Idő 
Értékelés 
Értékelés Szomszédi háború, ha közeledik, minden csak nem bájos,
Sőt, jobban megnézve látszik, hogy egy lépésre sem sármos.
Nő a számuk az elesetteknek,
Ők voltak APU… hadiárva gyerekeknek…
Oktondi az ki a Balcsin, vitorláson nem vesz mentőmellényt,
De, ez csak akkor érdekes, ha túléli és elmeséljük az eseményt.
Ha csattog alattad a gyorsvonat, lehet, hogy defektes?
De, ha a gőz csattog, az még annál jobban is veszedelmes!
Keress a NET -n, menni kell a járműjavítóba, ez a helyes…
Zöld fűben is lehet ma már síelni,
Nem kell kicsit se nagyon ijedni,
Persze egy mozdulatlan sziklának menni?
Caj kiránduláson lehet, hogy dupla a defekt!
De! Tekerni kell tovább, lehagyni a stresszt.
Én jártam igy… a falúvégi kereszt tisztelgett.
Esti iskolában még lehet ’házi’ novellaírás
De, ne gyerekeddel írasd, mert NET -ről olvasni más.
Holnap reggel menetelnék iskolatársakkal, az iskolába…
De, sors ellenem van, nyári szünet van… nyarat csodálni!
Ma itthon ebédre ”jó lett” bableves volt a menünk,
Egy tányér, meg féltányér, volt adag nekünk…
(septolet)
Világ csodálva,
Háború szokásba.
Gránát dobálva…
Másik lovára.
Száraz pogácsa,
Lövészárokba… pofámba!
’Nyugat’ pojáca.
(HIQ)
Életünk
Vajon mit hoz még?
Száj tátva.
Csak játszva
Lehet-e élni?
Lekésni
Járj járva
Ne hallgass másra!
Még van front…
Vecsés, 2024. július 21. – Kustra Ferenc József- íródott, alloiostrofikus versformában és részben önéletrajzi írásként.
Sőt, jobban megnézve látszik, hogy egy lépésre sem sármos.
Nő a számuk az elesetteknek,
Ők voltak APU… hadiárva gyerekeknek…
Oktondi az ki a Balcsin, vitorláson nem vesz mentőmellényt,
De, ez csak akkor érdekes, ha túléli és elmeséljük az eseményt.
Ha csattog alattad a gyorsvonat, lehet, hogy defektes?
De, ha a gőz csattog, az még annál jobban is veszedelmes!
Keress a NET -n, menni kell a járműjavítóba, ez a helyes…
Zöld fűben is lehet ma már síelni,
Nem kell kicsit se nagyon ijedni,
Persze egy mozdulatlan sziklának menni?
Caj kiránduláson lehet, hogy dupla a defekt!
De! Tekerni kell tovább, lehagyni a stresszt.
Én jártam igy… a falúvégi kereszt tisztelgett.
Esti iskolában még lehet ’házi’ novellaírás
De, ne gyerekeddel írasd, mert NET -ről olvasni más.
Holnap reggel menetelnék iskolatársakkal, az iskolába…
De, sors ellenem van, nyári szünet van… nyarat csodálni!
Ma itthon ebédre ”jó lett” bableves volt a menünk,
Egy tányér, meg féltányér, volt adag nekünk…
(septolet)
Világ csodálva,
Háború szokásba.
Gránát dobálva…
Másik lovára.
Száraz pogácsa,
Lövészárokba… pofámba!
’Nyugat’ pojáca.
(HIQ)
Életünk
Vajon mit hoz még?
Száj tátva.
Csak játszva
Lehet-e élni?
Lekésni
Járj járva
Ne hallgass másra!
Még van front…
Vecsés, 2024. július 21. – Kustra Ferenc József- íródott, alloiostrofikus versformában és részben önéletrajzi írásként.
Nyekeregve nyílik ki az ajtóm,
Be kén’ már talán zsanért zsíroznom…
*
(Senrjon)
Van tüzem, táplálni kell,
Tűz a reményem, nem feledem.
Isten! Ne hagyj el…
*
(Tükör bapeva)
Remény
Keményen,
Nyikorgással,
Tolakszik hozzám!
Az ajtóm nyikorgott!
Én döbbentem néztem, hogy
Ajtómat ki... kinyitotta,
És nem lépett be, ki ezt tette.
De zsanér, minek nyikorgattatott?
Úgy vélem, velem, vihar szórakozott!
Úgy vélem, velem, vihar szórakozott,
De zsanér, minek nyikorgattatott?
És nem lépett be, ki ezt tette.
Ajtómat ki... kinyitotta?
Én döbbentem néztem, hogy
Az ajtóm nyikorgott!
Tolakszik hozzám,
Nyikorgással
Keményen,
Remény.
*
(Senrjú)
Nagy az én titkom!
Vakon bízok reménybe…
Ekkora titkot…
*
(Apeva)
A
Tüzem
Erőmet
Melengeti.
Ez a vak... remény!
*
(Bokorrímes, önrímes)
Ugyan már, hogyan éljek ezek után,
Csak lihegjek egy jó nagy ebéd után…
Ajtóm nyikorogna még zsírzás után.
