Idő 
Értékelés 
Értékelés Mese-mese mátka…
Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!
Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…
Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...
Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.
Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.
El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.
Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…
Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!
Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!
Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?
Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.
Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…
Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…
Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!
Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!
Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz Ákombákom…
Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József
Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!
Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…
Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...
Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.
Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.
El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.
Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…
Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!
Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!
Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?
Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.
Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…
Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…
Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!
Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!
Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz Ákombákom…
Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József
Híg a fény erő,
Napnak búbja látszik csak.
Elkullog mára.
Sompolyog az éjszaka,
Nyugtat erdőnek szaga.
Erdő széli rét
Mesés történet szövő.
Vadvilág-mozi.
Csönd honol már vidéken,
Csoda villant... sebtében .
Rókát űz az őz.
Esti bátorság próba?
Anyai ösztön!
Létért folyik a csata,
Állatoknak naponta.
Nyúl résen kémlel.
Kivételes pillanat.
Hihetetlenség!
Nem hisz saját szemének,
Amazont vél egy őznek?
Dráma elillan,
Róka iszkol sebesen.
Gida öröme!
Vigadhat a csemete,
Nagy anyjának hőstette.
Kurta jelenet
Élet-próbatétel volt.
Élmény megmarad.
Állat tanul magától,
Ember ritkán...hibákból!
Dunatőkés, 2024. május 13.
Napnak búbja látszik csak.
Elkullog mára.
Sompolyog az éjszaka,
Nyugtat erdőnek szaga.
Erdő széli rét
Mesés történet szövő.
Vadvilág-mozi.
Csönd honol már vidéken,
Csoda villant... sebtében .
Rókát űz az őz.
Esti bátorság próba?
Anyai ösztön!
Létért folyik a csata,
Állatoknak naponta.
Nyúl résen kémlel.
Kivételes pillanat.
Hihetetlenség!
Nem hisz saját szemének,
Amazont vél egy őznek?
Dráma elillan,
Róka iszkol sebesen.
Gida öröme!
Vigadhat a csemete,
Nagy anyjának hőstette.
Kurta jelenet
Élet-próbatétel volt.
Élmény megmarad.
Állat tanul magától,
Ember ritkán...hibákból!
Dunatőkés, 2024. május 13.
(Bokorrímes)
Amióta megvagyok, rossz a világ,
Pincében vaksötét van, nincsen világ’.
Lemegy este a nap, sötét vala,
Vajh’, lesz e reggel hajnal-pirkada?
*
(Apeva duó)
Szép
Világ,
Csak álom.
Hit és remény…
Szeretet éltet!
*
Az
Ember
Sohasem
Tanult múltból!
Minden megy tovább!
Vecsés, 2003. augusztus 21. – Kustra Ferenc József- Filozófia az életről: versben és apevában…
Amióta megvagyok, rossz a világ,
Pincében vaksötét van, nincsen világ’.
Lemegy este a nap, sötét vala,
Vajh’, lesz e reggel hajnal-pirkada?
*
(Apeva duó)
Szép
Világ,
Csak álom.
Hit és remény…
Szeretet éltet!
*
Az
Ember
Sohasem
Tanult múltból!
Minden megy tovább!
Vecsés, 2003. augusztus 21. – Kustra Ferenc József- Filozófia az életről: versben és apevában…
(Bokorrímes)
Nem irigylem magamtól az ismeretlen holnapot,
Mert tudom, hogy eme múltnak, már senki nem oszt lapot.
Pedig a múlt tarja a bankot,
És ő ismeri a sok alkonyt!
A múlt bizony, bár ez nem egy molyette kabát,
És végül mindenki keresi az igazát!
Az igazságot, csak újra gombolva leljük meg,
Ha még a gaz és támadó férgek nem ették meg…
*
(senrjú)
A jövőnek záloga,
Az gaz, elmúlt eltemetése.
Nos, elfeledni?
*
(3 soros-zárttükrös csokor)
Hasonlóságnak tűnhet valamilyen mozzanat,
Ami rége volt a múltban és ott volt pillanat…
Hasonlóságnak tűnhet valamilyen mozzanat.
Ha mostanság valami hasonló, elő törő, tán’ vágyálom,
Amig ez csak eseti, nem kenem a múltra, legyen, nem bánom…
Ha mostanság valami hasonló, elő törő, tán’ vágyálom.
