Rekviem egy téglagyárért

Hajnali
lánc ?csattogás
acélkék lórézuhogás
lónyerítés !
A színek alatt
húrral-szeletelt
vályogálmok
kábult folyosói !

Forgóról a csille
nekiszalad a felkelő napnak
s a sín mellé zuhan
nehéz visszatenni

A reggel ólmos,
az arcokon hűvös a harmat

A gépek, fogaskerekek ,
szíjtárcsák
újult erővel zakatolnak,
s ütemükre lassan
bejáródik a kéz, a láb
s megszokja újra
a csillék parancsát

Az ütközők lapossá verik
a szerelmet s az éjszakai álmot

Az égetők szenet
a kemencések forró
salakot köpnek
szívüket már félig
megette a gyár,
másik felükkel feleselnek

Ó,máglyák ! ti acélossá
tüzesedő földpiramisok
a kemencék boltívei alatt
ti mondjátok meg
mennyit érnek az új házak
s az új világ alapjai !

Fémpalló csörren
forró a tégla és a talicskák
súlya alatt
inog a kihordók lába !
testük párállik
s mire este lesz
verítékük sóként
szikesedik a téglák falára

Bársony éjnek sűrűjében
hold pengéje kaszabol
jöjj táncolj vélem egyet
Tangót játszik a zenekar

Bársony éjnek sűrűjében
Tangót játszik a zenekar
hold pengéje kaszabol
jöjj, táncolj vélem egyet

Tangót játszik a zenekar,
de nincsen hangja, muzsikája
se hangszere se kottája
csak a csend ! csak a csend !
csendül, lázad !
Bársony éjnek sűrűjében
hold pengéje kaszabol
szedd a lábad., gyorsan
járjad, gyorsan fordulj
sebesebben, hogy az ég
kifényesedjen és
kitárt menedéket ádva
hurcoljon egy másvilágra

Bársony éjnek sűrűjében
hold pengéje kaszabol
jöjj táncolj vélem egyet
Tangót játszik a zenekar

Amikor megláttalak
már elindultunk az őszbe
nap sütött még,
délben világoskék volt
az ég
és este
fénylettek a csillagok
de az utak mellett
már szétfújt levelek
hevertek szerte
mert az akácok és a nyárfák
eldobálták mind
a lombjukat

Csókjaidban mégis
minden méz volt !
az éj egy darabja
leszakadt s nevetett .
Ujjaidban száz sebesült
tigris sikoltott
a levegőnk perzselt,zihált,
remegett
s szemedben lobogó
mélységek énekeltek

Azután
elmentél
és arcomra köveket
gurítottak az árnyak
Menekültem
de megtaláltak
Bárhogy lesz
Mégis, mégis várlak !

Tudod ugye? ha becéző szavaid
Ott világítnak a párnám sarkain
a sötét szobában ? akkor elhiszem
a szerelmet. Elragad a képzelet

A pókhálóba bújt mosolypillanat
álmot szőtt és kicsipkézte a falat
S a jelen átpergett mint homokóra
egy másik, magasabb dimenzióba

A behúzott függönyön át kacsintott
majd gyorsan belopódzott a vágy. Táncolt
A keringőjét járta szakadatlan
Nem fáradt, - ébren találta a hajnal

Mozdulata egy pillanatra megállt
Még a zene is suttogóra váltott
S a kották violin kulcsa magába
zárta ? örökre ? szerelmünk dallamát

Két vers

1.

Füvekkel, fákkal mérem magam
Csak ezért nem vagyok hontalan
Csak ezért nem vagyok árva
Majd angyalok visznek a másvilágra

2.
Kellene már egy új szerelem
lánggal lobogó, fényes !
Bolond az aki hisz nekem
Vígyázz ! Meg ne égess !