*
(Bokorrímes)
És ne reménykedjen a remény,
Nem feledek, a lelkem kemény…
És ne reménykedj Te vakremény.
Vecsés, 2021. január 4. – Kustra Ferenc József – íródott; Alloiostrofikus versformában.
Be kén’ már talán zsanért zsíroznom…
*
(Senrjon)
Van tüzem, táplálni kell,
Tűz a reményem, nem feledem.
Isten! Ne hagyj el…
*
(Tükör bapeva)
Remény
Keményen,
Nyikorgással,
Tolakszik hozzám!
Az ajtóm nyikorgott!
Én döbbentem néztem, hogy
Ajtómat ki... kinyitotta,
És nem lépett be, ki ezt tette.
De zsanér, minek nyikorgattatott?
Úgy vélem, velem, vihar szórakozott!
Úgy vélem, velem, vihar szórakozott,
De zsanér, minek nyikorgattatott?
És nem lépett be, ki ezt tette.
Ajtómat ki... kinyitotta?
Én döbbentem néztem, hogy
Az ajtóm nyikorgott!
Tolakszik hozzám,
Nyikorgással
Keményen,
Remény.
*
(Senrjú)
Nagy az én titkom!
Vakon bízok reménybe…
Ekkora titkot…
*
(Apeva)
A
Tüzem
Erőmet
Melengeti.
Ez a vak... remény!
*
(Bokorrímes, önrímes)
Ugyan már, hogyan éljek ezek után,
Csak lihegjek egy jó nagy ebéd után…
Ajtóm nyikorogna még zsírzás után.
*
(Bokorrímes)
És ne reménykedjen a remény,
Nem feledek, a lelkem kemény…
És ne reménykedj Te vakremény.
Vecsés, 2021. január 4. – Kustra Ferenc József – íródott; Alloiostrofikus versformában.
Estefelé hízik a sötét, pocakot ereszt,
Hogyha volna gyertyám küzdenék, de így nem ereszt.
Árnyékot sem látok, biztos elmentek aludni,
Csak gong óránk üt, ő tud sötétben is mulatni…
A szuszogó csend is eltette magát holnapra,
Zaj is csak reggel ébred, holnapra virradóra.
A csillagok is látom, álmosan pislákolnak,
De teli Hold vigyáz, ennyi kell a horkolóknak.
Nem vagyok én az olyan nagy-nagy mondatok bajnoka,
De valós, sötét élményemnek igaz minden sora.
A tűz sürgetett, s már leégett, éjjelre kialszik.
De holnap velünk a szerelem, élet újra játszik.
Lesz most majd időm, elleszek a kályha melege lebegésben…
Merengek vagy alszok a vaksötét, élő tunya létezésben…
Utolért az este oly’ lusták e sötét órák…
A reggellel meg elfutnak, mint üldözött hetérák…
Ah, napszámra csak nézni fénytelen, kékes eget...
Bámulni könnyeivel küzdő esti felleget...
Tudva, hogy éjjel semmi vagyok álomnyi létbe...
Tudva, hogy senki nem vagyok a nagy sötétségbe…
Vecsés, 2014. február 12. – Kustra Ferenc József
Hogyha volna gyertyám küzdenék, de így nem ereszt.
Árnyékot sem látok, biztos elmentek aludni,
Csak gong óránk üt, ő tud sötétben is mulatni…
A szuszogó csend is eltette magát holnapra,
Zaj is csak reggel ébred, holnapra virradóra.
A csillagok is látom, álmosan pislákolnak,
De teli Hold vigyáz, ennyi kell a horkolóknak.
Nem vagyok én az olyan nagy-nagy mondatok bajnoka,
De valós, sötét élményemnek igaz minden sora.
A tűz sürgetett, s már leégett, éjjelre kialszik.
De holnap velünk a szerelem, élet újra játszik.
Lesz most majd időm, elleszek a kályha melege lebegésben…
Merengek vagy alszok a vaksötét, élő tunya létezésben…
Utolért az este oly’ lusták e sötét órák…
A reggellel meg elfutnak, mint üldözött hetérák…
Ah, napszámra csak nézni fénytelen, kékes eget...
Bámulni könnyeivel küzdő esti felleget...
Tudva, hogy éjjel semmi vagyok álomnyi létbe...
Tudva, hogy senki nem vagyok a nagy sötétségbe…
Vecsés, 2014. február 12. – Kustra Ferenc József
Sík határban ringatózva forr a száraz levegő,
Széna lett a zamatos rét, korcsosult a legelő.
Szántóföldnek poros kérge parázslóan égető,
Tüzet okád felhőtlen ég mikor a Nap delelő.
Remélem, hogy elmondhatom - túléltem a hőséget,
Forróságból adott a nyár jól eltúlzott bőséget.
Rozsdásodik már az évszak, nyikorog a kereke,
Lejtőn gurul arany nyárnak gyümölccsel telt szekere.
A dús lombok megritkulnak, hull a fáknak levele,
Ismét hosszú útra kelnek madaraknak serege.
