Emlékszel mikor gyermekek voltunk,
s együtt játszottunk minden délután?
Zsenge tengeriből babát készítettünk.
s ócska rongyokból varrtunk rá ruhát.

Emlékszel mikor mezítláb futkostunk,
fölkavarva a keskeny út porát?
Mályva levélből nyakláncot kötöttünk,
s szalmából fontál nekem koronát.

Emlékszel mikor eperfára másztunk,
s együtt varrosgattuk elszakadt ruhám?
Istenem,milyen boldogok is voltunk!
Az volt a legszebb emlékem talán.

Vajon hol vagy most,merre vitt a sorsod?
Eszedbe jutok még néha-néha tán?
Kívánom, legyél most is olyan boldog,
mint azon a nyáron,oly sok délután!

Ha szeretsz, nem számít semmi,
ha szeretsz,én melletted leszek,
hiába tesznek,vagy mondanak bármit,
én megtört szívvel is csak érted létezem.

Ha szeretsz, én megbocsájtok mindent,
felejtsük el a fájó tegnapot,
zúgó orkánként messzire söpörve
mielőtt végleg mindent itt hagyok.

Ha szeretsz ,most fogadj el engem,
amíg még melletted vagyok,
ne vívj harcot a száguldó idővel!
Ki tudja még, hogy lesz e holnapod?

Hogy szeresselek ha nem engedsz szeretni?
Régen megfagyott jégbe zárt szíved,
hogy olvaszthatnám fel testem melegével,
hisz nem engedsz engem magadhoz közel.

Hogyan érezzem tested érintését,
ha megfagyott benned minden érzelem?
Hiába érzem csókod ,ölelésed,
azt ,hogy szeretlek ,észre sem veszed.

Hogy öntsek lelket, s új erőt szívedbe
ha fagyos kezeddel eltolsz hirtelen?
Bár te is szeretnél,titkon én is érzem,
hisz nekem már te vagy régen mindenem.

Hogy feledtessem, mi belülről éget,
s mit elfeledni vágyol szüntelen,
hagyjam magam is jéghegybe zárni?
Hiszen nélküled már én sem létezem.

Hogy olvasszalak fel testem melegével,
hogy újra érezzem jégbe zárt szíved?
Engedj szeretni!Hisz titkon te is érzed,
nélkülem már csak félig létezel!

Oly régen élek ezen a tájon
azt hittem mindig itt leszek,
hányszor félretoltak,hányszor félreálltam,
de mégsem hittem hogy végleg elmegyek.

Oly régen élek ezen a tájon
itt születtem,és itt voltam gyerek,
ó mennyi emlék,mennyi édes álom,
melyet feledni nem tudok sosem.

Oly régen élek ezen a tájon,
s most fájó szívvel mégis elmegyek,
magamban temetve minden régi álmot,
s nem viszek mást, csak emlékeimet.

Nem tudtál szeretni engem
hiába adtam minden kincsemet,
csak porba zúztad, összetörted
millió darabra vérző szívemet.

Nem tudtál szeretni engem,
pedig én úgy szerettelek,
mint tavaszi napfényt a bimbódzó virágok,
melynek sugarától nyílni kezdenek.

Nem tudtál szeretni engem,
pedig én most is érted létezem,
összetört szívvel is csak miattad élek,
s most is téged óvlak, téged féltelek.