Öregségemről… ez most vízióm?

Hmm… lehet, hogy őrült vagyok, mert öregen is reménykedek?
És még, ezt is titokban teszem, mint a kicsi gyermekek?

A
Remény
Állandó.
Vagy te idős,
Vagy apró gyermek.

Nem
Merem
Reményem
Felfedni. Még
Őrültnek hisznek!
*
Miért nem akarom észrevenni, hogy a halál már itt kaszál,
Miért nem hallom, hogy a túlvilágról a visszhangom visszaszáll?

Szól,
Hangom!
Senki sem
Hallja. Menni
Még nem akarok!
*
Tényleg őrült vagyok? Ne fáradjatok, én ezt, régen nem tagadom!
Minek, ha ilyen öregen, már nincs kezemben semmilyen hatalom?

Ha
Őrült
Is volnék,
Így öregen
Nincs elég erőm.

Már
Szenil
Lettemre,
Így öregen
Nincs elég erőm.
*
Rongy életemben mindig az illúzió-pillangókat kergettem
És rongy ember lehettem...soha semmiben nem volt, semmi sikerem.

Csak
Álmot
Kergettem,
Létem hitvány.
Siker elmaradt.
*
Boldogság? Röhej! Nekem, szemből fel, csak a mesékben csillant,
Pedig ez volt vágyaim forrása, de csak a ködben villant.

Mi
Az, hogy
Boldogság?
Az létezik?
Hiú ábránd volt.
*
A bánat, az aztán kitöltötte létem, mint vörösbor a hordót,
De főleg disznótrágyával, mint tenyészmalacok az egész akolt.

Bú
S bánat,
Az volt, mint
Tengerben víz.
Csakhogy nem, elnyelt.
*
Hinnem, már nincsen is miben, és megöregedve már nem tudok
Szeretni? Nincs kit, nincs mit… meghalni vajon, nyugalomban fogok?

Hit?
Elszállt,
Nincs miben.
Szeretni? Nincs
Kit s mit. Béke lesz?

Nincs
Miben
Hinnem. Nincs
Kit szeretnem.
Békét kaszás hoz.
*
Mesélik, hogy a kárörvendő halál, majd kárörvendve nézi az utolsó perceket,
És kimondottan élvezve hallgatja majd, az utolsó, mámortalan leheleteket…

Vecsés, 2017. március 11. – Szabadka, 2017. november 21. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe: ,,Van-e még remény?’’

Víziós eszmefuttatás

Végre megjött a sötétség, őt én nagyon várom,
Hogy teljesen alám kússzon, az nagyon is álmom...

Őt
Várom,
Kívánom!
Sötét ölel...
Oly’ édes álom.

Sötétség... csendben
Ölel, majd belém merül.
Mily’ édes álom.

Sötétség honol, csak őt várom,
Teljesítse vágyam, csupán arról álmodom.
*

Eddig én őt nem láttam de, mesélték, tudtam, hogy van!
Fény nélküli dicsősége már megjelent álmomban.

Ó,
Mily' szép
Álom volt.
Hogy van, tudtam,
Szememnek titok.

Szememnek talány,
Létezéséről tudtam.
Járt már álmomban.

Szememnek még talány, létezéséről halottam,
Álmomban róla álomszép képet alkottam.
*

Ideért, de csendben, mert a csend hangja tőle ered,
Nappali fényben ő egyszerűen nem lehet veled.

Ő
Este
Jön, csendben.
Nappal, velem
Látni nem lehet.

Csendben érkezik,
Hajnalig marad... Velem
Napfényt nem láthat.

Est csendjével, hozzám simul.
Velem látni nappal lehetetlen, virradatra elvonul.
*

A nyirkos, esős este, vele együtt hatol a létbe,
Eluralja az agyamat, a nagy világmindenségbe.

Jön,
Vizes.
Létembe
Kúszik. Elmém
Vész... mindenségben.

Hűs-est nedvével,
Lopózik életembe.
Eszem rabolja.

