Felfegyverzett eszmével
Nézte a világot,
És félelmetes serege
Elszánt szívvel csatázott.

A római birodalom
Reszketett tőle.
A világ történelmében
Örökre lett beszőve.

Az egész Közép-Európa
Volt dicső birodalma,
Bizánc leverése után
biztos lett az uralma.

Csak Róma előtt állt meg
A pápa kérésére.
A kereszt hatalmának
Csodás intésére.

Rővid volt uralma,
mert végül meg lett csalva.
Csalfa felesége
Rútul cserbenhagyta.

Tőrnek pengéje
Hatott a szívébe.
Hamar elvérzett,
Ez lett gyilkos vége.

Halála után
Eltűnt birodalma.
Már csak emlékezetben
Maradt meg hatalma.








 

Leállítottad-e a világot,
s feladtad-e bajait?
Érezted-e szíved tüzét,
s arany árnyalatait?

Hátrahagytad szeszélyeid,
s kidobtad a törmeléket?
Szembenéztél a világgal,
de nem szenvedtél veszteséget?

Tükrözted-e a világot
mely tisztán visszaverődik,
é érezted-e teljességét
hol minden egybefűződik?

Ügyetlenül evett,
és leette magát,
gyakorta megbotlott,
és néha bepisált.

Rossz volt a hallása,
és már alig látott.
Láttál-e már ilyen
rút kutyavilágot?

Felesége szidta,
vagy sírva menekült,
míg szegényke vakon
s süketen csak ült.

Egy öröme maradt,
hű és vén kutyája,
mely lábánál feküdt
és tovább is imádta.

Nyissátok a kaput!
Engedjetek be,
mert ha nem,
háború lesz belőle!

Nincs semmi
közöm hozzátok!
Én szebbnek
látom a világot!

Mint szabad
ember születtem,
de vasba vertek,
s engedtem.

Most követelem
összes jogom.
Kihirdetem
akaratom.

Amit teszek,
én gondom.
Csillogjon
szép világom!

Feketül az ég, vihar jő, körben, sok száz kutya ugat,
Nekem ők ezzel mutatják meg… követendő utamat?

Sötétben nem látó, vaksi szemre nem jön álom?
Álmatlanul és idegesen fekszem az ágyon…
Felkelek, kinézek az ablakon, nap utolsó sugarai
Belevesznek földig lógó esőfelhőkbe… lét sugarai?

A kutyák ugatása átcsap, veszett falkavonyításba,
Ez a lelkemben lecsapódik… fény utáni visításba.
Mi legyen, menjek ki egy kutyaólba, nem leszek egyedül?
Most, akkor induljak? Mi lesz, ha a kutya is szembeszegül?

Ablakon be... vakító villámfény, lelkem megállt... visítani,
És lám, csak fény kellett, mert a kutyák is megszűntek vonyítani…

Takarják felhők napot, miért takar néha mindent sötétség?
Csillagtalan és holdfénytelen égbolton reménysugár se ég?
A csillagos ég sem teljesíti folyton a kívánságokat?
Van, hogy egyáltalán nem lehet valóra váltani álmokat...

Vecsés, 2015. március 10. – Kustra Ferenc József