Enyém, vagy a miénk?
Tied, vagy a miénk?

Csak
Jönnek
Viszályok
Nap-nap után,
Ha nincs már ,,miénk’’.

Ha nincs már ,,miénk’’!
Nap-nap után,
Viszályok
Jönnek
Csak.

Csak
Kérdés?
Sértő szó,
Kételyt keltő
Vagyonosztás, mért?

Vagyonosztás, mért?
Kételyt keltő
Sértő szó.
Kérdés
Csak?
*

Gyerekem, vagy a miénk?
Gyereked, vagy a miénk?

Szó
Vádló!
A gyerek
Kié vajon?
Nincs már bizalom.

Nincs már bizalom.
Kié vajon
A gyerek?
Vádló
Szó.

Nagy
Vétek
Osztozni
Gyerekeken.
Gyerek nem bűnös.

Gyerek nem bűnös.
Gyerekeken
Osztozni?
Vétek
Nagy.
*

Veled együtt?
Velünk? Együtt?

Mért?
Veled?
Velünk kell!
Együtt legyen.
Az egész család.

Az egész család
Együtt legyen.
Velünk kell!
Veled?
Mért?
*

Velem közösen?
Veled közösen?

Szül
Viszályt
Sok kérdés.
Feltételezés…
Gyülöletté lesz.

Gyűlöletté lesz
Feltételezés…
Sok kérdés
Viszályt
Szül.
*

Én neked?
Tetőled?

Sors
Ítél,
Utolér.
Csak azt várhatsz,
Mit adtál nekem.

Mit adtál nekem
Csak azt várhatsz.
Utolér,
Ítél
Sors.
*

Nélküled?
Ég veled…

Én
Veled
Mért éljek?
Tönkre tetted,
Az egész létem.

Az egész létem
Tönkre tetted.
Mért éljek
Veled
Én?


Vecsés, 2018. április 6. – Szabadka, 2018. április 9. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, a tükör apevákat, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe:” Létkérdések...”

Kard nélkül győz szerelem!
Ámor a kis hamis, nyilazik!
Immár nyáladzok!
*
Kard nélküli szerelem?
Mi legyen, menjek körorvoshoz?
Nyáladzás, plusz nyíl…
*
Kardot én azért hordom,
Mint középkoriak… hátha kell!
Mily’ kellemes nyíl.
*
Kard legyen kéznél, lehet,
Hogy váratlan szükség merül föl!
Nyáltól nem rozsdás.
*
Kard velem, nő meg sehol.
Úgy vélem, Ámor kapjon taslit.
Kard, kisubickolt…
*
Kard nálam… nyíl eltalált!
Nyílász szervezzen új randevút!
Karddal csatába…

Vecsés, 2020. november 18. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás senrjon csokorban –ban.

Várd a májust, szerelmet Gittus,
Hozza nekünk jövő e stílust!
Magamhoz láncollak,
Tenyéren hordozlak.
Gittus! Hagyj most mindent, várd gesztust!

Szerelmedet bírni akarom!
Vágyam, hogy este veled alszom!
Vacsora, horkolás,
Megszűnik elmúlás…
Gittus lazulj! Ugye megkapom?

Bízz! Ne húzd az időt már Gittus,
Legyen egyforma a habitus.
Majd folyvást ölellek,
Szeretve szeretlek…
Lét az életcsokrunk, ó, Gittus.

Vecsés, 2019. március 19. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- háborús világhelyzet…

(senrjon)
Szétfeslőben a világ!
Nyíltan bűn emberi jóság...
Urunk nem szeret?

(leoninus duó)
Az ember az embernek a farkasa, ez nem filozófia… több mint anomália.
Kik és miért nem tudnak magukon uralkodni… csak egy számít: gazdagodni?
Valós lett immár az atombomba csapás veszélye… Elpusztul a FÖLD? Mivégre?

Tudom, tudjuk, manapság már minden a pénzről szól… harangot mért nem kongatol?
Egy kezemen számolom az gondolkozni tudókat… akikben van, hogy védik milliókat!
Van biz’ közintézmény, világméretű hatású… nagy korrupciós ház, már csak múlt-lángú!

(senrjon)
Szétfeslőben a világ!
Nyíltan bűn emberi jóság...
Urunk nem szeret?


Dúl a heves háború, ki sem látszunk belőle,
Szomszédban van, hogy meneküljünk előle?
Pénzesek, minket is nyakig belekevernének,
Ha hagynánk magunkat, de ebből nem esznek.
Naponta hullahegyek alakulnak, híradókban látni,
Ott láthatjuk mindannyian, tudják nem kell propagálni.
Özvegyek hada már önmagában is kitenne egy sereget,
Mindenütt vannak árvák, sok is… látunk még „eleget”.

Totál lelketlen az emberek világa és nem tud együttműködni,
Totál lelketlen az emberek világa és látszik, nem tud szeretni…

Csak egy kicsit legalább szeressük egymást gyerekek,
Csak egy kicsit legalább működjünk együtt gyerekek…

(HIAQ)
Atombomba, hej-hej!
Veled nem akarunk bulit…
Kellünk… megmaradni!

(senrjon)
Szétfeslőben a világ!
Nyíltan bűn emberi jóság...
Urunk nem szeret?

Vecsés, 2023. június 23. – Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális- történelmi helyzetéről. És egész nap láthatjuk, minden híradóban a videókat is…

Úgy vonj magadhoz, mint puha párnát,
melyre lehajtod álmos fejed,
végigsimítva arcom úgy érints,
hogy tudjam: te is szeretsz.


Nem kell most szó. Zavar a fény is.
Oltsd el a lámpát nekem.
Elég, ha látom a kályha fényét,
mely arcodra rózsákat fest.


Vöröslő lánggal izzik a kályha
S a fénye olyan színes,
bőrödre ontja lángoló színét,
amely most olyan heves,


mint mi. Pedig tétova léptem
oly lassan hozott ide,
s most itt vagyok karodba bújva
boldogan, szerelmesen.


Olyan jó volna úgy ébredni
ezen túl mindig veled,
együtt látni, hogy pirkad a hajnal,
míg magába zár a csend.


Tudod: nekem már nem kell semmi
csak az, hogy te is szeress
időtlen időkig, míg az éjjel
ajkunkra csókot lehel.