Én úgy szeretnék elmenni a földről
mint a villám a kerti fák között,
mely hirtelen lecsapva villanásra készül,
és egy mozdulattal mindent elsöpör.

Én úgy szeretnék elmenni a földről
ahogy a szél sóhajt halkan,csendesen,
s egy sóhaj mögött mindent eltemetve
ne legyen idő még visszanézni sem.

Én úgy szeretnék elmenni a földről
hogy ne sajnálkozzon rajtam senki sem,
akiket szeretek ne lássanak sírni,
s akik gyűlölnek ,ne örvendjenek.

Én úgy szeretnék elmenni a földről,
hogy ne okozzak fájdalmat neked,
ne ússzon miattam könnyektől a párnád,
hisz álmaidban melletted leszek.

S én úgy szeretnék elmenni e földről,
hogy odaföntről melletted legyek,
ha bánatod van ne maradj magadra,
s még akkor is,ott is foghassam kezed!

Add a kezed, én megfogom,
éreznem kell melegét,
kezed a szívemen tartom,
érezned kell erejét.

Add a szíved, én figyelem
szeretetdobbanását,
szíved szívem mellé teszem,
átveszi a ritmusát.

Add a lelked, tapadjon rám
éji nász gyönyörében,
lelked lelkét csókolja szám
Isten édenkertjében.

Add, mit adhatsz, én is adom,
hisz adni gyönyörűség,
visszakapod, s visszakapom,
ezt súgja a Magas Ég.

Elment a hajó
És én itt maradtam,
Vérző szívemet,
Kendőmmel takargattam.

Vissza sem néztél rám,
Nem is integettél,
Azt sem mondtad,
Hogy egyszer vissza jössz-e még?

Nem baj, ha nem jössz.
Majd csak szeret más,
Aki nem lesz hűtlen,
Kőszívű, csalárd.

Kőszikla a szíved,
Nem is gondolsz másra,
Csak saját fejed után mégy,
Nincs szükséged boldogságra!

Nem baj, hogy ha rám sem nézel,
Az sem baj, ha nem szeretsz,
Lesz majd, aki nem szeret Téged
Majd megtudod milyen lesz!

Úgy fog fájni a szíved,
Hogy azt hiszed majd belehalsz,
Ne félj nem fogsz belehalni,
Csak amig élsz szenvedsz majd.

Ahogyan én is szenvedtem,
Hűtlen, hazug szavaidért,
De azért azt,ugye tudod,
Hogy visszajár a kölcsönkenyér...

Eldobtad a boldogságot,
Soha többé nem találod,
Magad sem tudod, hogy
Miért hagytál árván engem.

Egyszer még majd visszajönnél,
Mert szívedet összetörték,
Könyörögnél, hogy gyógyítsam,
Beteg szíved foltozgassam.

Meg is teszem, de már késő
Az én szívem olyan mint a kő,
Fájdalombtól megrepedt,
Azután meg kőszikla lett.