Apám elkeserítette gyermekkoromat
mert önzőn csak önmagára gondolt és
éveken keresztül anyámat megcsalta.

Ifjú koromban úgy éreztem magam
mint egy hajadonfőtt őrült egy forgószélben,
ki sárkányokkal és szélmalmokkal viaskodik.

Férfi koromban kezdett benőlni a fejem lágya,
és éveken át, mint egy elszánt szemetes, lassan
túladtam mindenen ami egy józan élettel szembe áll.

Most, hogy megöregedtem,
tapasztalatimmal úgy bánok
mint egy főkönyvelő a folyószámlájával,
vagy mint egy sakkmester a sakkfiguráival
kit legyőzni már nem lehet.

Emlékeim kertjében gyomlálok.
Szinte nincsenek is virágok.
Néhol látszik egy kis szín a kertben.
Ez gyom, állok előtte leverten.

Kaszáljuk le akkor az egészet.
Nem lesz kertem ám a bú tenyészet.
Kiírtom az összes gyomot innen.
Mondom én bőszen, és kevélyen.

No, de mi marad akkor nekem itt?
Mindent emlékek hullája borít.
Lehet létezni emlékek nélkül?
Vagy elveszünk a semmiben végül.

Trópusi éghajlatok vonzották.
Bágyadt, napsütött, sötét-bőrű fajok közé keveredett,
melyek harcosaival vadászni járt,
és némbereivel halt, kik csodálták
fehér-bőrű, sötét-hajú férfiasságát.
Durva cserépedényekből evett velük
idegen és egzotikus ételeket.
Ismerte a Nílust hol vizei még patakok voltak,
és a Hold Hegyei lábánál sátorban táborozott.

Sűrűbben lakott vidékeken
idegen városok utcáit járta
sáros-barna, és agyagból épített palotáival
és vakító-fehér falaival.
Érzéke volt idegen nyelvekre,
és beszélt tudósokkal és költőkkel
kiknek nyelvét megtanulta olvasni és beszélni,
és cifrán és diszesen írt könyveikből
merítette tudását e különös kultúrák
történelméről és tudásukról -
furcsa értekezettekben böngészett melyekből
megtudta hogy hogyan éltek és gondolkoztak.

Vakmerő, katona, felfedező és író,
ki ismerte Ázsiát, Afrikát, és Észak és Dél Amerikát
oly módon mint csak egy kíváncsi ember tud ismerni.
Végül is elvonult otthonába, és tollal és papírral
a dolgozó szobájában, érett éveit
fordítással és írással töltötte.
Egzotikus, erotikus és fantasztikus
elbeszélései könnyen folytak tollából:
Az Arab Éjszakák, az Illatosított Kert, és
a Káma Szútra sok sikert nyert
liberális és különc izlésű olvasói között.

De sajnos! Mikor Burton meghalt
Hetvennél egy évvel korábban,
felesége, Isabel, kinek szűk viktoriánus
erkölcse közbelépett, írásai javát
a tűzbe dobta. És mégis, férje
tiszteletére, együtt vannak eltemetve
egy beduin sátor-alakú sírban
melyet Isabel szeretettel maga tervezett -
egy illő pihenő hely oly embernek ki látta a világot,
és ki szabadon és korlátlanul rendelkezett.

Ázsia szívében
volt az ősi hazám,
az a öreg és szent föld
hova lelkem hazaszán.

Tibetet gyilkolták.
Ázsia szíve vérzet.
A nép ezrivel pusztult
És a világ csak nézett.

Tibet már csak szívemben,
és szívemben nincs hiúság,
de Tibet fel fog támadni
ha tüzét újra meggyújtják.

Lényege majd megmarad
És tana még fog terjedni,
mely éhes lelkek eledele,
És hű vágyait jellemzi.

Öregasszony van a házba
ki sürgött, forgott fiatal korába.

Most már csak szundikál vagy totyog.
Lassan csoszog, halkan motyog.

Néha megáll, töprenkedve.
Szellent, melytől jobb lesz kedve.

Olvas, habár keveset,
De nem ír már levelet.

Néha ülve elalszik,
S ha lefekszik, lecsillapszik.

Vár rá már a mennyország,
hol minden bűnét feloldják.