Létezik-e véletlen?
Vagy hívjuk sorsnak?
Véletlenül nem teszünk és mondunk dolgokat!
A véletlen nem változtat sorsokat,
Se nem ad vívott harcokat!
Véletlenül nem tudsz hitben járni,
se igaz embernek maradni!
Véletlennek hívjuk olykor,
mit nem magyarázhatsz sokszor!
Isten sem véletlenül,engedte fiát engesztelésül.
Ne bízd soha véletlenre a kegyelmet!
Tudd, hogy az Úr téged megváltott!
Érted mindent odaadott.
Nem nézte te mit tettél,
Hű voltál-e s szívből szerettél!
Mégis elküldte a számára legkedvesebbet.
Ki meghúrcolva vitte a terhet!
Büneink súlya nyomta a keresztet.
A halál sem tántorította meg érted!
Ezért hát soha ne bízd véletlenre,
mi elvezet a kegyelemre!
Vagy hívjuk sorsnak?
Véletlenül nem teszünk és mondunk dolgokat!
A véletlen nem változtat sorsokat,
Se nem ad vívott harcokat!
Véletlenül nem tudsz hitben járni,
se igaz embernek maradni!
Véletlennek hívjuk olykor,
mit nem magyarázhatsz sokszor!
Isten sem véletlenül,engedte fiát engesztelésül.
Ne bízd soha véletlenre a kegyelmet!
Tudd, hogy az Úr téged megváltott!
Érted mindent odaadott.
Nem nézte te mit tettél,
Hű voltál-e s szívből szerettél!
Mégis elküldte a számára legkedvesebbet.
Ki meghúrcolva vitte a terhet!
Büneink súlya nyomta a keresztet.
A halál sem tántorította meg érted!
Ezért hát soha ne bízd véletlenre,
mi elvezet a kegyelemre!
Csoda szép nap a mai,
Hűvös téli szellő kíséri.
Sétálunk boldogan, hisz a hangulata csuda jó.
Mihez semmi sem fogható.
Veszek egy nagy levegőt, érzem szinte megdermed az arcom.
Nem messze tőlünk gyerekek boldog játéka töri meg a csendet.
S az apák szelíd hangja,
Mivel gyermekeit rendre utasítja.
De várj, mi történik? Az ég miért sötétlik?
Uram mi történik?
Miért sír az ég is?
Futva irány haza,
Az ártatlannak nincs választása.
Nem gyerek nevetés amit hallunk.
A szíréna váltja hangjuk.
Ember, ember ellen!
Istenem ne engedd el kezem.
Miért kell a háború?
Kinek jó ha a nemzet szomorú?
Körbe nézek szívem nagyot dobban.
Nem látni már jatszó gyermeket.
S a büszke apák is eltűntek.
Istenem el ne engedd kezem,
Segíts szeretteim megvédenem!
Elmúlik majd tudom jól,
S nem marad utánna semmi jó.
Létezik az igaz megbocsátás?
Letenni a terhet mi nyomja szíved,
Hogy életed újra felépíthesd?...
Istenem el ne engedd kezem, védd meg az ártatlant.
Hűvös téli szellő kíséri.
Sétálunk boldogan, hisz a hangulata csuda jó.
Mihez semmi sem fogható.
Veszek egy nagy levegőt, érzem szinte megdermed az arcom.
Nem messze tőlünk gyerekek boldog játéka töri meg a csendet.
S az apák szelíd hangja,
Mivel gyermekeit rendre utasítja.
De várj, mi történik? Az ég miért sötétlik?
Uram mi történik?
Miért sír az ég is?
Futva irány haza,
Az ártatlannak nincs választása.
Nem gyerek nevetés amit hallunk.
A szíréna váltja hangjuk.
Ember, ember ellen!
Istenem ne engedd el kezem.
Miért kell a háború?
Kinek jó ha a nemzet szomorú?
Körbe nézek szívem nagyot dobban.
Nem látni már jatszó gyermeket.
S a büszke apák is eltűntek.
Istenem el ne engedd kezem,
Segíts szeretteim megvédenem!
Elmúlik majd tudom jól,
S nem marad utánna semmi jó.
Létezik az igaz megbocsátás?
Letenni a terhet mi nyomja szíved,
Hogy életed újra felépíthesd?...
Istenem el ne engedd kezem, védd meg az ártatlant.
A poéta…
Érzem, ahogy sötétedik, a fény-sötét, féltőn ölel át,
Egyesít az ég és föld között a nagy semmiség terén át.
