Mielőtt még a hideg télbe érek,
hadd mondjam el, hogy mit jelent nekem,
minden pillanat, melyet veled töltök,
és ez az érzés sose múlik el.

Minden mosoly, mely arcodról sugárzik,
oly nagy örömöt jelent énnekem,
hogy széppé teszi e hervadó világot,
s úgy érzem: szinte hazaérkezem.

Mielőtt lassan elhalna a hangom,
hadd kiáltsam ki ezerszer, ha kell,
átmennék érted tövisen, szilánkon,
hogy hűvös estéken melletted legyek.

Tűnődöm: vajon szeretsz e még engem
oly forrón, ahogy én is szeretek,
s éjszakánként, ha álmaidban látsz még,
suttogva mondod e, a nevemet?

Néha még érzem csókjaidnak ízét,
mely oly édes, mint az aranysárga méz,
aztán eltűnik álmaim ködében,
mint porszem, amelyet felkavar a szél.

Messze vagy már, s az emlék egyre tompul,
de te csillag vagy álmaim egén,
mely elkísér engem egészen a sírig,
mert én senkit így nem szerettem még.

Egyszerű ember volt nagyapám,
nem ismerte a nagy világ.
Fejét kérges kezére hajtva,
nézett fel a fénylő napra.

Ő volt társa és ellensége,
tőle függött a vetése.
Ragaszkodott ő földhöz, röghöz,
minden apró göröngyhöz.

Örökké arról mesélt nekem,
milyen lenne az életem,
ha nem lenne nekünk itt a föld,
amin eddig annyit gürcölt.

Az élet akkor nem ér semmit,
nem szedhetnénk akkor krumplit.
Mondta nekem az én nagyapám,
hittem is neki bizonyám.

Egyszerű ember volt nagyapám,
nem ismerte a nagy világ.
Mikor végleg lehunyta szemét,
a földjén nyugtatta kezét.

A föld, a rög, mit úgy szeretett,
már semmi mást nem tehetett,
csak befogadta őt magába,
eggyé váltak a halálba.

Anya ölelj át, kérlek! Fázom,
oly gyönge még a kis kezem,
hisz még most jöttem erre a világra,
egyedül nem megy semmi sem.

Olyan jól esik hozzád bújni!
Ha itt vagy, nem fáj semmi sem!
Pici szívem oly nagyot dobban,
amikor itt vagy én velem.

Anya! Vigyázz rám! Őrizd az álmom!
Engedd, hogy melletted legyek!
Takarj be engem, hogyha fázom,
meghálálom, ha nagy leszek.

Ez a világ nem az én világom,
nekem itt már minden idegen,
mi tegnap még szép volt mára már álom,
önmagamat már sehol sem lelem.

Tegnap még hűs szellő simította arcom,
míg ajkaimra lágy csókot lehelt,
most üvöltő szél fúj, mely lelkembe mardos,
sebeimet tépve fel szüntelen.

Ez a világ nem az én világom,
oly gonoszak itt az emberek,
szívükben már nincs segítő szándék,
régen kihalt már a szeretet.

Felnézek az éjszakai égre,
az égbolt most olyan bársonyos,
sötétjében fényesen ragyognak
új reményeink, a csillagok.

Nők nélkül a világ elképzelhetetlen.
Kolostori létet, jaj, ne is említsem!
Már Ádám is tudta: Éva csodálatos,
S Édenkert árán is nagyon ajánlatos.

Gondoljunk Heléna bűvös szépségére -
Visszanyerésének Trója lett a bére.
Hősök ontott vére fűződik nevéhez.
Költői ihletet ma is engedélyez.

A szebbik nemnek is adatott hatalma.
Nagy Katalinnak így híres volt uralma.
Saloménak tánca fejjel lett fizetve.
Antonius veszte Kleopátra tette.

Minden értelemben nő a férfi mása,
Akár a győzelme, akár mint bukása.
Mindezt én őszintén, nyíltan híresztelem,
S nőknek csodálatát íly mód ünnepelem.