dicsőségben,
Csak annak vágya, kinek e béke,
Utazás a végtelenbe.
Lüktető világunk káosz a rendben,
Ingaként leng holtan a mindenségben,
Cikornyás élet, siker és fölény,
Igéz Lucifer, a lázadó s álszerény,
Diadalüvöltés a végzetén.
Istennel, Istenben dicsőségben,
Utópia, vágy, álom marad csak,
Mindörökre.
