Idő 
Értékelés 
Értékelés Csak csellengsz kora reggel óta!
Az óta nem állt meg az óra!
Áttértél, veszett firkálgatóra!
Mért tolakszol írni szíre-szóra?
Mást-mit tehetek, így kábult fejjel lézengek,
Írni képes nem vagyok, csak mérgelődhetek,
Az idő meg elmúlt, kínomban csak nevetek.
Lehet, hogy már felkelésed is kósza csellengés volt?
Az óra rosszul kongatott, de az tán’ nem a gong volt?
Kávét akkor, nem is Te főztél, csak arra csellengett,
Reggelid, az valahol a piacon eltekergett?
Kaparom a fejemet, keresem az ihletet,
Forgok jobbra, balra, gondolat csupán hiteget.
Kell az ihlet adó, valami, ami felperget.
Ajjaj, az ihlet az ilyen, lehet, hogy jő, majd eltűnik... lehet.
Kapard jobban a fejed, hátha elűződ ezt az őrületet.
Markolj tollat, hátha előhozza alkotóképességedet,
És ezzel le is löki rólad, a fojtogató bilincseket...
Egy levél elég... Vele jő ihlet, kézbe tollat veszek,
Zúdulnak gondolatok… írok, míg fonalat nem vesztek.
Megérte, jó, hogy vártam... nálam így születnek a versek.
Vecsés, - Szabadka, - 2018. február 19. – Kustra Ferenc József, a négy sorosokat én írtam, a háromsorosokat szerző-, és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit!
Az óta nem állt meg az óra!
Áttértél, veszett firkálgatóra!
Mért tolakszol írni szíre-szóra?
Mást-mit tehetek, így kábult fejjel lézengek,
Írni képes nem vagyok, csak mérgelődhetek,
Az idő meg elmúlt, kínomban csak nevetek.
Lehet, hogy már felkelésed is kósza csellengés volt?
Az óra rosszul kongatott, de az tán’ nem a gong volt?
Kávét akkor, nem is Te főztél, csak arra csellengett,
Reggelid, az valahol a piacon eltekergett?
Kaparom a fejemet, keresem az ihletet,
Forgok jobbra, balra, gondolat csupán hiteget.
Kell az ihlet adó, valami, ami felperget.
Ajjaj, az ihlet az ilyen, lehet, hogy jő, majd eltűnik... lehet.
Kapard jobban a fejed, hátha elűződ ezt az őrületet.
Markolj tollat, hátha előhozza alkotóképességedet,
És ezzel le is löki rólad, a fojtogató bilincseket...
Egy levél elég... Vele jő ihlet, kézbe tollat veszek,
Zúdulnak gondolatok… írok, míg fonalat nem vesztek.
Megérte, jó, hogy vártam... nálam így születnek a versek.
Vecsés, - Szabadka, - 2018. február 19. – Kustra Ferenc József, a négy sorosokat én írtam, a háromsorosokat szerző-, és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit!
(10 szavas csokor)
Pénzhatalmat sehogy ne akarj,
Mert lelkedben a torzulás lesz duhaj.
Nem adnak semmit ingyen,
Mindig meg kell dolgoznod…rendnek imigyen.
Sajátos küzdelem nélkül nincs eredmény,
Csak elvégzed-e azt mi küzdemény?
A boldogság, pici szigeten lakik…
Nyújtsd érte kezedet, adják, akik.
Üres-palotában egyedül, hideg falak között,
Olyan, mint elbújni magad mögött.
Aki bátran halad az útján,
Szerencsével haladhat végig… az életútján.
Vecsés, 2021. szeptember 5. – Kustra Ferenc József
Pénzhatalmat sehogy ne akarj,
Mert lelkedben a torzulás lesz duhaj.
Nem adnak semmit ingyen,
Mindig meg kell dolgoznod…rendnek imigyen.
Sajátos küzdelem nélkül nincs eredmény,
Csak elvégzed-e azt mi küzdemény?
A boldogság, pici szigeten lakik…
Nyújtsd érte kezedet, adják, akik.
Üres-palotában egyedül, hideg falak között,
Olyan, mint elbújni magad mögött.
