Rég volt,amikor megszülettem,
és a rideg élet felnevelt.
De mégis hogy,milyen áron?
Már nem tudom,de nem is bánom.
Eddig voltam szép,és jó,
ravasz,öszinte és hazudozó.
De felnőttem,bár örök gyerek maradok,
a szívembe vagy épp a lelkembe,már magam sem tudom.
Bár voltam fennt,és nagyon mélyen lennt,
mégis sokat jelentett nekem minden másodperc.
Komor,mégis tüzes,és illatos,
a finom rózsillatát az orromba is érzem,
és tudom,akármi is lesz velem,már el nem vérzem.

Esélyeink egyformák,
nem vagyunk mi rabszolgák!
Szabadoknak születtünk,
ám kicsit eltévedtünk.

Gondolkodtak helyettünk,
sekélyes lett életünk,
mi helyettünk álmodtak,
reánk őrként vigyáztak!

Volt csak kötelességünk,
álmodozni nem mertünk,
gondolkodás eszközét
agyunkból kiszerelték.

Mostantól ez másként van,
gondolkodó agyunk van,
eszünket visszakaptuk,
néhányan már használjuk.

Használd Te is, van mire,
gondolatod ereje,
gazdaggá tesz, meglátod,
ha
teremtőként használod!

Elolvadt a régi hó,
tudatos gondolkodó
lettél, éljél hát vele,
láss neki és fogj bele!

Merj álmodni és hinni,
örök lénnyé fogsz válni!

Te velem szemben, én szemben Veled,
megigéz engem a tekinteted.
A szíved igaz, mindig hű marad,
tiszta vagy belül, lelked rám tapad.

Szemed, s a szemem egymásba néznek,
összeakadnak a tükörképek.
Szememben vagy, s én a szemedben vagyok,
könnyeket csalunk, ők oly boldogok.

Nevetve hullnak, arcok pirulnak,
ajkunkon mosoly, összesimulnak.
Szorosan ölelsz, visszaölellek,
összetapadnak a tekintetek.

Te vagy a tükröm, magamat látom,
én a Te tükröd, maga az álom.
Egy, s ég, mi köztünk sohasem szakad,
Mi Egyek vagyunk, s ez így is marad.

Elrepült az angyal, ki megvédett engem,
elbúcsúzott tőlem,nem kevés szerettem,
elrepült az angyal, ki vigyázott a szeretteimre,
mért mindig a szeretteinknek kell el mennie?

Erre nincs válasz, nincs válasz senkinél,
de a szeretet, az erősebb bárminél,
mert a szeretet legyőz, bármilyen rémálmot,
nem teszed jól,ha a szeretet szétvágod.

Elrepült az angyal, ki békességet hozta,
a bánatot,és a félelmet, meg gyorsan el lopta,
elrepült az angyal,ki legyőzte a rosszat,
és a rossz embert, a jó dologra szoktat.

Elrepült az angyal,és hozza a szeretetet,
minden szereted ma este,álmaidban veled lehet,
gyújtsunk egy gyertyát,az eltávozottakért,
emlékezzünk meg rájuk, maradjon meg egy kép.

- Magadra vigyázz!
- Értem ne aggódj!
Sokáig nézlek, búcsúzunk.
- Ég Veled!
Te még mindig integetsz.

Megyek, - de minden lépés nehéz,
súlyt aggattak lábamra.
Léptem lassul, visszanézek,
hogy látlak-e még?

Te felém nevetsz,
s biztatom magam.
- Menj tovább!
- Vissza ne nézz!

S aztán ismét visszafordulok,
és karomat lengetem.
Mosolyom eltorzul,
a könnyem megered.

Megyek! - Jaj pedig, ha tudnád
mily kín gyötri szívemet,
ahogy távolodom
arcodat már elmosódva látom.

Már hangosan zokogok!
De jó is, hogy ezt már Te nem látod.
Sokáig állsz, s nézel felém,
talán sírsz Te is Kedvesem?