Európai stílusú haikuban…

Szekérzörgés és
Állatbőgés zsivaja.
Falusi lárma.
*
A heti vásár.
Árusok, zöldség, csirkék.
Mozgó, tarka kép.
*
Több jó ízlés
És tisztesség van dzsungelben.
A modern nép prűd.
*
Sok-sok szúnyograj!
Hihetetlen mennyiség!
Folyton támadnak!
*
Révész és halász
Csónakot ad bérbe.
Ez megélhetés.
*
Hancúrozni a
Mély folyón a csónakban…
Vizi baleset.
*
Szomorú dallam,
Szomorú melódia.
Sirató ének.
*
Parti nádasban,
Sok szárcsa rikoltozik.
Boldogság dala.
*
Vérszívók hada.
Petéknek embervér kell?
Pukli, viszketős…
*
Kavicsos sétány
Vezet a domboldalra.
Kis fa-nyaraló.
*
A domboldal is
Mintha szúnyogból lenne.
Nincsen segítség.
*
Zizegve támad,
Sok zizegés, morajlás.
Ügyes. Menekül.
*
Naplemente sem
Akadályozza őket.
Szúnyogrohamok!
*
A naplemente
Után, szabad játszani!
Tábortűz buli.
*
Vizi madarak
Rikoltva cikáznak fent.
Távoli harangszó.
*
Rőzseszedéssel
Kezdődik a tábortűz.
Égig érő láng.
*
Recsegve és a
Száraz rőzse, szikrát hány.
Lángnyelv fellobban.
*
Felhőtlen este,
Szívélyes a sötétség.
A tűz visszfénye.
*
Égő fa pattog,
Égben, ragyog, sok csillag.
Nyugalmas béke.
*
Agresszív szúnyog,
Szemtelenül üldöző!
Gyötrő támadás!
*
Ezek itt éjjel
Is látnak és támadnak.
Tűz közel segít.
*
Míg kicsi a láng,
Átugrálni… az tűztánc.
Nagy társasjáték.
*
Egy vízi madár
Megijedve felébredt.
Rikoltva suhan.
*
Szilajütemű
Dalok, boldog nótácskák.
Léleküdítés.
*
Parázs mellett a
Nótázás, éjjelig tart.
Reggel álomkór.
*
Mikor fa leég,
Vörösen izzik parázs.
Zümmögő kórus.
*
Parázsszemek is
Kezdenek hunyók, lenni.
Már kis pillantás.
*
Pici pillangók
Kergetőznek hajnalban.
Napfelkelte jő.
*
Szúnyogtámadás
Már kora hajnalban is.
Nincsen segítség.
*
Ébresztenek a
Csicsergő madaraink.
Udvari fészkek.
*
A napfelkelte
Citromsárgán pompázik.
Korán ébredés.
*
A nap szúnyogék
Üldözésével indul.
Ennek nincs vége.
*
Szúnyogok hada,
A hely sajátossága!
Szúnyog özönök.
*
Rövid nyáron kell
Szaporodnia. Vér kell!
Melegvérűé…
*
Másnap reggel nap
Ont perzselő tűzkévét.
Új nap kezdődik.

Vecsés, 2015. június 22. – Kustra Ferenc József - A kirándulásos hétvége, 1917.- ben történt Szibériában. Megírtam, egy akkor volt hadifogoly túlélő, magyar katonatiszt visszaemlékezése alapján.

Lassan ballagott az erdőn, réten át.
Szomorkásan köszöntötte a világ.
Ködköpenyébe burkolódzva néz körbe.
Bokrok köszönnek rá a csendes őszre.

Megjött, a nyárra színes fátylat vetett.
Bús felhőkkel borítva be az eget.
Pillantása rozsdát vet a levélre.
Sárgás színek költöznek a vidékre.

Megrázza szép fejét a büszke tölgyfa.
Levélkoszorúját földre hullajtva.
Meghajolva köszön az ősznek a nyár.
Eljött az idő, hogy ő távozzon már.

