Idő 
Értékelés 
Értékelés Nekem nincs halloween, csak halottak napja,
ilyenkor az ember holtait siratja.
Mert ha fájó szívvel vissza gondol rájuk,
újra érzi azt, hogy mit jelent hiányuk.
Amíg velünk voltak, és közöttünk éltek,
nem sejtettük, milyen mulandó az élet.
Mennyi minden van, mit nem mondhattunk már el,
de talán hallhatják odafent a mennyben.
Most pár szál virággal emlékezem rájuk,
s halk imával kérem: legyen szép az álmuk.
Nem halnak meg ők, míg emlékünkben élnek,
s a vén idő szárnyán minden emlék szép lesz.
Istenem! Add azt, hogy nyugodt legyen álmuk,
s erőt, hogy a lelki békénk megtaláljuk.
Hisz hol ők nyugszanak, nem fáj semmi többé,
s az emlékük itt él bennünk mindörökké.
ilyenkor az ember holtait siratja.
Mert ha fájó szívvel vissza gondol rájuk,
újra érzi azt, hogy mit jelent hiányuk.
Amíg velünk voltak, és közöttünk éltek,
nem sejtettük, milyen mulandó az élet.
Mennyi minden van, mit nem mondhattunk már el,
de talán hallhatják odafent a mennyben.
Most pár szál virággal emlékezem rájuk,
s halk imával kérem: legyen szép az álmuk.
Nem halnak meg ők, míg emlékünkben élnek,
s a vén idő szárnyán minden emlék szép lesz.
Istenem! Add azt, hogy nyugodt legyen álmuk,
s erőt, hogy a lelki békénk megtaláljuk.
Hisz hol ők nyugszanak, nem fáj semmi többé,
s az emlékük itt él bennünk mindörökké.
Nem is oly rég néked szedtem
Nem is oly rég néked szedtem kinn a réten minden szál virágot,
felcsillanó két szemedben láttam én a földi boldogságot.
Te voltál az ébredésem, tehozzád fűz minden egyes álmom,
nincs olyan, mit meg ne tennék, amikor a mosolyodat látom.
Meleg nyárra hosszú tél jött, elhervadtak már a szép virágok,
te is olyan messze tűntél, kergetve az illó délibábot.
Százezernyi édes emlék, tudom jól, hogy te is épp úgy bánod,
mikor néha lehunyt szemmel halvány arcom magad előtt látod.
Vége lett a hosszú télnek, újra nyílik virág a határon,
énbennem is újra ébred minden egyes féltve őrzött álom.
Ma is épp úgy visszavárlak, tehozzád száll minden sóhajtásom,
nem tudok már mást szeretni rajtad kívül ezen a világon.
Nem is oly rég néked szedtem kinn a réten minden szál virágot,
felcsillanó két szemedben láttam én a földi boldogságot.
Te voltál az ébredésem, tehozzád fűz minden egyes álmom,
nincs olyan, mit meg ne tennék, amikor a mosolyodat látom.
Meleg nyárra hosszú tél jött, elhervadtak már a szép virágok,
te is olyan messze tűntél, kergetve az illó délibábot.
Százezernyi édes emlék, tudom jól, hogy te is épp úgy bánod,
mikor néha lehunyt szemmel halvány arcom magad előtt látod.
Vége lett a hosszú télnek, újra nyílik virág a határon,
énbennem is újra ébred minden egyes féltve őrzött álom.
Ma is épp úgy visszavárlak, tehozzád száll minden sóhajtásom,
nem tudok már mást szeretni rajtad kívül ezen a világon.
Öregkori bölcselkedés… versben, apevában és tízszavasokban.
Van, hogy élet barátként öleli a fejedet,
A kósza szellő meg, lobogtatja hajtincsedet...
Vannak, szép emlékek a lelked rejtett zugában,
Meg van csúnya, előtérben... tarol, egymagában...
Van bizony sokszor, hogy a szomorúság betakar,
Mért kevés, amikor az örömmámor elural?
Az
Élet
Ad és vesz,
Jót és rosszat.
Miért több a rossz?