Közelg az ősz tarka bája, nektár nedű beérik,
Bármilyen is lesz az idő, a naptárban nem késik.
Kellemesebb már az este, hűvösebb a levegő,
Híg felhőktől a holdsugár búcsút intve remegő.
Fenn az égen száll a hattyú, csillagokban őserő,
Lenn a földön új díszletet vezényel a rendező.
Széna lett a zamatos rét, korcsosult a legelő.
Szántóföldnek poros kérge parázslóan égető,
Tüzet okád felhőtlen ég mikor a Nap delelő.
Remélem, hogy elmondhatom - túléltem a hőséget,
Forróságból adott a nyár jól eltúlzott bőséget.
Rozsdásodik már az évszak, nyikorog a kereke,
Lejtőn gurul arany nyárnak gyümölccsel telt szekere.
A dús lombok megritkulnak, hull a fáknak levele,
Ismét hosszú útra kelnek madaraknak serege.
Közelg az ősz tarka bája, nektár nedű beérik,
Bármilyen is lesz az idő, a naptárban nem késik.
Kellemesebb már az este, hűvösebb a levegő,
Híg felhőktől a holdsugár búcsút intve remegő.
Fenn az égen száll a hattyú, csillagokban őserő,
Lenn a földön új díszletet vezényel a rendező.
Nos barátim! Kedves jó Atyámfiai…
Ki nem meri magát magyarnak nevezni?
Ebbe az embertelen világba eljött az idő, hogy beváltsuk szavunkat!
Nincs mese minékünk védelmeznünk kell családot, hazát, vagyis… önmagunkat!
Mi mindig büszkék voltunk a saját névre, hogy „Magyar”!
Persze okunk volt rá, méltán, mert dicső faj az magyar…
Sohasem fért gyávaság ezen nemzethez, pedig részesültünk üldöztetésben,
De ki magyar soha ne féljen, míg világ lesz… majd utazunk mi göncölszekérben…
Hogy itt vagyunk, ezért sokat tettek ős apáink hajdanta,
Legyünk mi mindenképpen és méltón a „méltóak” utódja.
Lelkesülve éljünk egész életben és bizony szívvel-lélekkel,
Tegyük meg mi is azt, amit a megírt sors szerint nekünk tenni kell.
A történelmileg dicső pálya nyitott ám előttünk,
Haladjunk mi előre, rajt’ és mi előre siessünk.
Szégyen és átok hulljon, gyávák meg árulók fejére,
Kik félnek kilépve tenni… a mindennapi harctérre.
Ha már majd a harci dob pereg és zúg-bőg az ágyú javába,
Előre mindenkinek… akiknek kedves a magyar hazája.
Bár egy harcban sok szerető szív vére ömlik el,
Szabadságunk akkor majd, nagy diadalt könyvel el…
Mert bizony, minket a „nyugati műveltek” nem szeretnek olyan-nagyon sokan…
Mi végül is kicsi ország vagyunk… de, magyarok tizenöt milliónyian.
Vecsés, 2023. március 16. – Kustra Ferenc József – íródott: Petőfi István, „Nos barátim” c. ver-se átirataként. (Verbász, 1848. Írta: Petőfi István: 1825 – 1880) [Közzétette Mucsi Antal Toni műfordító.]
Ki nem meri magát magyarnak nevezni?
Ebbe az embertelen világba eljött az idő, hogy beváltsuk szavunkat!
Nincs mese minékünk védelmeznünk kell családot, hazát, vagyis… önmagunkat!
Mi mindig büszkék voltunk a saját névre, hogy „Magyar”!
Persze okunk volt rá, méltán, mert dicső faj az magyar…
Sohasem fért gyávaság ezen nemzethez, pedig részesültünk üldöztetésben,
De ki magyar soha ne féljen, míg világ lesz… majd utazunk mi göncölszekérben…
Hogy itt vagyunk, ezért sokat tettek ős apáink hajdanta,
Legyünk mi mindenképpen és méltón a „méltóak” utódja.
Lelkesülve éljünk egész életben és bizony szívvel-lélekkel,
Tegyük meg mi is azt, amit a megírt sors szerint nekünk tenni kell.
A történelmileg dicső pálya nyitott ám előttünk,
Haladjunk mi előre, rajt’ és mi előre siessünk.
Szégyen és átok hulljon, gyávák meg árulók fejére,
Kik félnek kilépve tenni… a mindennapi harctérre.
Ha már majd a harci dob pereg és zúg-bőg az ágyú javába,
Előre mindenkinek… akiknek kedves a magyar hazája.
Bár egy harcban sok szerető szív vére ömlik el,
Szabadságunk akkor majd, nagy diadalt könyvel el…
Mert bizony, minket a „nyugati műveltek” nem szeretnek olyan-nagyon sokan…
Mi végül is kicsi ország vagyunk… de, magyarok tizenöt milliónyian.
Vecsés, 2023. március 16. – Kustra Ferenc József – íródott: Petőfi István, „Nos barátim” c. ver-se átirataként. (Verbász, 1848. Írta: Petőfi István: 1825 – 1880) [Közzétette Mucsi Antal Toni műfordító.]
