Éltem billenő penge, porhanyó.
Lelkem mint odvas, korhadó
fának bele.
Próbáltam tartalmat tölteni bele.
Kukachadak dagonyázó testén
átbotorkálva, átesvén
sárban kúsztam, végtelen.
Így indult az életem.
Fájdogált a levegő, hasított
az elme, Földön
tartott az anyagmegmaradás elve.
Csúsztam, másztam, keltem én,
s kapartam a létcsövet,
mivel lógtam anyám köldökén.
Ittam, ettem, mint más ki él,
s volt a léthez kedvem,
mert volt kiért. De...
a lélekfolyam sodrás
tengeremhez kiér,
megszűnök, s ab ovo
éltem a semmiért.

Nekem is nagyon jó melletted,
azóta a szívem gyengéd és meleg.
Vidám vagyok én is,ha velem vagy,
még télen sincs ilyenkor kemény fagy.
Igazad van:Tényleg sokan bántanak engem,
de van egy titkos fegyverem:A te kicsi szíved.
Ha felnézel az égre,én lehozom neked a Napot,
és hidd el kincsem,így szebb lesz a holnapod.
Te vagy az a férfi,akire mindig vágytam,
akit eddig csak az álmaiban láttam.
Már nem félek,bátor vagyok,
és amióta vagy nekem: A Nap mindig ragyog.
Kicsim!
Az ismeretlentől még mindig nagyon félek,
főleg,ha elnyomok valamit a fránya számítógépen.
A Put Lockertől meg egyenesen rettegek,
ezért kerülöm a drágát,ha tehetem.
Tudom szívem,hogy sokszor elgurul a gyógyszerem,
de álandóan keresem őket,hidd el nekem kedvesem.
Én nem csak látom a szépet,hanem érzem,
és ezt már veled élem át együtt édes.
Ha ezt a verset olvasod,legyél nagyon ragyogó,
és bevallom most neked:Nekem is te vagy a nagy Ó.

Mi van még mondd,?Hisz összetörtél mindent!
Mi van még mondd,amit tőlem elvehetsz?
Mi van még,amit nem tudnék feladni,
ami béklyóként húzza lelkemet?

Mi van még,amit nem tudtál elvenni?
Mi van még ha már minden elveszett?
Hisz mérges fullánkod belém fészkelődött,
halálos méreggel sújtva lelkemet.

S mi lesz ha nem fogok elpusztulni mégsem?
Mérges fullánkodat egyenként tépdesem
vérző szívemből te rád visszadobva
hogy meg érezd végre mit tettél velem!

Csikorgó ,hideg téli szél fúj,
s a napsütötte ablakon
nem látni mást,csak jégvirágot,
s lecsüngő kristály jégcsapot.

Mint őszi szél,szelíden sóhajt,
szemében sápadt fény ragyog,
de mégis,lelkével fel olvasztja
a kristályfényű jégcsapot.

Látod? Olvadok én is!
Mint a lecsurgó jégcsapok,
átszőve halvány fénnyel,
s arcomon halvány fény ragyog.

Sohasem mondtam, pedig mindig is éreztem
hogy mikor először találkoztunk nem lehetett véletlen.
Olyan erők ezek amihez nem érhet fel az ember
próbáltam megérteni, de rájöttem hogy nem kell.

Csak az lehet barát, aki akkor is elfogad
amikor már megismerte valódi arcodat.

Habár ritkán látlak, azért gondolok rád
most éppen mit csinálsz, merre jársz.
A barátság egy kötelék két ember között
lelked féltett titka idővel belém költözött.

Az idő az egyetlen ami a barátságban irányt mutat
szívem még sokszor a régi emlékek után kutat.

Kedves barátom, fogadd meg magadnak
bárhogy is lesz, az emlékek veled maradnak.
A mosoly az arcodon örökre megmarad
a veled töltött idő még oly sokszor elragad.

Ezt a Verset az együtt élt percekért ajánlom
hogy ne felejtsd el, te voltál a legjobb barátom.