A Tarna-parton sétálok egymagamban,
Szívemben tombol, zúg a hóvihar!
Sóhajom száll fel a magas égre,
könnyezik szívem, s velem sír a táj.
Mert ez a cudar élet kemény, levadássza népem!
Ajándékcsókjában keserű a nyár.

Tarna partján sétálok bús magányomban
Ködös reggelen, hószínű bánatomban.
A világon nincs szebb az én magyar hazámnál!
S mit érek én költőként a Tarna parti tájakon.
A magas Mátrát nézem, s elvakít a hó.

Elmerengek múltunk szép emlékén,
Hol árván maradt, szél-tépett tanyákon
Cigányainkkal tanyáztam rég.
Tábortüzeinknél szép, barna lányok táncot jártak,
Hegedű és bőgő hangja bezengi a kies tájat.
S én sétálok egyedül a falum peremén.

ReménySzenvedés

Úgy szeretnélek, oly boldoggá tenni,
S minél több időt temelletted lenni!
Mert ha te boldog vagy, még boldogabb vagyok,
Temelletted én, az is maradok!

Jó veled ezt én nem tagadom,
De miért kéne tagadni? Nem is akarom!
Szívem lángra gyúl, lángja magasra tör,
Melletted a bánat többé nem gyötör!

Szeretlek én téged, mint még senki mást,
Karod átölel, mint egy védő palást.
S ha te boldog vagy, még boldogabb vagyok,
S melletted én az is maradok!

Furcsa ez az Est,
Hisz nem vagy velem.
Forgok, bámulok ,
S várom a Reggelt.
Hideg Est, Sötét Nap,
Szerelmünk kevés, hisz Este van.

A Nap bújik, az út zenél,
Dolgos ember útra kél.
Halott ember éled már,
Közel a Reggel, Várom Már!

Tálalj anyám amit tudsz,
Nehéz a sorsunk ne búsulj!
Tüzelő meleg nyomja fejem,
Nehéz munka...ott a helyem.

Finom vacsora üres tál,
Ez a Nap is elment már.
A Nap eltűnt a Hold ragyog,
Síri csend az utakon.

El múlt a láng ,s szenvedek,
Haldoklom ,s nem vagy velem.
- Kérlek várj ,s ne add fel !!!
- Ha jön a Reggel új nap lesz !!!

Várok én de hiába,
Dolgos ember munkába.
Szakadó eső nyomja fülem,,.
Hiába alszok, Nem vagy velem...

Alszom vagy álmodom?
Ha ez álom, Úgy hagyom!
Hiába a Hold, hiába a Nap,
Ez az álom már Örökké Tart...!

Lakik erre egy Napsugárfiú.
Amikor először találkoztam vele, csaknem elgázoltuk.
Nem nézett se jobbra, se balra, csak örült.
Örült a fáknak, a napfénynek, a hőségnek, a kék égnek.
Mi pedig találgattuk, hogy mit szívhatott.
Napsugárfiú sudár, vékony, borzas szőke haja az elemek játékszere.
Ujjaival dallamokat zongorázik a levegőben.
Mosolyogva dobja ki az elhagyott szemetet.
Dr. House betegséget keresne rajta, mert a boldogság manapság kórság.
Mégis, talán közülünk egyedül ő egészséges.

Nekem ez a hazám!
Itt hallják halkuló hangom,
szavaim értik is talán.
Itt ölelt fáradt ölébe,
tanított igaz szóra,
imádságra anyám.
Ide tartozom.
Őseim emlékei
erre vonulnak éjszakánként.
E tájon vágtat
ifjúságom szilaj-vad
csikója, rázva sörényét.
Itt, ahol élek, e határ-peremen.
A vihar-tépte, ár-cibálta
gondok ösvényein.
Itt akarom, hogy lássák hasznom,
szolgáljon szavam, szívem.
Ide tartozom.
Gyökereim holtak hajába
kapaszkodnak mélyen a földbe,
a szülőföld fekete ragacs-rögeibe.
Vele eggyé válik majd porladó porom,
míg humusszá változom.
Itt vagyok itthon.
Közétek tartozom,
kik még dacosan dédelgetitek
az árva magyar szót
a megtartás okán.
Ez a hazám.
A születés jogán!