Idő 
Értékelés 
Értékelés Karácsony estéjén
Hófehér selyembe öltözött a táj,
jégcsipke tündököl fenyvesek hegyén,
csillagok fényében aranyló bűbáj,
hozzá szél komponál mennyei zenét.
Angyali érintés szűzi tisztaság,
szeretetről szól ma a születő fény,
aranylón lobog az összes gyertyaláng,
szívemben feléled újra a remény.
Az éj kék bársonyán ragyogó csillag,
régi karácsonyokba repít vissza,
hallom messziről csilingelő hangod.
Angyalharangként öleli lelkemet,
hömpölyög, árad, mint égi csermelyek,
ünnepet szépít,- itt van emléked.
2020.11.25.
Hófehér selyembe öltözött a táj,
jégcsipke tündököl fenyvesek hegyén,
csillagok fényében aranyló bűbáj,
hozzá szél komponál mennyei zenét.
Angyali érintés szűzi tisztaság,
szeretetről szól ma a születő fény,
aranylón lobog az összes gyertyaláng,
szívemben feléled újra a remény.
Az éj kék bársonyán ragyogó csillag,
régi karácsonyokba repít vissza,
hallom messziről csilingelő hangod.
Angyalharangként öleli lelkemet,
hömpölyög, árad, mint égi csermelyek,
ünnepet szépít,- itt van emléked.
2020.11.25.
Septolet)
Ködben vagyok,
Emlékezni tudok,
Akarok!
Nem papolok.
Víg vagyok,
Ködöt találok!
Így nem botorkálok!
*
(3 soros-zárttükrös)
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe,
De szembetaláltam magam… belementem vak-sűrű, friss ködbe…
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe.
Még bennem van szép az éji álmom,
Akkor még nagy napfény volt a tájon.
Visszatérnék, az egy szépséges álomvilág,
Ez, mi körülölel maga a ködös világ.
Emlékemet akartam kergetni a régi, erdei sétányom,
Le is akartam ücsörögni, mélázni az erdei tisztáson…
Most azonban az lett a helyzet, nem is tudom, hogy "vakon" merre menjek,
Biztos, hogy előre van az erdő, de félek, nehogy egy fának menjek.
Nem látok semmit!
Nem hallok semmit!
Autók sem járnak, ködös csend honol,
Ez a csend most megtartón, belém karol.
(3 soros-zárttükrös)
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg,
Az bár nem lesz élethű, de ott a melegben, fával nem ütközök meg…
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg.
Vecsés, 2020. november 17. – Kustra Ferenc József
Ködben vagyok,
Emlékezni tudok,
Akarok!
Nem papolok.
Víg vagyok,
Ködöt találok!
Így nem botorkálok!
*
(3 soros-zárttükrös)
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe,
De szembetaláltam magam… belementem vak-sűrű, friss ködbe…
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe.
Még bennem van szép az éji álmom,
Akkor még nagy napfény volt a tájon.
Visszatérnék, az egy szépséges álomvilág,
Ez, mi körülölel maga a ködös világ.
Emlékemet akartam kergetni a régi, erdei sétányom,
Le is akartam ücsörögni, mélázni az erdei tisztáson…
Most azonban az lett a helyzet, nem is tudom, hogy "vakon" merre menjek,
Biztos, hogy előre van az erdő, de félek, nehogy egy fának menjek.
Nem látok semmit!
Nem hallok semmit!
Autók sem járnak, ködös csend honol,
Ez a csend most megtartón, belém karol.
(3 soros-zárttükrös)
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg,
Az bár nem lesz élethű, de ott a melegben, fával nem ütközök meg…
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg.
Vecsés, 2020. november 17. – Kustra Ferenc József
Reggel korán piacra mentem és a ködfátyol, mint táncos jól ki is tett magáért!
Néha eltűnt, visszahúzódott, ilyenkor a kelő napnak bő helye volt magáért.
Én a reggeli pirkadatba néztem, a fejem is jól arra fordítottam,
Mire a piacra kiértem, arcon kipirosodtam, pirospozsgás voltam.
*
(3 soros-zártükrös)
Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott,
Semmivel nem törődött, kicsit sem alkalmazkodott!
Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott.
*
(anaforás, 3 soros-zártükrös, önrímes)
A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott,
A napfény velem fúzióba lépett, arcomon látszott…
A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott.
*
(Bokorrímes)
Bevásároltam, de az utcákban hazafelé, hol volt köd, hol eltáncolt,
Ahol nem volt, ott napfelé fordultam, de ködfátyol rendre visszatáncolt.