Szép emlékek szívedben élnek,
Az nem biztosítéka a boldog öregségnek.
*
Valamiért van benned bűntudat?
És ez nagyon vissza-húzólag hat?
Ezért van, aki téged nem becsül többé?
Meg van, aki már nem mosolyog, rád többé?
Zaj uralta csendes napjaidon, léhán-bénán sétálsz?
Fájdalom szaggatja a fejedet! Problémákkal, mit vársz?
Rossz
Döntés.
Megbántad...
Nincs bocsájtás.
Van-e megoldás?
Egyszer tévedsz... senkinek nem kelessz.
Bűntudat emészt, most mihez kezdesz?
*
Az életút olyan, mint amit precízen lebombáztak,
Ha nem figyelsz, gondolatod foglya lesz, e pompázatnak.
Téged is bámul a Nap, sőt néha rád is süt,
Meleg sugár megbocsátó! Ez vissza nem üt.
Gondolatod, ha beleesik a bombatölcséredbe...
Fejedbe dől el, hogy mi lesz! Csinálj rendet fejecskédbe...
Nincs
Minden
Még veszve.
Tégy magadért,
Mássz ki kráterből!
Mentsd tönkretett életed,
Újjá már nem építheted,
Elviselhetővé még teheted.
Vecsés, 2016. június 19. – Pancsova, 2017. szeptember 29. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, az apevákat és a tízszavasokat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Újjá már nem építheted...”
Van, hogy élet barátként öleli a fejedet,
A kósza szellő meg, lobogtatja hajtincsedet...
Vannak, szép emlékek a lelked rejtett zugában,
Meg van csúnya, előtérben... tarol, egymagában...
Van bizony sokszor, hogy a szomorúság betakar,
Mért kevés, amikor az örömmámor elural?
Az
Élet
Ad és vesz,
Jót és rosszat.
Miért több a rossz?
Szép emlékek szívedben élnek,
Az nem biztosítéka a boldog öregségnek.
*
Valamiért van benned bűntudat?
És ez nagyon vissza-húzólag hat?
Ezért van, aki téged nem becsül többé?
Meg van, aki már nem mosolyog, rád többé?
Zaj uralta csendes napjaidon, léhán-bénán sétálsz?
Fájdalom szaggatja a fejedet! Problémákkal, mit vársz?
Rossz
Döntés.
Megbántad...
Nincs bocsájtás.
Van-e megoldás?
Egyszer tévedsz... senkinek nem kelessz.
Bűntudat emészt, most mihez kezdesz?
*
Az életút olyan, mint amit precízen lebombáztak,
Ha nem figyelsz, gondolatod foglya lesz, e pompázatnak.
Téged is bámul a Nap, sőt néha rád is süt,
Meleg sugár megbocsátó! Ez vissza nem üt.
Gondolatod, ha beleesik a bombatölcséredbe...
Fejedbe dől el, hogy mi lesz! Csinálj rendet fejecskédbe...
Nincs
Minden
Még veszve.
Tégy magadért,
Mássz ki kráterből!
Mentsd tönkretett életed,
Újjá már nem építheted,
Elviselhetővé még teheted.
Vecsés, 2016. június 19. – Pancsova, 2017. szeptember 29. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, az apevákat és a tízszavasokat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Újjá már nem építheted...”
Vízió a hátralévő időről… vagy a végről?
Az én vonatom, már elment, láthatod, ülök reménytelenségbe
Éppen, hogy fönt vagyok az utolsó kocsi, fékező fülkéjébe,
Ahol tekingetek, de nem látok, csak a hátra végtelenébe…
Szív
Szorong,
Gondolat
Jövőt kutat.
Mennyi van hátra?
Életem kereke forog,
Hátralévő semmiségbe robog.
Szemeimből, reménytelenség könnye csorog.
*
Itt már nincsen is fűtés,
Kintről bejön a hűtés,
Közel… megsemmisülés.
Cél
Sincs már,
Nincs miért!
Homokóránk
Lassan lepereg.
Szívem szeretet nélkül tesped,
S jéggé dermed.
Enyészet bennem gerjed.
