Az ember fiai

Felkelt a Nap halott, sápadt fényével,
Késői szeptemberi nap gyenge melegével.
Nézem a messzi, távoli tájat,
Perzsel a múlt emlékei, ég a vágyam.

Keres a gyűlölet, itt jár a hideg szélben,
Megtalál minket a vándorló messzeségben.
Mindenhol mérgező, keserű élet várt,
Hordozza múltunk a régi gyászt.

Örök szülőhazám e drága hon,
Hol könny és bánat ostromol.
Nincs szívünkben harag, már nem várunk csodát,
Ősrégi cigány telepek őrzik még a lábam nyomát.

Jéggé fagyott a lelkünk tánca,
Mert nem tellett tűzifára.
Rőzsét szedek, jaj, de félek!
Érnek érte majd ütések.

Lucifer szaván roston égek,
Lángoló házamból kilépek.
Könnyező szemekkel lebegek,
Holttestemen lőtt sebek.

Erőm csökken, a fehér fény elnyel,
Ölel karom féltő, remegő szívvel.
Kisfiamon lőtt sörétek,
A hold fényében elveszett remények.

Rendőreink rohangálnak,
Hasznos nyomokat szétdobálnak!
Minek ide orvos, mentő.
Tűz esetén semmi nem kő.

Végtelennek tűnő utunk révbe ért,
Véget ért a hosszú iskolaév.
Visszanézünk a múlt évekre,
Boldog hétköznapi iskolaévekre.

Aranyszívű, segítőkész tanárok,
Iskolatársak, jó barátok.
Fájón búcsúzunk, szemeink könnyes,
Táskáinkban lapulnak még a füzeteink s a könyvek.

Online órák, nehéz évek.
Ma ezek is véget értek.
Vár ránk az ismeretlen nagyvilág,
Isten veled, iskolánk.

Cigányprímás
szamárháton.
Barna medvével
ropja a táncot.

Farsang napján tombolát
árulják a kiscicák.
Telet űző trombitások,
elefántok az óvodások.

Jókedv van a sulibálon,
harci róka csizmaszáron.
Elűzik a hideg telet,
hazamegy a sok kis gyerek.

Szabadon lépkedők

Lelke van a szeretetnek, jóságnak
A magyar földre született órákban.
Az Isten szabad életet adott a lét útján,
A tó tükrén vonuló vad felhőkön át.

Nékünk nem adott mást e kincsen,
De megnyugvásunk mégse nincsen.
Dicső múltunk szeretete hiányán
Nevelt fel hazánk kitagadva, mostohán.

Jószívű emberek végül mellénk álltak,
Szirtekre szálltak a boldogságú vágyak.
Lehetsz zsidó, cigány, ki szereti e hazát,
Mégis vádolva tör dühöngve ránk és újszülöttekre a halál.

Testvérem az ég csillagai alatt minden magyar,
Ne legyen köztünk soha bástyafal, harag.
S a haldokló világunk árnyékában
Sorsunk ne legyen rettegés, éljünk szabadságban.

Óvd meg minden magyart, Krisztus Urunk!
Régen zengett már fel az ómagyar himnuszunk.
Lobogjon a fellegekre a piros, fehér, zöld zászlónk,
Legyen örök béke szerte a világon.

Tarnazsadány -Hidegvég, 2020. szeptember 20.