Emlékezésről…

(Senrjon duó)
Nagyon izzadunk hőben,
Mint muraközi fuvaros-ló.
Sörgyári munkás.

Sörgyár, nem sarkvidéki,
De majd hűteni kell söröcskét.
Sör… sok kedvelő.
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Öreg fánk lombja, udvari hőben néha rezdül,
Alá is ül mindenki, ki hő elől menekül…
Öreg fánk lombja, udvari hőben néha rezdül.

Öreg fánk lombja alatt, van, aki beszélget,
Van, ki karosszékben elhorkolja lényeget…
Öreg fánk lombja alatt, van, aki beszélget.
*
(HIAQ duó)
Bobikánk nyelve lóg,
Kutyus lihegésétől, ráng’.
Bobi fáradtan néz.

Bobikánk velünk van,
Jó neki, mert ő nem izzad.
Együtt hűsöl család.
*
(Senrjú duó)
Férfiak fröccsöt
Kortyolnak… hideg szóda!
Más, hideg teát.

Hidegtől többek
Izzadnak, nagy pihegés.
De ha, ez ízlik…
*
(Bokorrímes duó)
Kicsik homokoznak és egyszer össze is vesznek
Homokvárak, összesen hány tornyúak legyenek…
Némi perpatvar, de aztán már szót is értenek.

Bobikánk feláll, és homokozó mellé fekszik,
Milyen rendes, kicsiket megvédeni törekszik…
Fekete szőre van, gyötri a meleg… lihegszik.
*
(10 szavas duó)
Alkonyodás közelg’, fény, mint bíborvarázs, elterül,
Égi hamuparázs, végül besötétül…

Így nap végén jő homálypillanat,
Ég parázsló fényén, lassú hervadat...
*
(Sedoka)
Esteledik már,
Nem enyhül, kutya liheg.
Hőség, mindenkinek sok.

Még lesz itt bogrács
Főzés, estebéd gyanánt.
Hőség, mindenkinek sok.

Vecsés,2017. július 1. – 2021. július 7. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Árnyas terasz alatt, fon a lány.
Mi járhat fejében, az csak talány.
Most kósza szálak eggyé válnak.
Kéz, és láb ősi ritmust járnak.

Mint misztérium, olybá tűnik.
Az idő sodra tán megszűnik.
Egy varázslatos pillanatra,
visszafelé forog a rokka.

Eszébe jut egy vidám tavasz.
Mikor még fényes volt a terasz.
Kedvese járt rajta peckesen,
és rá mosolygott kedvesen.

Ma messze van tőle a párja.
Távoli harcmezöket járja.
Vitézül harcol a hazáért.
Mit meg nem adna csókjáért.

Hogy sejthetted volna
azon a vidám éjszakán,
Hogy a Francia udvar csapda,
és veszteni fogsz pár év után?

Púderozva és locsolva,
a fiatal arcod ragyogott,
de tudtad-e hogy minden
hamisság felé mutatott?

Kellemes kocsikázás,
az élet csupa szeretet,
szíved gyorsuló dobbanása,
s egy gavallér ki nevettet.

Néhány királyi gyermek
mely anyaságod bizonyítja,
és gyanúsított szeretők,
kik apaságukat biztosítja.

És mikor a guillotine árnyékában
a rövid múltra gondoltál,
hogy mi is volt az élet,
és mi volt amit megbántál?

Talán a királyi protokoll
csak gyerekes játék volt,
s most itt a rideg valóság
mely sajnos csúnyán megcsúfolt.

Nem szabadott volna mondani
hogy kinek nincsen kenyere,
az úgy oldja meg bánatát
hogy kalácsot egyen helyette.


Némely űgyröl jobb hallgatni,
mert talán jobb etikett.
Szegény frivol kis királyné!
Szegény Marie Antoinette!