Elmegy a napfény, messzi útra indul,
Terjed a sötét és vakon kivirul.
Az éjszaka dalára mindig figyeltem,
Ma is olyan, mint… feszített húr a lelkem.
Estefelé az asztalnál írnak a Poéták,
Alkotnak, jókat, nekik nem gond, gyűlnek a strófák.
A fény lassan láthatatlan lesz, de a maradék,
Még lilás-vörösben játszik… csak álom-szakadék.
A Poéta, hogy lásson, gyújt, legalább két gyertyát,
Lúdtolla hegyét megvágja... keresi fortélyát.
A gyertya fénye keveredik, a legutolsó napsugárral,
Ami beóvatlankodott a szobába, és eltűnik mával.
A Poéta a lúdtollát tentába mártja, gondolatát
Bőszen papírra veti, novellát, lírát és aforizmát.
A Poéta a saját gondolatai között lépked,
Magányosan csak álmodik, gondolatokat letépked.
A gyertya lángja táncolja a naplementét,
Ő meg nézi, közben lélekből írja versét…
Vecsés, 2012. november 1. – Kustra Ferenc József
Érzem, ahogy sötétedik, a fény-sötét, féltőn ölel át,
Egyesít az ég és föld között a nagy semmiség terén át.
Elmegy a napfény, messzi útra indul,
Terjed a sötét és vakon kivirul.
Az éjszaka dalára mindig figyeltem,
Ma is olyan, mint… feszített húr a lelkem.
Estefelé az asztalnál írnak a Poéták,
Alkotnak, jókat, nekik nem gond, gyűlnek a strófák.
A fény lassan láthatatlan lesz, de a maradék,
Még lilás-vörösben játszik… csak álom-szakadék.
A Poéta, hogy lásson, gyújt, legalább két gyertyát,
Lúdtolla hegyét megvágja... keresi fortélyát.
A gyertya fénye keveredik, a legutolsó napsugárral,
Ami beóvatlankodott a szobába, és eltűnik mával.
A Poéta a lúdtollát tentába mártja, gondolatát
Bőszen papírra veti, novellát, lírát és aforizmát.
A Poéta a saját gondolatai között lépked,
Magányosan csak álmodik, gondolatokat letépked.
A gyertya lángja táncolja a naplementét,
Ő meg nézi, közben lélekből írja versét…
Vecsés, 2012. november 1. – Kustra Ferenc József
A tengeri vihar fölvette torz arcát,
És lehet, hogy a gyűlölet hatotta át,
Mert fékeveszetten tombolta ki magát.
A vihar annyira heves volt, hogy nem jutott szóhoz,
Vert, fújt, csapkodott, esett… hasonló depresszióhoz.
Akik hajón voltak imádkoztak, mindenhatóhoz.
Ármány volt a többnapos ember ellenes vihar,
Megfejteni senki nem tudja, hogy ez mit takar…
Ima sem segített, mert nem maradt abba hamar.
Kint voltak a mentőhajók és eltűnt hajót kerestek,
De csak vihar hullámra leltek, amik fékeveszettek...
Vajon, a hajó és kétszáz utasa, hová lehettek?
Az eltorzult vihar, mint egy vadult rettenet…
A Waratah hajó gyors volt, de nem győzhetett.
Több cirkálót is kiküldtek, mint keresőket…
Ezerkilencszázkilenc, július huszonnyolcadikán,
A Clan MacIntyre hajó is kereső hajó lett most-mán.
A Jóreménység fokát, még soha nem látott vihar borította be,
Jó volt a hajó, nagy gépekkel, próbáltak előre menni semmibe.
A szél rendkívüli és rettenetes erővel fújt,
Valósággal felszaggatta a vizet, sőt belebújt.
A gőzös, bár teljes gőzzel dolgozott előre,
De a szél hátra fújta őket, hullámtetőre.
Augusztus tizedikén a hajót még mindig többen keresték,
Időjárás még megvolt, „Waratah időjárásnak” elnevezték!
Rövid széllökések okozta brutális taszigálás a lényege
És bíbor-fekete égen száguldó felhőzet is még jellemezte.
A vihar nem kímélte az óceánt, és saját magát,
Tizenkét méteres hullámokkal kísérte a csatát!
Kutató, vontatóhajókat időjárás visszakergette a kikötőbe,
Folyamatos pörölycsapások és szélnyomás... rongálódott hajók szerkezete.
