Ne sírjatok, ha nem leszek már,
hisz én ott is úgy féltelek,
ahogy egy anya karját kitárva
gyermekét védi, kit szeret.

Minden hangban, és megmozdulásban
valahol mélyen ott leszek,
mindaddig, amíg emléketekben
homályos képem feldereng.

Ne sírjatok, ha nem leszek majd,
hisz a fényképen ott leszek,
s arcomon épp úgy sugárzik majd
fényképről is a szeretet.

Tudom: az élet gonosz néha,
s fáj, hogy nem leszek veletek,
de tudnotok kell, hogy minden időben
ti voltatok a mindenem.

Ne sírjatok, ha nem leszek majd,
az élet megy tovább, nélkülem,
s gyermekeitek szemébe nézve
épp úgy sugárzik szeretet.

S addig, ameddig itt leszek még,
úgy szeretlek, és féltelek,
mindaddig, míg az idősíkon
átlépve, egyszer elveszek.

Ma éjjel szerelmes szavakból
szövök szép álmokat neked,
ma éjjel füledbe suttogom majd,
milyen szép ez a szerelem.

Ma éjjel mindent tőled várok,
a bársonyos ízű csókokat,
ma éjjel addig szeretlek majd,
míg ébren nem ér a pirkadat.

Ma éjjel minden ölelésben
érzed, mennyire olvadok,
hisz minden nélküled töltött percben
úgy érzem, kicsit meghalok.

Ma éjjel nem számít semmi
csak te! S míg itt vagy velem,
nem érhet minket semmi rossz,
hisz őrizzük egymást éberen.

Egy kéz csak, de mikor megsimítja,
s átöleli a vállamat,
olyankor megszűnik minden gondom,
s édes lesz minden pillanat.

Olyankor megáll az idő, és már
nem számolom a perceket,
valahol másik dimenzióban,
álomvilágban létezem.

Ott, ahol nincsen semmi bánat,
csak a végtelen szeretet,
amelyben én is újra élek,
hiszen annyira jó veled.

Ötvenegy év, de nem bánok semmit,
s ma is ugyan úgy gondolom,
akkor voltam csak igazán boldog,
mikor még kicsik voltatok.

Amikor egyszerre mind a hárman
félve, karomba bújtatok,
mintha az égig emeltek volna
hófehér szárnyú angyalok.

Ma is szeretlek mindhármatokat
s tiétek minden sóhajom,
Amely az éji szellő szárnyán
áramlik be az ablakon.

Szeretlek titeket. S Őt is épp úgy,
bár tudom: nem lehet velem,
mégis hozzá száll minden álmom,
s bármi is jöjjön, szeretem.

Mint a kertemben nyíló rózsák,
amelyek szirmot bontanak
édes illattal, elbódított
Épp úgy, egy röpke perc alatt.

Ha tehetném, szívem négy darabra
osztanám széjjel köztetek,
hogy egyformán áradjon mindőtökre,
a szívemben lévő szeretet!

Talán, ha egyszer az idő múlása
begyógyítja a szíven szúrt sebet,
a fájó emlékek halványabbá válnak,
még a levegőt is másképpen veszed.


Nem fáj a szíved minden dobbanástól,
s messzire oszlanak majd a kételyek,
amely benned él, s kínzó fájdalommal
fel- feltépi a hegedő sebet.


Melyet most érzel, s bánatod táplálja,
s nem is érzed, hogy én is féltelek,
hiszen szeretlek! S minden imádságom
teérted szól, és téged védelek.


Szeretnék neked sokkal többet adni,
de kincseim nekem sajnos nincsenek,
csak szeretet, amely olyan mélyről tör fel,
hogy megremegteti minden ízemet.


Nem vágyom mást, csak néma pillantásod,
amely elárulja, hogy te is szeretsz,
s érezni tudjam minden sóhajtásban
mennyire fáj, ha nem vagyok veled.