Óvatosan szórja színeit maszatolva
A horizonton szunnyadozó nap
Rongyos felhőket nem kerget a szél
Az ég búrája álmokról regél
A fákon fakuló levél sem rebben
Csak a pára gőzölög rejtelmesen.
Elfojtott néma csendben
Settenkedik a magány
Aztán hirtelen
Csörtetve közeleg szikkadt avaron
A táguló homály
S mint Krisztus a kenyeret
Harangszó töri ketté az estet

Fennhangon hirdeti a népnek
A múló nap egy imát megérhet

Anyagtalanná vált szellemi lét
Hitre alapozott misztériuma
Hullámzik
Borzoló melankólikus fuvallattal
Az üres szoba
Áporodott falai között
Miután az öreg elköltözött.

A tegnapi szuszogás ritmusa
Csupán dobhártya-illúzió
Ahogy az eleven lépések alatt
Felszisszen a megkopott parketta .

Az örökkévalóság dimenziójába
Betekintett az utolsó pillanat
S a falakba ivódott múlt
Párologva szivárog
Az emlékek fakuló fényével.

Olykor szembesülünk
Viszolygó tiltakozás ellenére
A végtelenbe nyíló ajtó
Köszöbéről derengő ismeretlen
Titkokat rejtő félelem fagyos
Szívszorító leheletével.

A gesztenyefa fehér gyertyáiról
Elődeim sírja jut eszembe
S ahogy anyám kezét
Fogtam kezembe
Vasárnap gyerekként templomba igyekezve.
Apám is jött
Mögöttünk ballagott
S ahogy csacsogtunk
Minket hallgatott.

Most ott nyugosznak egymás mellett
A sír csak hallgat
Nincs felelet.
Csendben hajtok felettük fejet
Szívemben most az űr
Tölti ki a helyet
Nincs felelet, csak a csend van
Régen voltunk a templomban

Mint a madár, messze szálltak
Vissza Ide nem találnak
Fehér virág mint a gyertya
Nekik nyílik egy pillanatra
Csak a csend van, nincs felelet
Magamban Velük beszélgetek
A szívemben jelen vannak
Talán olykor meg is hallnak.

Dagad a Hold az égen
S az éj lábnyoma
Pattogva lépked
Párát tapos a bozótba

Suttognak az ágak
Leveleik közt a távolból
Hunyorognak a csillagok
E kései órában gondolataimmal
Egyedül vagyok

Arrébb a lombokban
Csalogány csalja
Füttyös társát párba
Hogy elűzze magányát éjszakára

Az idő nesztelen oson
A sötét árnyak közt
Visszaverődik az ablakon
S a csalogány kitartóan
Cifrázva udvarol

Álmatlan órában mesél az éj
A cserjésben éppen
Lopakodik a veszély
Majd hirtelen csönd
Zuhan az égből
Sűrű néma ború
A lombok sem sziszegnek
Hangtalan minden odú

Párával, holdsugárral elegyednek
Gondolataimba éket vernek
Megszakad a szófolyam
És
A csendben komótosan
Álmom léptei közelednek

De e percben
Még Veletek vagyok
Kik bennem
A múltból maradtatok
Hallgatagok.

Ez a nyár egyik áldása

Zúduló zivatar
Áztatja földet, füvet, fát.
Kitisztult levegő.
Sűrű párafelhő
Trópusi esőerdőben…
Zöld szín félhomályban.
Események vége,
Emberek lelke fájdalmas.
Sötétség kezdődik.
Növénynek nagy áldás
A friss, langymeleg esővíz.
Szél, esernyőt fordít!
Fűszálak sarjadnak.
Rügyek pattannak ágakon.
Zöld újjászületés.
Haza indul a nép,
Már egy jó ideje sötét.
Órákig így marad.
Erdő szélén, őzek
Már pocsojában vágtatnak.
Biztos megijedtek.
Dús lombkoronáktól
Zöldek erdők és ligetek…
Madarak otthona.
Az ég fekete lett,
Csillagok világítanak.
Ilyen az éjszaka.
A fű még vízeses.
Madársereg újra dalol.
Jó tiszta levegőn.
Zöld növénytakaró
Virágoktól színesedik…
Allergiaszezon.
Utcai veszélyek,
Előjönnek az állatok.
Biztonság hiánya.
Égbolt is kitisztult,
Este előtt, a nap is süt.
Lesz-e nagy-bíbor fény?
Vérvörös alkonyfény
Smaragdzöld lombokra vetül…
Mélybarna levelek.
A pihenő idő,
Tartja még a sötétséget.
Órákig szünetel.
Bajban a bőszoknyás
Nők, szélben bíz’… nyakba szoknya.
Eső elállt, látvány…
Napsugár tündöklő.
Pázsiton harmatgyöngyöcskék.
Csillogó, zöld szőnyeg.
Kánikula nélkül,
Mert a hőmérséklet lemegy.
Ilyenkor kellemes.

Vecsés, 2023. július 8. – Pápa, 2023. július 27. - Arad. 2023. július 20. -Kustra Ferenc József- íródott: 3 szerzős Renga-szerű HIAQ csokorban. (6-8-6) Én írtam az esőről. A szépen zöldült természetről Nagyné Vida Renáta és az esti sötétedésről: Ghica Izabella Iasmina irt.