Aki bátran halad az útján,
Szerencsével haladhat végig… az életútján.
Vecsés, 2021. szeptember 5. – Kustra Ferenc József
Ironikusan: Ukrajna a megvalósító ország, de elfogyóban van…
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
Büszkeség, félelem vagy akár a kétség!
Ne engedd, hogy eluraljon a semmiség.
Lehet, azt gondolod, hogy az életed egy gyenge fércmű,
De bízz, hogy nem, hanem majd lesz egyszer igazi, élethű…
Hosszú utamon bandukolok, futok, loholok, vagy csoszogok,
És lehet, hogy az életművem, amit megszállottan hajszolok?
Örömmel fekszek le este, várom, hogy várjon a reggel,
Addig is éjjel, majd szépet álmodok a süket csenddel.
Lefekszem békésen és lehet, hogy ez az utolsó alkalom?
Így, ha ebbe belegondolok, akkor ez maga a fájdalom.
Ha majd megszűnik életem, a fontos létem,
Akkor fogod megérteni, hogy mit vesztettem.
Lehet az neked szélsőséges vigasz, ha utcán, mint bolond úgy szaladsz?
Igen vagy nem? Szinte biztos, hogy halál elől, élted vesztébe rohansz…
Múltad útját bejártad, karjaidat széttártad, értelmed átkarol,
Ő van, vele az ősvényen bízz, hogy neked segíthet jobb jövőt rajzol.
Az idő vasfoga, előbb-utóbb minden csontról majd a húst is lerágja,
Festék réteg alatt is dolgozik a világ jó pénzen edzett vasfoga…
A szívem virul, dobog és bár az eszem nem gondtalan,
Még télen is van olyan fa erdőben, mely nem lombtalan…
Vecsés, 2013. november 7. - Kustra Ferenc József
Ne engedd, hogy eluraljon a semmiség.
Lehet, azt gondolod, hogy az életed egy gyenge fércmű,
De bízz, hogy nem, hanem majd lesz egyszer igazi, élethű…
Hosszú utamon bandukolok, futok, loholok, vagy csoszogok,
És lehet, hogy az életművem, amit megszállottan hajszolok?
Örömmel fekszek le este, várom, hogy várjon a reggel,
Addig is éjjel, majd szépet álmodok a süket csenddel.
Lefekszem békésen és lehet, hogy ez az utolsó alkalom?
Így, ha ebbe belegondolok, akkor ez maga a fájdalom.
Ha majd megszűnik életem, a fontos létem,
Akkor fogod megérteni, hogy mit vesztettem.
Lehet az neked szélsőséges vigasz, ha utcán, mint bolond úgy szaladsz?
Igen vagy nem? Szinte biztos, hogy halál elől, élted vesztébe rohansz…
Múltad útját bejártad, karjaidat széttártad, értelmed átkarol,
Ő van, vele az ősvényen bízz, hogy neked segíthet jobb jövőt rajzol.
Az idő vasfoga, előbb-utóbb minden csontról majd a húst is lerágja,
Festék réteg alatt is dolgozik a világ jó pénzen edzett vasfoga…
A szívem virul, dobog és bár az eszem nem gondtalan,
Még télen is van olyan fa erdőben, mely nem lombtalan…
Vecsés, 2013. november 7. - Kustra Ferenc József
Hoztam életemben, rossz döntéseket,
Sűrűn emlegettem, az Isteneket.
Rossz döntést helyrehozni, már nem lehet,
Rossz döntésből építek emeletet.
Ember tervez, de: sorsában megírva,
Hogy mi lesz vele a továbbiakba.
Rossz döntést helyrehozni, már nem lehet,
Rossz döntésekből élem az életet.
Vecsés, 2002. szeptember 10. -Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Sűrűn emlegettem, az Isteneket.
Rossz döntést helyrehozni, már nem lehet,
Rossz döntésből építek emeletet.
Ember tervez, de: sorsában megírva,
Hogy mi lesz vele a továbbiakba.
Rossz döntést helyrehozni, már nem lehet,
Rossz döntésekből élem az életet.
Vecsés, 2002. szeptember 10. -Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