Hajót így, sohasem találták meg,
Hogy hová lett, sohasem tudták meg.
Vecsés, 2016. július 23. – Kustra Ferenc József – íródott: Megtörtént eset ihletésével.
És lehet, hogy a gyűlölet hatotta át,
Mert fékeveszetten tombolta ki magát.
A vihar annyira heves volt, hogy nem jutott szóhoz,
Vert, fújt, csapkodott, esett… hasonló depresszióhoz.
Akik hajón voltak imádkoztak, mindenhatóhoz.
Ármány volt a többnapos ember ellenes vihar,
Megfejteni senki nem tudja, hogy ez mit takar…
Ima sem segített, mert nem maradt abba hamar.
Kint voltak a mentőhajók és eltűnt hajót kerestek,
De csak vihar hullámra leltek, amik fékeveszettek...
Vajon, a hajó és kétszáz utasa, hová lehettek?
Az eltorzult vihar, mint egy vadult rettenet…
A Waratah hajó gyors volt, de nem győzhetett.
Több cirkálót is kiküldtek, mint keresőket…
Ezerkilencszázkilenc, július huszonnyolcadikán,
A Clan MacIntyre hajó is kereső hajó lett most-mán.
A Jóreménység fokát, még soha nem látott vihar borította be,
Jó volt a hajó, nagy gépekkel, próbáltak előre menni semmibe.
A szél rendkívüli és rettenetes erővel fújt,
Valósággal felszaggatta a vizet, sőt belebújt.
A gőzös, bár teljes gőzzel dolgozott előre,
De a szél hátra fújta őket, hullámtetőre.
Augusztus tizedikén a hajót még mindig többen keresték,
Időjárás még megvolt, „Waratah időjárásnak” elnevezték!
Rövid széllökések okozta brutális taszigálás a lényege
És bíbor-fekete égen száguldó felhőzet is még jellemezte.
A vihar nem kímélte az óceánt, és saját magát,
Tizenkét méteres hullámokkal kísérte a csatát!
Kutató, vontatóhajókat időjárás visszakergette a kikötőbe,
Folyamatos pörölycsapások és szélnyomás... rongálódott hajók szerkezete.
Hajót így, sohasem találták meg,
Hogy hová lett, sohasem tudták meg.
Vecsés, 2016. július 23. – Kustra Ferenc József – íródott: Megtörtént eset ihletésével.
Van olyan, aki szédült erővel
félretol minden akadályt,
s ha kell, üvöltve, sírva,
de bármilyen próbát kiáll.
Letépi csupasz kezével,
ha kell a csípős csalánt,
meg sem szisszen, és sebzett kezével
keresve utat talál.
Hiába nőtték be sűrű ágak
s borostyán fut fel reá,
félretolja, s az ágak között is
járható ösvényt talál.
Mindig van, aki összeroppan,
akár egy díszes porcelán,
s földre omlik akár egy várrom
ott, a domb túloldalán.
Mindig van, aki lesújtó gőggel
követ hajítva ránk,
félresöpörne puszta kézzel
bárkit, ki útjába áll.
Mindig is volt. S mindig lesz újra
rossz, de tán majd a világ
megtisztul egyszer, s legyőzi végre
a gonoszt, mely útjába áll.
De addig küzdenünk kell még
mindenért. Nap- nap után,
s százszor, ezerszer talpra állni,
ha kell, de győzni muszáj.
félretol minden akadályt,
s ha kell, üvöltve, sírva,
de bármilyen próbát kiáll.
Letépi csupasz kezével,
ha kell a csípős csalánt,
meg sem szisszen, és sebzett kezével
keresve utat talál.
Hiába nőtték be sűrű ágak
s borostyán fut fel reá,
félretolja, s az ágak között is
járható ösvényt talál.
Mindig van, aki összeroppan,
akár egy díszes porcelán,
s földre omlik akár egy várrom
ott, a domb túloldalán.
Mindig van, aki lesújtó gőggel
követ hajítva ránk,
félresöpörne puszta kézzel
bárkit, ki útjába áll.
Mindig is volt. S mindig lesz újra
rossz, de tán majd a világ
megtisztul egyszer, s legyőzi végre
a gonoszt, mely útjába áll.
De addig küzdenünk kell még
mindenért. Nap- nap után,
s százszor, ezerszer talpra állni,
ha kell, de győzni muszáj.

Értékelés 

