Hajtja vadul fellegeket
Kíméletlen csípős szél,
Jöhet farsang, tavaszváró;
Az úr itt még fagyos tél.

Torkos népség buja tánccal
Temetik már a telet,
Mindegyiknek kijár néhány
Mézes, mázos fánk szelet.

Világszerte népszokások
Csalogatják víg tavaszt,
Tábortűznél harsány kedvvel
Busók űzik a ravaszt.

Hamis az arc, megtévesztő
Maszk mögött a valóság,
De az évszak átlát rajta,
Hiába a turpisság.

Majd ha eljő az ideje,
Téltemető virága,
A jeges dér is felenged
Tavaszt hint a világra.

Hétköznapi pszichológia… lét variációkkal.

Az életszakadékom szélén rostokolok,
Remélem nem szédelgek, csak életre várok…
Az életszakadékom szélén rostokolok,

Jól láttam az aludni menő napot,
Lelkemnek kérek egy kis életsarkot…
Jól láttam az aludni menő napot.

A szakadékból érzem, hogy följött a taktus,
Érzem, hogy olyan az egész, mint a jó pulzus…
A szakadékból érzem, hogy följött a taktus.

Öreg életem, mint látszik, már a szakadék szélén,
Bízok, hogy nem esek le, mert még fájna még a végén…
Öreg életem, mint látszik, már a szakadék szélén.

Boldogságom nem volt, sikerem sem, életem meg ellenem…
Egy védett csak, az őrangyalom! Köszi’ neki, ő volt velem…
Boldogságom nem volt, sikerem sem, életem meg ellenem.

A taktusról mondják, rendbe rakja életet, de ki tud erről eleget?
A taktus a remegő, szédülő lelkemet fegyelmezi, biz’ eleget.
Javasolták, hogy nem éljek bajban, de éljek boldogságos szeretetben.
Igen, ebben nagy igazság is van, de erre az itiner vajon hol van?

Az engemet körülvevő világ, nagyméretű fridzsider,
A sok-sok hideg ömlik rám, jótanács már biz' nem siheder…
Ilyen öregen vajon már mit kezdek bármily' bölcs tanáccsal
Talán még kiélvezem az öregségemet a taktussal…

Pillantás,
Lélek sikítás!
Jó taktus.

Napfény, már
Alvó sorban van…
Jó taktus.

Rám, est dőlt,
Jó tanácsot kösz…
Új taktust?

Vecsés. 2024. november 11. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként a létproblémákról.

Én és a holdvilág, kézen fogva ballagunk az éjben,
Nézek csak körbe, de nem látok semmit, a cél gömbjében…
Nem is tudom, hogy megyünk… mi van élet kézikönyvében?

Látni fákat, házakat, bokrokat, hegyeket,
Így éjjel nem kell elhajtani a legyeket…
Nincs hátizsákom, így a bút, én ölben cipelem,
Ő a legnagyobb teher, én őt fájón viselem.

Mik vagyunk mink, tán' vándorló muzsikus legények?
Lehet, hogy az lennénk, ha bánatok nem lennének…
A lélekhárfa folyton zengeti a húrokat,
Árokparton, most nem is látom a virágokat…
*
Hold, mint kísérő,
Folyton jön, mindenfelé.
Utat világít.
*
Holdfényben látok,
De nyugalom nem kísér!
Boldogtalanság…?
*
Holdfényes vaksötét ölel körül,
Magamhoz is veszem én emlékül…
Sötétet kell szeretnem… örökül…

Vecsés, 2016. április 2. –Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban…

A folyónak kopasz partján
Nincsen őszi lombhullás,
Kanyar nélkül folyik a víz...
Civilizált elmúlás.

Az ember nem jövő káder,
Szabályozhat hatóság;
Képzelt világ itt a sláger,
Virtuális valóság.

Olyan fejlett lesz a holnap,
Lenyűgöző ámulat,
Virágozhat a fejekben
Szabad elvű kábulat.

Ködben állunk...kis-emberek,
Nem lát minket profit.
Szabályzatok megkötöznek,
Ámítanak sztorik.
Módos mágnás pénze pezseg,
Pohár koccan...proszit.
Lényeg az, hogy jól csorogjon,
Nyúzhatják a prolit.

Világ sorsa bűnben senyved,
Rothadása gyorsan erjed.
Rosszindulat széjjel terjed,
Gonoszsága pénzre gerjed.