*
(Leoninus)
Otthon elsőnek a tükörbe néztem, pirospozsgám maradt, ezt reméltem.
Vecsés, 2016. december 26. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Néha eltűnt, visszahúzódott, ilyenkor a kelő napnak bő helye volt magáért.
Én a reggeli pirkadatba néztem, a fejem is jól arra fordítottam,
Mire a piacra kiértem, arcon kipirosodtam, pirospozsgás voltam.
*
(3 soros-zártükrös)
Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott,
Semmivel nem törődött, kicsit sem alkalmazkodott!
Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott.
*
(anaforás, 3 soros-zártükrös, önrímes)
A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott,
A napfény velem fúzióba lépett, arcomon látszott…
A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott.
*
(Bokorrímes)
Bevásároltam, de az utcákban hazafelé, hol volt köd, hol eltáncolt,
Ahol nem volt, ott napfelé fordultam, de ködfátyol rendre visszatáncolt.
*
(Leoninus)
Otthon elsőnek a tükörbe néztem, pirospozsgám maradt, ezt reméltem.
Vecsés, 2016. december 26. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Emlékezés őseimre…
Ahogy vége, elmúlt az élet… már nincsen több akarat,
Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.
Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel…
Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?
Téged takar itt egy nagy síremlék halom,
De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!
Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon…
És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.
Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,
Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz’ nem látni…
Ahogy lépegetek, puha… tehát alulról rothad az avar,
Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.
Vecsés, 2015. január 2. – Kustra Ferenc József
Ahogy vége, elmúlt az élet… már nincsen több akarat,
Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.
Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel…
Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?
Téged takar itt egy nagy síremlék halom,
De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!
Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon…
És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.
Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,
Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz’ nem látni…
Ahogy lépegetek, puha… tehát alulról rothad az avar,
Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.
Vecsés, 2015. január 2. – Kustra Ferenc József
A homály földereng a párásodó szemem előtt,
Így nem látom, mit válasszak régi emlékek között…
Vajon a remény él tovább, hosszan és jó bőszen?
Mit is reménykedek, fehéredő hajjal, őszen?
Sírnom kell, hogy rég' elvesztettelek benneteket,
Pedig emlékszem, nagyon szerettem lelketeket…
Most meg… jó régen itt laktok fakult sírkő alatt,
Én, látogatlak benneteket, bár idő haladt.
Itt vagyok a sírkertetekben, rendszeresen eljövők,
Veletek kapcsolatban én, minden -múlt- rosszat ellökök.
Minek emlékezzek a rosszra, ne féljetek... eljövök.
Nézem, a temető fölött is délcegen tarol a napfény,
A sírkövetekről, meg mi visszaverődik az ellenfény.
Épp, hogy látszik még, kőbe belevésett nevetek,
De én tudom melyikben laktok… húz a lelketek.
Még élek veletek a mindennapok emlékében,
És ez kavarog bennem, a mindennapok létében.
Tartják bennem lelket mindennapok szenvedésében.
Ma is körbejártam a fakult sírkövek között,
Letettem virágokat és használtam kötözőt…
Hazamegyek, mert a felhők rám-, meghozzák esőt…
Vecsés, 2017. január 3. – Kustra Ferenc József
Így nem látom, mit válasszak régi emlékek között…
Vajon a remény él tovább, hosszan és jó bőszen?
Mit is reménykedek, fehéredő hajjal, őszen?
Sírnom kell, hogy rég' elvesztettelek benneteket,
Pedig emlékszem, nagyon szerettem lelketeket…
Most meg… jó régen itt laktok fakult sírkő alatt,
Én, látogatlak benneteket, bár idő haladt.
Itt vagyok a sírkertetekben, rendszeresen eljövők,
Veletek kapcsolatban én, minden -múlt- rosszat ellökök.
Minek emlékezzek a rosszra, ne féljetek... eljövök.
Nézem, a temető fölött is délcegen tarol a napfény,
A sírkövetekről, meg mi visszaverődik az ellenfény.
Épp, hogy látszik még, kőbe belevésett nevetek,
De én tudom melyikben laktok… húz a lelketek.
Még élek veletek a mindennapok emlékében,
És ez kavarog bennem, a mindennapok létében.
Tartják bennem lelket mindennapok szenvedésében.
Ma is körbejártam a fakult sírkövek között,
Letettem virágokat és használtam kötözőt…
Hazamegyek, mert a felhők rám-, meghozzák esőt…
Vecsés, 2017. január 3. – Kustra Ferenc József
