Dióhéjba sűrített világom: színes selymek, illatos virágok.
Csengő hangod, szikrázó gyémántok, fényes hajad, tüzes harmatok,
Nefelejcs virága, türkiz nőszirom, pillangóvirág, mohos cédrusok,
Csipkés fátyol, hófehér oltalom, húsz múló perc szépségét őrzi,
Forró, fényes csillaggá vált, a Nap és Hold kíséri útját a menny felé,
Neve: Boldogság!

CSODÁS VILÁG
Írta: Poór Edit

A világ száz csodája vár reád,
Csak légy készen reá.
Lelked ragyogjon tisztán, mint a fény,
Szíved hordozza szeretetet, mint erényt.
Legyen erősebb hited mindennél,
Az Úr útja áldással teli remény.
Oly csodálatos e világ,
Igazabb, mint egy mesevilág.
A lélek dimenziójában,
Te irányítod sorsod.
Isten, Atyaként felügyeli dolgod,
Áldásával harmóniába vagy boldog.

A fájdalom olykor
Lélekbe fúró lehet
De erősnek kell lenned
Hogy magadat tartani tudd.

A fájdalom nem ismer határokat
Mindig csak te érzed úgy, hogy ismer
De ha észre veszed magadat,
Tudni fogod, hogy ez csak védelem a számodra.

Elgondolkodhatsz rajta,
Van e bárminek is értelme
De ha nem próbálod meg
Soha nem tudod mi lett volna ha.

A fájdalom oly szúró érzés
A fájdalom oly folytogató
De torkod szakadtából üvöltve
Se tudod elmondani mit érzel ilyenkor.

A fájdalom ugyan megerősít
De az addig lejárt utad kimerít.
A lélek olykor feladná,
De a szív inkább megpróbálná.

Ki érzi ezt az oly szorító érzést
Ki ismeri mikor a fájdalom csak legyengít
Ki az kinek a tűrőképessége oly nagy
S ki az ki inkább feladja?

Csak nézz magadba
Te hova tartozol?
Szíved mit mondd neked?
Na és az eszed?

Te kire hallgatsz?
A szívre ki fájdalmasabbá teszi a világot?
Vagy netán
Az eszedre, ki hazugságból nyújt falat?

Jól gondold meg
Hogy a szív szavára hallgatsz e
Vagy inkább az ész szavára
Amivel megtagadod saját magad.

Érints meg valahol ott, hol
két bordám közt lelkem honol.
Érintsd meg a fájdalmat, a békét,
a bosszúvágyam, és annak végét.

Azt akarom, érezd, miként véred cseppje
ajkamról ingujjadra cseppen le.
Érezd, hogy érzeted vérez be,
az ész mondaná, de a szív cselekedne.

Érintsd meg nyakamon az ízed,
ott, hol a világom súlya pihen,
és kérlek, szólj, hogyha már sok
az, amit rólunk gondolnak mások.

Megosztanám az igát, hadd
vigyük ketten, ketten a világ ellen.
De oh, Istenem, csak add,
hogy hazudnom ne kelljen.

Belehazudlak az életembe, csak
érints ott, hol a vágyak vannak
eltemetve mélyen, és én majd
elhiszem, hogy mi egymásnak
vagyunk teremtve.

Mezítelen öböl nyugszik válladon,
forr benne egy lehulló könnycsepp,
és el kell hinned nekem, tudom
hogyan lehetne könnyebb
a holnap.

Szerelmet hazudik a szád, érzem
amint borban ázott leheleted belélegzem.
Üresen cseng a hang, árnyék színű sátor,
vihartépte lelked megpihenhet nálam, Ámor.

MÁTRAFÜREDI KÁPOLNA
Írta: Poór Edit

Ó, gyönyörű kápolna,
Oly vonzó barokk stílusa.
Park közepén emelkedik,
Keresztelő Szent János nevét viseli.
Áldásos tiszta légköre,
Érződik szentek itt léte.
Kápolnával szemben Jézus keresztje,
Harangszó szólít a misére,
Alázat, szeretet kíséri a hívőt be.
Méltósággal jelenik meg az Úr,
Kísérik őt angyalok szolgálatul.
Megtelik a kápolna,
Tiszta érzés világával,
Bent ülő hívőket tölti fel,
Isten utáni vággyal.
Véget ér a mise,
Lelkek imádsággal telve.
Angyalok serege,
Kísér az úton hazafele.