Esőtől párás levegővel, lopakodik lényembe,
Ép eszem, szerteszáll a világegyetembe.
*

Hullócsillag átsüvít a vaksötét éjszakán,
De, fénye gyenge, nem változtat lelkem évszakán.

Gyér
Fény(e)
Oson, nem
Hoz változást
Lelkem őszében.

Csillag hull alá,
Sötét éjben, fénye gyér.
Lelkem magányos.

Eget hasít csillagom, sötét égen,
Fényhomálya nem hoz változást létben.
*

Szavaimat hallom csak, konganak a vaksötétben,
A macskakövön ló pata csattog, a messzeségben.

Szóm
Visszhang!
Hozza! Bong!
Paták hangja
Hallik távolból.

Bús hangom-hallom.
Paták zaja csendet tör…
Messzi távolban.

Hallom... sötétségben búg sóhajom,
Paták zaja távolból közeledik, szellő szárnyakon.

Vecsés, 2016. augusztus 11. – Szabadka, 2017. szeptember 5. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, hozzá az apevákat, haikukat és a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit: A vegyes rész címe ,,Elérhetetlen álom’’!

Láttam sörét éjjben napsugarat.
Láttam víz alatt szállni madarat.
Láttam pocsolyában tengereket.
Láttam a föld alatti hegyeket.

Éreztem a fájdalmat a szépben
Reménytelenséget a reményben.
Éreztem szomjat a tó vizében.
Sok apró darabot az egészben.

Nem kábulat szülte a képeket.
Sem a lehetetlen érzelmeket.
Most dúskálunk a csodákban.
Egy furcsa ironikus világban.

Öreg a Hold, de köröz,
A Föld körül megmérköz
A gravitációval,
Mint a köldökzsinórral.

Van nekije oly' sok arca,
Középkorban félték vala.
Ha Nap nem süti nem látszik,
Éjszaka meg előbújik.

Szép időben vigyorog,
Körülöttünk kóvályog.
Alakját megmintázták,
Létét sokszor megírták.

Éjszakai sétákon,
Amit látunk holdvilágon,
Azt láthatjuk, mit enged,
Nélküle mereszted szemed.

Van még zöld török félhold,
Nők nyakában arany félhold.
Sós kifli, mint a félhold,
Holdtölte előtti félhold.

Ember járta a felszínét,
Elvesztette a rémségét,
Lakni nem lehet rajta,
Olyan kies a tája.

Holdtölte dagályt duzzasztja,
Éjszakát fénnyel árasztja.
Szerelmesek együtt nézik,
Sátánisták együtt félik.

Innen is látni felszínét,
Árkát, völgyét és a hegyét.
Napsütésben elbujdosik,
Éjszaka meg előbújik.

Budapest, 1997. április 9. – Kustra Ferenc József

Legyen titkos ölelés: Manyi!
Szerelmes legyen és négykarnyi!
Érezném testedet,
Élvezném lelkedet!
Szorosan, karodba simulni...

Igen, ölelj titokban Sanyi!
Úgy fogok öledbe omlani!
Rázd fel a lelkemet,
Ébreszd fel testemet!
Karodban aléltan pihenni...
*
Bűnös gondolatra zsibbadnék,
Veled, csak együtt lélegeznék.
Tarkóm simogatnád,
Élményt beleadnád...
Illatodtól megrészegülnék...

Égnék, érzelemtől tikkadnék
És szívdobbanást méregetnék!
Hajam csókolgatnád,
Lelked nekem adnád.
Őrült vágyadtól elszédülnék!
*
Fák árnyéka megszűnne, Manyi!
Nem engedném el, mi négykarnyi...
Kéne, szívdobbanás,
Lélek... lenne csodás.
Szünetbe kávét iszogatni...

Rám borulna világom Sanyi!
Nem engedném el, mi négykarnyi...
Álom, elolvadás,
Közös szívdobbanás.
Ígérd meg, nem fogsz rágyújtani..

Vecsés, 2019. február 9. - Veresegyház, 2020. augusztus 8. - Kustra Ferenc József – romantika, szerelem, LIMERIK csokorban. A páratlanokat én írtam, a párosakat meg szerző-, és poéta társam, Mészárosné Maya.