Ha néha hosszan eltűnődők az életemen és néha kényszeresen,
Akkor belátom, hogy vagy múlt hosszan, vagy jövő mesél, talán végzetesen…
Ha néha hosszan eltűnődők az életemen és néha kényszeresen.
Ha hallgatom, akkor rájövök téves az életösvény,
Ami meg leszűrhető, látszik, hogy forgón rabló örvény…
Ha hallgatom, akkor rájövök téves az életösvény.
*
(HIQ duó)
Az idő,
Igy-úgy csak pereg.
Nem áll meg!
*
A világ
Változik…élet?
Ó, évek!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ahogy rohan az idő, a múlt a feledésbe végleg bele enyésző,
Örüljünk talán és legalább annak, hogy kis széppel lehet sorsvezénylő…
Ahogy rohan az idő, a múlt a feledésbe végleg bele enyésző.
Vecsés, 2016. szeptember 15. - Kustra Ferenc József- van ki múltban él, van ki csak hőn várja a jövőt…
Nem irigylem magamtól az ismeretlen holnapot,
Mert tudom, hogy eme múltnak, már senki nem oszt lapot.
Pedig a múlt tarja a bankot,
És ő ismeri a sok alkonyt!
A múlt bizony, bár ez nem egy molyette kabát,
És végül mindenki keresi az igazát!
Az igazságot, csak újra gombolva leljük meg,
Ha még a gaz és támadó férgek nem ették meg…
*
(senrjú)
A jövőnek záloga,
Az gaz, elmúlt eltemetése.
Nos, elfeledni?
*
(3 soros-zárttükrös csokor)
Hasonlóságnak tűnhet valamilyen mozzanat,
Ami rége volt a múltban és ott volt pillanat…
Hasonlóságnak tűnhet valamilyen mozzanat.
Ha mostanság valami hasonló, elő törő, tán’ vágyálom,
Amig ez csak eseti, nem kenem a múltra, legyen, nem bánom…
Ha mostanság valami hasonló, elő törő, tán’ vágyálom.
Ha néha hosszan eltűnődők az életemen és néha kényszeresen,
Akkor belátom, hogy vagy múlt hosszan, vagy jövő mesél, talán végzetesen…
Ha néha hosszan eltűnődők az életemen és néha kényszeresen.
Ha hallgatom, akkor rájövök téves az életösvény,
Ami meg leszűrhető, látszik, hogy forgón rabló örvény…
Ha hallgatom, akkor rájövök téves az életösvény.
*
(HIQ duó)
Az idő,
Igy-úgy csak pereg.
Nem áll meg!
*
A világ
Változik…élet?
Ó, évek!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ahogy rohan az idő, a múlt a feledésbe végleg bele enyésző,
Örüljünk talán és legalább annak, hogy kis széppel lehet sorsvezénylő…
Ahogy rohan az idő, a múlt a feledésbe végleg bele enyésző.
Vecsés, 2016. szeptember 15. - Kustra Ferenc József- van ki múltban él, van ki csak hőn várja a jövőt…
A szép naplemente, olyan csendes és meghitt,
Imára kell kulcsolni a kezet és a hit
Járja át a lelkünket, csendben elmélkedünk,
A világról, közben hitünkben elmerülünk.
Fák ritkás lombjain átszűrődő, vörösben játszó fények,
Olyanok, mint a templom ólomüveg ablakai... szépek.
A nap már bicegve halad az égbolton,
Persze edzett volt már, az esti menybolton.
Én félve nézem őt a sűrűsödő homályból,
Látom a sötétet, sajnálom, elmegy a mából.
Nap, éjjel biztosan álmodik, holnap is... legyen.
Nekünk, ha süt, derűs, meleg örömet szerezzen…
Vecsés, 2012. április 1. - Kustra Ferenc József
Imára kell kulcsolni a kezet és a hit
Járja át a lelkünket, csendben elmélkedünk,
A világról, közben hitünkben elmerülünk.
Fák ritkás lombjain átszűrődő, vörösben játszó fények,
Olyanok, mint a templom ólomüveg ablakai... szépek.
A nap már bicegve halad az égbolton,
Persze edzett volt már, az esti menybolton.
Én félve nézem őt a sűrűsödő homályból,
Látom a sötétet, sajnálom, elmegy a mából.
Nap, éjjel biztosan álmodik, holnap is... legyen.
Nekünk, ha süt, derűs, meleg örömet szerezzen…
Vecsés, 2012. április 1. - Kustra Ferenc József