*
Itt a könnyeimmel vagyok együtt, behunyom kisírt szemeimet,
Kis ablakon nézek vissza a múltba, de nem látok már részletet…
Az életem, soha nem volt egyben, soha, semmire nem késztetett.
Már
Emlék
Sem dereng,
Szürke minden.
Hályog fedte múlt.
Könnyeimmel küszködök, múltba kísérnek,
Alig látom életem romjait. Nincsenek emlékek
*
Ide már a mozdony füstje sem jön, magányom kalitkája elzár,
Azt gondolom, hogy helyes, ha nem is fékezek, kaszás, úgyis vár már...
Lehet, hogy közelebb lesz... amikor már a hideg márványlap lezár.
Itt
A vég,
Kiút nincs.
Megbékélni
S búcsút inteni.
Robog életem kereke,
Magányom börtön. Fékeznem tán’ kellene?
Menekvés lehetetlene…
Vecsés, 2017. szeptember 24. – Szabadka, 2017. szeptember 26. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, a versszakok alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző- és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ”Életem kereke forog”
Az én vonatom, már elment, láthatod, ülök reménytelenségbe
Éppen, hogy fönt vagyok az utolsó kocsi, fékező fülkéjébe,
Ahol tekingetek, de nem látok, csak a hátra végtelenébe…
Szív
Szorong,
Gondolat
Jövőt kutat.
Mennyi van hátra?
Életem kereke forog,
Hátralévő semmiségbe robog.
Szemeimből, reménytelenség könnye csorog.
*
Itt már nincsen is fűtés,
Kintről bejön a hűtés,
Közel… megsemmisülés.
Cél
Sincs már,
Nincs miért!
Homokóránk
Lassan lepereg.
Szívem szeretet nélkül tesped,
S jéggé dermed.
Enyészet bennem gerjed.
*
Itt a könnyeimmel vagyok együtt, behunyom kisírt szemeimet,
Kis ablakon nézek vissza a múltba, de nem látok már részletet…
Az életem, soha nem volt egyben, soha, semmire nem késztetett.
Már
Emlék
Sem dereng,
Szürke minden.
Hályog fedte múlt.
Könnyeimmel küszködök, múltba kísérnek,
Alig látom életem romjait. Nincsenek emlékek
*
Ide már a mozdony füstje sem jön, magányom kalitkája elzár,
Azt gondolom, hogy helyes, ha nem is fékezek, kaszás, úgyis vár már...
Lehet, hogy közelebb lesz... amikor már a hideg márványlap lezár.
Itt
A vég,
Kiút nincs.
Megbékélni
S búcsút inteni.
Robog életem kereke,
Magányom börtön. Fékeznem tán’ kellene?
Menekvés lehetetlene…
Vecsés, 2017. szeptember 24. – Szabadka, 2017. szeptember 26. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, a versszakok alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző- és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ”Életem kereke forog”
Megfogva paripáját a hős vitéz
körbenéz az átokülte tájon,
mióta látta eltelt bő tíz év,
látására szíve sajdul fájón.
Ezt a szent földet ment megvédeni
sakálfejű gyilkos hordák ellen.
Rég megfakultak az emlékei,
de most visszakúsznak lassan, csendben.
Itt érte őt az első szerelem,
boldogság virága nyílt ki néki,
mit leszakított a veszedelem
azt hitte nem tud nélküle élni.
Távol otthonától vérben gázolt
kőabroncs ejtette fogul szívét,
de most már épp eleget harcolt
újra érzi a szabadság ízét.
körbenéz az átokülte tájon,
mióta látta eltelt bő tíz év,
látására szíve sajdul fájón.
Ezt a szent földet ment megvédeni
sakálfejű gyilkos hordák ellen.
Rég megfakultak az emlékei,
de most visszakúsznak lassan, csendben.
Itt érte őt az első szerelem,
boldogság virága nyílt ki néki,
mit leszakított a veszedelem
azt hitte nem tud nélküle élni.
Távol otthonától vérben gázolt
kőabroncs ejtette fogul szívét,
de most már épp eleget harcolt
újra érzi a szabadság ízét.
